2020 első felében mutatták be az Ez így nem OK című sorozatot a Netflixen, amely egy különc tinédzser szupererejével és a tinik hétköznapi problémáival folytatott küzdelmeit mutatta be. A sorozat minden erénye ellenére sajnos nem sikerült elég ütősre, sőt brit párdarabjához, A ki***tt világ végéhez képest kifejezetten bátortalan és erőtlen. Úgyhogy eljött az idő, hogy közelebbről megvizsgáljuk ez utóbbit is, amelynek második, befejező évada tavaly év végén debütált a Netflixen.
Fontos persze ismét leszögezni néhány dolgot, amelyet már az Ez így nem OK-ről szóló kritikámban is említettem.
Mindkét alkotás Charles Forsman képregényei alapján készült, és mindkettő alkotója (showrunnere) Jonathan Entwistle,
aki produceri és írói feladatai mellett a rendezői székben is ült. A hasonlóságok ellenére az Ez így nem OK nem A ki***tt világ vége kvázi amerikai remake-je, hanem önálló, más műfajhoz tartozó alkotás. Az amerikai sorozat inkább a Stephen King-féle Carrie derűsebb, tragikomikus változata, és a szuperhősfilmekkel is rokonítható, míg A ki***tt világ vége sokkal inkább régi vágású „tinigengszterfilm”, pontosabban „menekülő szerelmesek”-történet, amelynek prototípusa a Bonnie és Clyde-sztori. Inkább abban hasonlítanak, hogy mindkettő a felnőtté válás előtt álló különc tinédzserekkel foglalkozik, akik valami miatt nem tudnak vagy akarnak átlagos életet élni, emberi kapcsolatokat kiépíteni. Ami radikálisan elkülöníti az amerikai Sidney-t és Stanley-t a brit Alyssától és James-től az az, hogy míg előbbiek tulajdonképpen „normális” tinik egy „normális” közösségben, akiket bizonyos traumáik vagy jellemvonásaik tesznek kicsit félénkké, addig utóbbiak kifejezetten deviánsok, cinikusok, tele vannak frusztrációkkal, és akár ölni is képesek. Persze nem (csak) velük van a baj,
A ki***tt világ vége már címében is azt állítja, hogy a „menekülő szerelmesek” egy magából kifordult társadalom termékei.
Éppen ezért míg az Ez így nem OK egy könnyedebb, sőt súlytalanabb tinikomédia, addig A ki***tt világ vége maró szatírává érleli a kamaszdrámát, karakterei pedig nem kedves különcök, hanem groteszk antihősök, akik azért végső soron csak szimpátiát ébresztenek a nézőben. Sőt mi több:
az első évad radikalizmusán a második évad kicsit enyhít, és közelebb hozza a főhősöket a befogadóhoz,
ami miatt tompul a sorozat kritikus éle. James és Alyssa tipikus angliai kisvárosban élnek, ami szinte megfojtja őket szürke idilljével, blőd prózaiságával, műmosolyos elidegenedettségével. Erre a hétköznapi tébolyra mind a ketten másképp reagálnak. Az édesanyját gyerekkorában elvesztő James pszichopata hajlamú, amelyről kézsérülése tanúskodik: hogy megtapasztalja a fájdalmat, fél karját belenyomta a forró sütőolajba, így bizonyos beállításokban olyan, mintha egy szörny végtagját látnánk. A cinikus Alyssát pedig az őrületbe kergeti társai butasága, például az, hogy barátnői telefonon üzennek neki akkor is, ha ott ül velük szemben az asztalnál.
Kettejüket az köti össze, hogy menekülnének családjuktól:
James nem találja a közös hangot édesapjával, Alyssa ki nem állhatja nevelőapját, igazi apja pedig egy bűnöző, édesanyja felszínes és számára idegesítő. Úgyhogy minden okuk megvan arra, hogy elszökjenek otthonról. James, aki kisállatokat gyilkolt szórakozásból, azért megy el a buta, sekélyes és ingerszegény kisvárosi világtól menekülő Alyssával, mert elhatározza, hogy végre embert is öl, csakhogy közös utazásuk során rá kell jönnie, hogy egyrészt megszerette a lányt, másrészt az emberölés még annyira sem játék, mint a kisállatok kivégzése.
Az első évad a céltalan menekülés történetén keresztül mutatja be, hogy a szüleiktől elszakadt, potenciálisan veszélyes tinédzserekben hogyan ébred fel a felelősség érzete, illetve annak szüksége, hogy egy igaz barát, lelki társ értelmet adjon életüknek.
