A 15 éves lány, aki kiállt az igazságtalansággal és az elnyomással szemben – Mészöly Ágnes Egészpályás indítás című novellája alapján készült Szabó Szonja Vércsék című rövidfilmje, mely május 16-tól az RTL MOST kínálatában lesz elérhető.
Igazi lányok igazi problémáiról szóljon, kerülve az idealizált ábrázolásmódot – ez vezette az alkotókat a kamaszokról, és nem csak nekik címzett film készítésekor; és az is, hogy
az Instagram-nemzedék posztjai mögött megbújó valós érzéseket, örömöket, sérelmeket, vágyakat kutassák.
A Vércsék egyszerre ifjúsági film, női film és sportfilm. Hatalmi helyzettel való visszaélésről, négy kamaszlányról, barátságról, összetartásról, szerelemről, árulásról és persze a kézilabdáról szól. Helyszíne egy fülledt magyar kisváros, ahol az elnyűtt szocialista építészeti hagyaték eklektikussá keveredik a gyorsan és olcsón felhúzott új házakkal.
A fiatalok már nincsenek elszigetelve, azonban ebben a világban mégsem egyértelmű a múlt szabályai, a sportnevelés hagyományai és a hímsovinizmus elleni lázadás.
Szabó Szonja korábbi rövidfilmjei nagy sikert arattak – többek között a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. A Mentor című alkotását pozitív kritikai visszhang kísérte 2019-ben, számos díjra jelölték.
A Vércsék május 16-án kerül fel az RTL MOST online felületre, ahol azonnal ingyen megnézhető lesz, de premier előtt az RTL Klub is műsorára tűzi, május 16-án 2.45-kor.
A rövidfilmeket általában évekig csak fesztiválok vetítésein, illetve a tévében lehet egyszer-egyszer látni, de a gyártó cég, az Umbrella most az alkotókkal közösen úgy döntött, hogy elkészülése után azonnal szabadon elérhetővé teszi.