Takáts Márton tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika szakán végezte. Pályája első felében mélynyomású grafikákat, akvatintákat, metszeteket és rézkarcokat készített. Ennek a szakasznak a teljes anyagát a Kogart gyűjteménye őrzi. Tizenhat évnyi grafikai munkásságot követően kezdett festeni, 2006 óta főleg ezzel foglalkozik, bár időnként illusztrál is. Élénk fantáziájú, nagy műgonddal alkotott munkáival 1994 óta szerepel a hazai és külföldi nyilvánosság előtt. A kényszerű otthonmaradás alatt műtermében kerestem fel.
KULTer.hu: Mesélj kicsit magadról! Min dolgozol most, amikor nincsenek megrendeléseid, és kiállítások híján vagy?
Tulajdonképp ugyanazon dolgozom már 14 éve, amióta a rézkarcolásról a festészetre váltottam: egy vizuális naplót festek, a Tűnő időm nyomában sorozatot. Bár eleinte voltak próbálkozásaim a kijelölt tematikához való igazodásra,
igyekeztem olyan trendi témákat találni, amikhez személyesen is közöm van.
Bár nem lett volna megalkuvás ipari témákat és városi „no place”-eket festeni, ahogy eleinte készült is jó pár ilyen tematikájú vászon. Közben viszont rájöttem, hogy ennél sokkal szélesebb spektrumon érdekel az engem körülvevő valóság, vagyis az élet. Az összes klasszikus téma, portré, enteriőr, város, akt, minden hagyományos festészeti tárgy foglalkoztat, mindennek a korra „updatelt” verziója. Így aztán
lassacskán kialakult az a koncepciómentes, alanyi festésmód, amivel felvállaltan szembehelyezkedem az „egy művész – egy téma” kortársi attitűddel.
Erről talán egy picit bővebben: a ma divatos nemzetközi kortárs művészeti közeg, hasonlóan az élet egyéb területeihez, például a tudományban is meglévő specializálódáshoz, főleg olyan művészeket részesít előnyben, akik egy téma vagy „motívumkincs” megtalálását-kialakítását követően az egész oeuvre-jüket erre a szűk tematikára építik. Nekem ez azért idegen, mert szerintem így az adott művészről keveset tudunk meg, hiszen egyetlen egy dolog variánsait ismételgeti egész életművében. Az én célom ezzel szemben az olyan, az életet a maga teljességében megérteni akaró művészek útját követni, akik nem igazodtak semmilyen trendhez, csak járták a maguk egyszemélyes, tehát „alanyi” útját.
Ezért nevezem ezt a fajta, kizárólag az engem ért hatások és intuíciók szerint alakuló életművet alanyi festészetnek.
Tehát ebben az időszakban pontosan azt teszem, amit máskor is: a sok éve halmozódó fotóimból válogatok és festek, főként olajfestményeket. Ha van valami változás, akkor leginkább az, hogy most több időm jut a munkára, a korábbi napi rutinhoz képest sokkal jobban tudok koncentrálni a képeimre. Még az örök kedvtelésemre, a zongorára is. Sok év után megint sikerült egy darabot, egy Bach-prelúdiumot kívülről megtanulnom.
KULTer.hu: Ezek szerint nem unatkozol, és továbbra is lelkesen dolgozol. Egy művésznek ilyenkor is vannak lehetőségei a boldogulásra? Vannak megbízásaid?
Éppen a válság előtt volt egy komolyabb megbízásom, egy városi látkép mappát kellett létrehoznom lavírozott tusrajzokból, az anyag el is készült, de ebben a válsághelyzetben még nem tudom, végül is mi lesz a sorsa. Szóval a kérdésre röviden azt is válaszolhattam volna, hogy nincsenek.
KULTer.hu: Mi inspirál akkor, hogy dolgozz? Például a járvány mint témakör megihletett?
Erre a kérdésre véletlenül már válaszoltam az interjú elején. Nálam mindig van egy kis csúszás az aktuálisan készülő képeim és az épp átélt események között.
Jelenleg tavalyi témák, nyáron gyűjtött provence-i képek és egyéb fotók inspirálnak.
Konkrétan nem a járvány ihletett meg, hanem az itteni, vidéki műtermemről, a kertről, az időnként a pesti karanténból egy-egy hétre velünk lévő kislányomról és a környékről gyűjtött fotók azok, amik majd valamikor később talán vászonra kerülnek. Akkor, amikor majd látni fogom már, hogy mi is volt fontos ebből az egész időszakból. Remélem a járvány mint téma nem fog bekerülni az anyagba. Az azt jelentené, hogy valaki a családból elkapta a betegséget.
KULTer.hu: A kialakult helyzetben a legjobb, ha otthon maradunk. Te hogyan viseled a kényszerű bezártságot?
Közelebb kerültem az ideális állapothoz. Láttam a napokban egy mémet, biztos te is találkoztál már vele. Ugyanaz a fotó egy festőről, de fölé írva különböző a szöveg: „művész munka közben”, „művész karanténban”. Pontosan ez a helyzet velem is, illetve egy kicsit jobb, mint korábban. Részben a fentebb említett okból, hogy jobban tudok koncentrálni, részben, mert
még a nagy bezárkózás előtti napokban, nem kényszerből költöztem ki ide, a nyári műtermembe, Pilisborosjenőre, szüleim kertjébe.
Nem vagyok bezárva a négy fal közé, és a szülőfalum környékéhez amúgy is nagyon kötődőm. Visszajöttek a régi rutinok, például minden este festés után végigjárom valamelyik kedvenc ösvényemet az erdőben. Nyilván ezt csak egy darabig lehet így csinálni, társadalmi kapcsolatok nélkül, és anyagilag sem tudok majd egzisztálni. De külső hatásokra is szükség lesz, hogy legyen miből építkezni. És persze lassacskán majd a kedvesemet, barátaimat is viszontlátnám…
KULTer.hu: Amikor nem a környéken sétálsz, mivel töltöd még a szabadidődet, mit szeretsz csinálni?
Ha nem a hegyen sétálok, egy zongoradarabot gyakorlok. Ehhez jön persze még az olvasás. Normál körülmények között bringáznék is, Budán fel-feltekertem két zenész barátommal a Citadellára, de sajnos a biciklim Budapesten van. Bemehetnék tömegközlekedéssel érte, aztán kitekerhetnék ide, Jenőre, de most a javasoltnak megfelelően próbálom kerülni ezeket a helyzeteket, ha muszáj, autóval járok intézkedni.
KULTer.hu: Mit gondolsz, a járvány lecsengése után hogyan fog a művészeti színtér átalakulni, milyen új elemek fognak beépülni kulturális életünkbe?
Szerintem a változás ideiglenes lesz.
Vannak most online kiállítások, talán sűrűbben posztolják a művészek az épp születő munkáikat, de azért ebben a műfajban a kiállítás, illetve a műterem-látogatás, a repróhoz képest az eredeti képpel való találkozás, a művésszel való beszélgetés nem nagyon pótolható, csupán ideig-óráig.
A borítófotót Ujvári Edit készítette.