A második évad az első egyik epizódjának gyilkosságára alapoz:
a Clive Koch nevű pszichopata egyetemi tanárt ölik meg önvédelemből (a tanítványait szexuális kihasználó Koch megpróbálja megerőszakolni Alyssát, amiért a páros betört a házába), akinek pechükre volt egy nagy rajongója, sőt szeretője, a hozzájuk hasonló különc és örök vesztes Bonnie. A szigorú édesanyja és sikertelensége miatt lelki sérült Bonnie-nak pedig nincs mit vesztenie, így vérbosszút esküszik, és eldönti, hogy levadássza Jamest és Alyssát, akiket az önvédelem miatt felmentettek a gyilkosság vádja alól. Igaz, ettől még nem fordult jóra az életük, sőt lehet, Bonnie szívességet tenne nekik, ha golyót repítene a fejükbe, hiszen nemhogy visszakerültek abba a szürke posványba, amelyben menekülésük előtt éltek, de a felnőttkorba lépve még talán rosszabb és üresebb is lett az életük. Mint már említettem,
A ki***tt világ vége első évada a keményebb, ez nem ismer kompromisszumokat.
Első és legfontosabb, hogy a sorozat főhősei bár szerethető, de egyáltalán nem morálisan jó karakterek. Persze ilyen figura nincs is a sorozatban, hiszen a szériában bemutatott Anglia alkalmatlan szülőkkel, egymást kihasználó emberekkel és „normális”-nak hitt, emberek között járkáló pszichopatákkal van tele. Clive Kochot a második évadban ismerjük meg közelebbről:
feltárulnak sötét privát titkai, róla elmondható, hogy igazi szemétláda, aki visszaél a hatalmával.
Befutott, megbecsült, profi szerző és a Whiplash szigorú, de menő karmesteréhez hasonló tanár, méltán néznek fel rá a diákok szélsőséges megnyilvánulásai ellenére (a második évadban első jelenetében, az előadás kezdetén kidobja a teremből a könyvet, amiből hivatalosan oktatnia kellene). Ám pont ezért veszélyes, mert így „cserkészi be” áldozatait, és esete nem egyedi, hiszen számos valós példát ismerünk akár Magyarországról is, amikor a tanár–diák kapcsolatot kihasználva az oktatók belekényszerítették tanítványaikat kínos szituációkba, szexuálisan abuzív helyzetekbe. Így egy idő után a néző már bizonyára nem is arra koncentrál, hogy Jamest gyilkos vágyak fűtik, vagy Alyssa mint „femme fatale” bűnbe csábítja a fiút, mert nyilvánvalóvá válik, hogy a két fiatal még visszafogott azokhoz az emberekhez képest, akiket a hétköznapi érintkezésben „normális”-nak vélünk.
Ezért is volt az alkotók részéről remek választás a „menekülő szerelmesek” műfaj
(Csak egyszer élünk, Fegyverbolondok, Bonnie és Clyde, Tiszta románc, Született gyilkosok – hogy csak a zsáner klasszikusait idézzük fel), mert ennek a road movie-kéhoz hasonló pikareszk cselekménye teszi lehetővé, hogy egymás mellé kerüljenek a társdalomban élő „deviánsok” és a társadalomból kitörő „bűnözők”. Persze Alyssa és James lopnak, betörnek, sőt gyilkolnak, vállalják, hogy szembefordulnak a szürke hétköznapokkal, a prózai világgal, és mintegy megtorolják azt, hogy szüleik és a felnőttek ingerszegény és elidegenedett életformába kényszerítették őket. Azonban a véletlen találkozások bebizonyítják, hogy
a két fiatal csak áldozata az elviselhetetlen konformizmusra nevelő társadalomnak.
James gyilkos hajlama nincs különösebben megmagyarázva, de karakteréből, tetteiből érzékelhető, hogy nem annyira az édesanyja halála és hiánya miatti trauma, hanem éppen a műmosolyos műanyagvilág posványa készteti arra, hogy a gyilkosságok által legalább valamilyen ingert kapjon. Természetesen az élvezetből ölés patologikus, de A ki***tt világ vége szerint ez a hajlam abból következik, hogy a világból hiányoznak az őszinte emberi kapcsolatok és érzelmek.
Sokak szerint a második évad felesleges folytatás, de ez koránt sincs így.
A második évad az első menekülési vonalát viszi tovább, jóllehet inkább Bonnie, Alyssa és James ellentmondásos kapcsolatára, és nem annyira a lázadásra koncentrál. Persze ennek ellenére hangsúlyos, hogy a fiatal felnőttek továbbra sem találják a helyüket. Alyssa unalmas éttermi munkát vállal vidéken, és belekeveredik egy szürke házasságba is, James hiába próbálja rendezni kapcsolatát édesapjával, az élet közbeszól, Bonnie pedig nem tudott bekerülni az egyetemre, így elviselhetetlen könyvtári munkájából érthető, hogy az előadásai alapján túlidealizált Clive karjaiba menekülne, és a férfi megszállottjává válik. Tulajdonképpen hármasban is menekülhetnének tovább (egy ideig menekülnek is), a Clive-ügyet leszámítva nem lenne okuk arra, hogy egymás ellenségei legyenek, mivel gondjaik, vágyaik közösek, és tragikomédiájuk is hasonló, csak
más-más okból kell, hogy azt a szerepet játsszák a hétköznapokban, amelyet nagyon nem akarnak.
