Harag Anita olyan hétköznapi élethelyzeteket tár elénk első kötetében, amelyek mindnyájunknak ismerősek lehetnek. E novellák különböző nehézségekre világítanak rá, amelyek befolyásolják a mindennapok történéseit. Olyan témák kerülnek előtérbe, mint a halál, a betegség vagy az alkoholizmus, amelyekhez szorosan kapcsolódnak az elhidegült szülő-gyermek viszonylatok és a kommunikációhiányos párkapcsolati helyzetek.
A pályakezdő író tehetségét, szakmai megbecsültségét bizonyítja, hogy 2018-ban elnyerte a Petri György-díjat, aminek köszönhetően a Magvetőnél jelenhetett meg debütáló kötete, ráadásul 2019-ban a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat is megkapta Évszakhoz képest hűvösebb című művéért. Harag Anita novelláinak szerkesztettsége metaszinten is kiválóan megmutatkozik.
Az írásokat a tömörség jellemzi, vagyis nincsenek felesleges nézőpontváltások, mellékszálak, amelyek egy pillanatra is elterelnék figyelmünket.
A rendszerint in medias res kezdéssel induló elbeszélések már rendszerint egy nehézségekkel teli világot mutatnak. Legtöbb esetben nem ismerjük meg a szereplők múltját, csak azt az aktuális, problémákkal teli élethelyzetet, amelytől szenvednek. Mivel ezek megoldatlansága jellemző, a jövő is ismeretlen és bizonytalan marad számunkra. A szereplők életének apró mozzanatai által jelentős kérdések kerülnek előtérbe: mint az unoka-nagyszülő közötti generációs különbség, a külföldön való munkavállalás nehézsége, a szülők elvesztése vagy az elhidegült szerelmi viszonyok.
Az eltávolodás, a különféle bonyodalmak a kommunikáció hiányából adódnak, amelyet kiválóan érzékeltetnek a párbeszédmentes novellák.
A történet főhősei körül vannak véve emberekkel – családdal, szerelemmel, munkatársakkal –, tehát nincsenek egyedül, mégis magányosak: „A bátyám is biztos számol valamit, de anyám szerint a bátyám olyan, mint egy csukott ajtó. Hiába kopogunk, dörömbölünk, nem enged be.” (45.). A karakterek jellemvonásait, tulajdonságait kapcsolataikon keresztül ismerhetjük meg. A Székesfehérvártól nyugatra című novellában az elbeszélő azokat a külső jegyeket fedezi fel arcán, amelyek édesapjához hasonlóan rajta is fellelhetők: „Gyerekként szerettem a vastag számat, egyenes orromat, kék szememet. Anyu is szerette István vastag száját, egyenes orrát és kék szemét.” (33.). Ez az idézet is utal arra az alapvető problémára, amely ezekben a viszonyokban színre kerül: az elidegenedésre. Ezt bizonyítja az apa keresztnéven említése, amelyhez hasonló megoldással találkozunk az Ásványvíz című írásban is: a főszereplő Magdának szólítja nagymamáját.
A kötet címadó novellájának elnevezése, az Évszakhoz képest hűvösebb a viszonyok felszínességére, illetve arra a magányra irányítja rá a figyelmet, amely a társas kapcsolatok ellenére is jelentkezik. Az említett írás nem szolgál a kötet kicsinyítő tükreként, címe viszont megidézi azt a légkört, amely a szövegekben uralkodik. Az elhidegülés jelenségét hangsúlyozza a fedőlap kék színe, illetve a rajta látható fülhallgató is, ami a Magyarul című írásból lehet ismerős számunkra. Az ebben megjelenő ukrán származású nő nyelvismeret nélkül próbál helytállni egy magyar cégnél. Gyakran fülhallgatót tesz a fülébe, hogy ne kelljen a munkatársaival beszélgetnie, azonban zenehallgatás helyett a kollégái érthetetlen társalgását figyeli. Az eszköz, ami elzár a többiekkel való kommunikációtól és megszünteti a kapcsolatok kialakulásának lehetőségét, kiváló metaforája a kötetben uralkodó világképnek.
A tematikus hasonlóságok is a történetek közötti kapcsolat megteremtését szolgálják.
