Két mondat között
Már tényleg csak azt az egyet bánom
egész hibára halmozott életemből,
hogy nem hagytalak hátra a müezzinek távolodó hangjával,
tátongsz két leírt mondat között,
én meg azóta is nyitva várlak,
és ha érted, ne értsd rosszul,
nem akarok belesétálni az életedbe,
és azt sem akarom, hogy te az enyémbe sétálj,
valami lehetetlen közös hibát akarok,
ami kétszemélyes,
amiben senki másnak és semmi másnak nincs helye.
Kopásig
Amióta megtanultál járni, elveszített árnyékodat keresed,
a marokkói sivatagot kerülöd,
mert a találkozások mindig valami végét rejtik,
mert a nem találkozás a tiéd,
mert a találkozásban nincs több mitológia,
élő emberek maradnak rád ornamentumok helyett.
Hogyan is lehet szeretni valódi dolgokat?
Szeretni, szeretni, kopásig használod a szót.
Tördeld csak az ujjad, törd ki mind egy szálig.
Üvegfalat építesz magad köré,
túloldalán árnyak jelennek meg a hasított szájú éjszakában,
beengeded, tejet adsz nekik,
Marokkóról mesélsz,
hangsúlytalanul, hogy elfelejtsék,
az emlékezés birtoklást szül, ezt megvonod tőlük.
Magadhoz beszélsz, amikor hozzájuk beszélsz,
túl régóta már, hogy csak a csontjaidban hiszel,
könnyek helyett óvatos kígyók folynak szemgödreidből,
elfelejtett örmény nők sírását viszed tovább.
Borítófotó: News Artnet