Így a második évad felvillantja, hogy milyen sors vár vagy várna immár 18 éven felüli hőseinkre a felnőtt korba lépve. Fő kérdése pedig az, hogy a fiatal felnőttek képesek-e meghaladni szüleik kisszerű, felszínes életmódját, és valami jobbat, másabbat, izgalmasabbat, emberibbet alkotni. A válasz: nehezen, mert a konformizmus ragadós mocsara rájuk tapad, és szüleik (Bonnie és Alyssa esetében) érzelmi zsarolással terelik őket kényszerpályára (házasságba, szürke munkahelyükre). Kár, hogy amúgy a második évad konklúziója végső soron a konformizmus és a konszolidáció, így Jonathan Entwistle végül csak visszavonulót fúj ahelyett, hogy felvillantana egy működőképes alternatívát, mint mondjuk Terrence Malick kultikus „menekülő szerelmesek”-filmje, a Sivár vidék.
A sorozat groteszk karakterábrázolása teljes összhangban van az elviselhetetlen világgal, amit bemutat.
Alyssa, James, Bonnie és a többi szereplő nem véletlenül karikatúrák, akik minimalista stílusban beszélnek egymással, és ezzel összefüggésben a színészi játék is minimalista (a főszerepeket játszó Jessica Barden, Alex Lawther, Naomi Ackie és a Clive-ot alakító Jonathan Aris egymásra licitálnak a zseniális alakításaikban). A magából kifordult, őszintétlen világban nem meglepő, ha groteszk, tragikomikus sorsú emberek élnek vagy menekülnek. Valamennyire persze
a második évad elkezdi oldani a főhősöket, főleg James-t, aki meglepően extrovertált, klasszikus hőssé válik,
ám alapvetően megmarad az első szezon groteszk minimalizmusánál. Ezek a helyüket a világban nem találó karakterek életük negyedét úgy élték le, hogy ösztönösen is taszította őket szüleik és osztálytársaik attitűdje, viszont kisebbségben voltak, bezárkóztak privát világaikba, érthető, hogy nehezen tudnak megnyílni egymás irányába, és
a rájuk szakadt szabadságban olyan dolgokat tesznek, amelyek egyszerre nevetségesek, szánalmasak és félelmetesek.
Például Alyssa villámtempóban akarja megtapasztalni a szexualitást James-szel, ezért mindenféle előkészítés vagy ismerkedés nélkül orális szexre akarja rávenni a gyilkos indulatokkal teli teszetosza fiút. Ahogy az is kellőképp humoros és hajmeresztő, hogy Bonnie fekáliával (ráadásul lehet, hogy a sajátjával) keni össze a Clive könyvét népszerűsítő posztereket, miután a szadista tanár ismerkedésük kezdetén közölte a lánnyal: nem járhat be az óráira, mert azt csak azok érdemlik ki, akiket felvettek az egyetemre. E furcsa ismerkedés után alakul ki köztük egy bizarr, szeretői viszony.
A ki***tt világ vége az elsőnél valamivel gyengébb második évaddal együtt is az utóbbi évek egyik legjobb sorozata.
Sajátos humora erős társadalomkritikával párosul, amelyet merészen deviáns főhőseinek megkérdőjelezhető cselekedetein keresztül bont ki. Amiben még sokkal jobb, mint klasszikusabb, konszolidáltabb amerikai párdarabja, az Ez így nem OK, az az epizódok feszessége. Míg előbbi sorozatban a 20–25 perces részek némelyike is inkább időhúzó töltelékepizódnak hat, addig
A ki***tt világ vége szinte minden egyes része jutalom: invenciózus, remekül kidolgozott, tartalmas
és a megfelelő helyeken vannak a cliffhangerei. Talán a második évad záró epizódja nem sikerült elég erősre, és egy–két hatásvadász, modoros pillanat rontja az amúgy impozáns összképet. Reméljük, hogy találkozunk még hasonlóan merész és szerethető szériával, amelyekhez nagyon úgy tűnik, hogy a britek jobban értenek, mint az amerikaiak. (Gondoljunk csak a zseniális humorú dramedyre, a Fleabagre, és utána vessük össze ezt mondjuk a Stranger Things évadról évadra egyre lagymatagabb és erőltetettebb sztorijaival!)
A ki***tt világ vége (The End of the F***ing World), 2017–2019. Alkotó: Jonathan Entwistle. Rendezte: Jonathan Entwistle, Lucy Tcherniak, Lucy Forbes, Destiny Ekaragha. Írta: Charlie Covell, Charles S. Forsman. Szereplők: Jessica Barden, Alex Lawther, Naomi Ackie, Steve Oram, Christine Bottomley, Barry Ward, Jonathan Aris. Forgalmazza: Netflix.
A ki***tt világ vége a Magyar Filmadatbázison.