Megfigyelhető továbbá, hogy az írások elbeszélői minden esetben nők vagy olyan heterodiegetikus narrátorok, akik az ő szemszögükből láttatják az eseményeket. Emellett észrevehető, hogy egyes novellák kulcsfontosságú eleme gyakran említés szintjén bukkan fel egy másikban. A kutya a szőnyegre pisil című írásban Ákos egy francia buldoggal lepi meg párját, akinek inkább nyűg a kisállat, mintsem ajándék: „beírta a keresőbe, hány évig él egy francia buldog. […] Tíz év beláthatatlanul hosszú időnek tűnik. És a kutya még mindig itt lesz.” (90.). A címadó novellában is találkozhatunk ezzel a kutyafajtával: „Álldogál, és az egyik piros kabátos lányról én jutok az eszébe. Vagy egy francia buldogról, hogy odafutok, megsimogatom.” (122.). A kutya mindkét esetben az eltávolodást hangsúlyozza: Ákos gyerekpótlékként tekint az állatra, akitől a kapcsolatuk javulását várja, míg a másik esetben a szakítás utáni emlékezés kerül előtérbe.
A helyszínek ismétlődése is jellemző a szövegekre:
a Hármas-tónál való időtöltés a Nyaralás, hat betű és a Negyvenből negyven című írásban is felfedezhető, emellett az orvosi rendelő vagy a temető is többször szolgál az események színteréül. Ezek a nyomasztó, megrázó hatást erősítik, illetve a csend és a kommunikációmentesség jelenségét is hangsúlyozzák: a váróteremben csak a cipő kopogása visszhangzik (77.), az apa sírjánál a család elnémul (45.), a horgászat során halkan várják a zsákmányt (98.). A betegségek is hidat képeznek: a mellrákban szenvedő édesanya vagy a szenvedélybetegséggel küzdő édesapa alakja többször is feltűnik a kötetben.
Az alkoholizmus a családok felbomlását, a kapcsolatok romlását, eltávolodását eredményezi:
„Már akkor is sokat ivott, többször jött haza részegen, mint józanul, ilyenkor furcsán ködös volt a tekintete, egyenesen a szobába ment, és ledőlt az ágyra.” (31.). A melldaganat a családi láncolat megszakíthatatlanságát, körkörösséget, a változás lehetetlenségét sugallja: „Anyámtól örököltem a mellem, akinek negyvenkét éves korában levették a bal mellét. Azt mondják, a mellrák és a petefészekrák is örökölhető.” (132.). A piros szín visszatérő eleme a novelláknak, amely a hiányra történő reflexióként értelmezhető: piros muskátli a szomszéd néni erkélyén, szemben a narrátoréval, amely üres (120.), „piros kabátos lány”, akit helyette nézhet egykori szerelme (122.), „piros zászló”, mely az elvesztett munkatárssal való közös munkára utal (106.). A hideg, illetve a fázás motívuma szintén meghatározó jelentésszervező erővel bír, amire a cím is jelzést tesz: jéghideg a fagyos hús, az úszómedence és a kút vize, hűvös az orvos érintése, a szék támlája, a terasz vagy a légkondicionálóval rendelkező iroda. Ezek a jelenségek nyomatékosítják a hétköznapok nehézségeit, az emberi érzelmek ridegségét és a kapcsolatok elhidegülését.
Finom, alig észrevehető kapcsolóelemek teremtik meg a novellák közti kohéziós erőt, lehetőséget nyújtva az olvasónak a történetek társítására, továbbgondolására.
A kötet ugyanakkor néha kissé monotonná válik a hasonló hangvételű és tárgyú írások miatt, melyek végén a katarzisélmény sokszor elmarad. Ez persze a körkörösséggel és a megoldhatatlansággal áll összefüggésben: „Nóra nem emlékszik, mennyi időt töltöttek a kórházban. Sokat vártak, a kávénak víz íze volt. Csak arra emlékszik, hogy amikor végül kijöttek, a szeme sarkából észrevette, hogy az egyik ablakban meglebben a függöny.” (14.). A szövegek egymás utáni olvasása nyomasztó hatást kelt, viszont az kétségtelen, hogy mindegyik szöveg kardinális kérdések megfogalmazására sarkallja a befogadót: Bele kell törődnünk a sorsunkba? Képesek vagyunk életünk megváltoztatására? A novellák között lévő finom kapcsolások adják a kötet eszenciáját: a bizonytalanabb utalások nagyobb teret engednek az olvasói asszociációknak. Harag Anita első kötete lényegre törő, világos és elgondolkodtató, a naturalista leírások és a reményvesztettséget éreztető hangvétel pedig hozzájárul a borzongató hatáshoz.
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető, Budapest, 2019.
A borítófotót Áfra János készítette.