Virtuóz jazzfunk koncertzenekarként indult, az Octopus című albummal azonban új hangzások felé vette az irányt a Subicz Gábor vezette Subtones. A csapatban továbbra is dolgozik Jónás Vera, valamint Kiss Flóra énekesnő is csatlakozott hozzájuk. Az új felállásban egy műfaji határokon átívelő, dalközpontú, kísérletező poplemezt készítettek.
Bár a zenekar már évek óta játszik, most érzem azt, hogy végre valóban megszületett, és arccal rendelkező élőlénnyé változott.
A feje én vagyok, és nyolc karja van, mint egy polipnak:
Kiss Flóra és Jónás Vera énekesnők és szerzők a dalokat hívják életre, Benkő Dávid, Csókás Zsolt és Fonay Tibor építik fel a zenét, Csízi László és Szarvas Dávid a ritmusvázat adják az egészhez, és végül Fenyvesi Márton a sound designer, akit szinte kilencedik tagként kezelünk mindannyian. Általában nagyon különböző zenéket hallgatok egymás után, klasszikus zenét, jazzt, elektronikust, régi tánczenét, népzenét, progresszív, repetitív vagy akár szabad dolgokat.
Amikor a sok munkától kiürülök, akkor kell valami, ami laktató, de izgalmas,
átmozgat, de azért az intellektusomat is leköti, és mindenekelőtt érző emberként hat rám. Legutóbb, nagyjából egy éve azon vettem észre magam, hogy nem találok ilyen lemezt. Éreztem, hogy valahol ott kell lennie a világban, de mégsem találtam. Ekkor kissé nagyképűen úgy döntöttem, hogy írok magamnak egyet! Ez lett az Octopus.
Olyan ez, mint egy válogatáskazi, amit az ember a csajának csinál: ilyesmiket hallgatok, ez vagyok én.
Shadow of a Man
Ennek az eredeti verzióját Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan többszörös díjnyertes filmjéhez, a Curtizhez írtam. A film zenéjét a Modern Art Orchestra játszotta fel anno, és Kiss Flóra énekel ott is.
Már készülés közben beugrott, milyen jól állna neki, ha diszkósláger lenne,
és nekem a mai napig az egyik kedvencem a lemezről. A szöveget és a zenét is én írtam, szinte egyszerre, pedig nem szoktam ilyet csinálni. Valahol biztos megvan még az a demo, ahol én rappelek, de igyekszem minden másolatot megsemmisíteni!
What’s Yours
Eredetileg ezt egy hosszasan épülő, bolerószerű meditatív dolognak képzeltem el, de aztán Jónás Vera énekétől egy csapásra formát öltött. Emlékszem a stúdióban voltunk,
ki kellett mennem telefonálni, mire visszajöttem, ott vigyorogtak a többiek, hogy feljátszottuk még egyszer, ezt hallgasd meg, hogy gerjed a gitár.
Hidegrázósan játszik benne az egész brigád.
Dragonflies
Sokáig csak a refrénje volt meg, azt hallgattam loopolva, és aztán ahhoz tapasztottuk szépen hozzá a többi részt Verával.
Ezzel jutottunk be a HOTS SongLabre 2019-ben, ahol Noah Sleevel dolgozhattam együtt,
felvettünk improvizatíve pár dalt a Supersize-ban. Remélem, a következő lemezünkön rajta lesznek!
Insect Love
Az egyik legrégebbi témám, Flóra írt rá szöveget, és ezzel eléggé át is formálta az eredetileg nagyon szigorú ritmikájú témát. A szárnykürtszólót egy korábbi, jammelős sessionből vettük át, mert Fenyvesi Marci ahhoz ragaszkodott, én meg örültem neki, mert ettől nagyon életszagú lett az egész. Pusztító basszusozás megy végig, ez Fonay Tibi munkája.
Aztán hónapokkal később otthon kipakoltam a konyhát, és rájöttem, hogy nagyon jól szólnak a lábasaink.
Gyorsan fel is csörömpöltem még rá ezt-azt. A rovarok titkos, legalábbis számunkra rejtett világáról szól.
Octopus
Szintén régebbi darab, csináltunk hozzá egy élőfelvételes klipet Todoroff Lázár barátunkkal, akit még a szimplás időkből ismerünk. Nagyon szeretem Vera spoken wordös dolgait, mindenképpen szerettem volna, ha helyet kap ilyesmi is a lemezen. Aztán azt vettem észre, hogy a gitárriffre minden koncerten ráénekelek egy félig halandzsaszöveget, a buli végére viszont rendre elfelejtem. Egyszer egy ilyen alkalommal félrevonultam a színpadon és gyorsan bepötyögtem a telefonomba.
Végül ez lett a címadó track, és örülök is neki, talán az Octopus szól a leginkább úgy, ahogy élőben megszólalunk.
Igaz Szerelem
Prieger Zsolt barátom kért meg még annak idején, hogy a 25 éves Anima Sound System-lemezre játsszunk föl neki egy dalt. Végül többet is felvettünk egyszerre, és Zsolt az East & Bass-t választotta, az került fel a lemezükre. De én nagyon megszerettem ezt a népdalfeldolgozást is, az eredeti Anima-verziót is imádom, és a miénket is, elsősorban Fenyvesi Marci csodálatos sound designja miatt.
Az egész számot egyben vettük fel, szinte egy légtérben, mégis úgy szól, mintha gépzene lenne.
Csókás Zsolti hatalmasat gitározik itt (is).
Vertigo
Szerettem volna egy ilyen latin szerető vonalat a lemezre, a legelső demóverziókon montuno is van. Aztán csináltam belőle egy Daft Punkos elektro verziót, és azt próbáltam átpasszírozni a bandán. Végül Szarvas Dávid belerakta a cumbia lüktetését, és ezzel helyre kerültek a dolgok.
Skintight
Ez egy klasszik retro 90-es évekbeli kesergés az élet nagy dolgairól. Éjszaka állsz a lakótelepen, házak, amíg a szem ellát, minden ablak egy külön sztori, Benkő Dávid orbitális szólójával a végén.
Perfect Sense
Eredetileg egy kicsit afrobeates, kicsit oldschool breakbeates trekk volt, de aztán jött Vera, és annyi energiát rápakolt, hogy muszáj volt utánamenni. Elővettem fejben a jazzrockos gyökereimet, és bár nem vagyok Bill Chase, kicsit a hetvenes éveket is megidéztük.
Van benne valami LGT-s hangulat, amit nagyon szeretek.
U-I Go
Sokáig az abszolút kedvencem volt ez a hatos lüktetésű groove, rajta a pszeudoafrikai leánykórussal, dorombbal.
Csízi Laci, aki egy vérbeli jazzdobos, végig hibátlanul játszik az egész lemezen, de talán itt szeretem hallgatni a legjobban.
A Subtones lemezbemutató koncertjét nyár elejére tervezte. A jelenlegi helyzethez alkalmazkodva május 9-én online koncertet tartanak az Együtt az Egészségügyért kezdeményezés keretében. A közvetítés alatt olyan egészségügyben tevékenykedő alapítványt mutatnak be, amely kiemelt szerepet vállal a világjárvánnyal szembeni védekezésben. A nézők a koncert alatt adománnyal segíthetik az alapítvány munkáját.
Subtones: Octopus, Tom-Tom Records, 2020.
A borítófotót Dancs Enikő Bianka készítette.