Nemválasztás
A földre űzetésben kiteljesedő
Végső ítélet elé állítva,
Én, ki ártatlannak találtattam,
Elnyertem a jogot,
Hogy magamat megválasszam.
De nem férfi, nem nő,
És egyetlen állat sem akartam lenni,
Sem madár, sem növény.
Hallani, amint a másodpercek kizuhannak
Tágas jogából a választásnak
És hallani, ahogy kőnek csapódnak:
Nem, nem, nem, nem.
Hiába ítéltettem,
Hiába ártatlanul.
Bújócska
És lám, a templomok
Elindulnak, siklanak az aszfalton,
Mint félelemmel megpakolt
Bárkák,
Tornyaik az árbocok,
A mindig más irányból érkező
Szélben dagadó
Vásznak,
Így
Ha figyelmetlenül közlekedsz az utcán,
Bármikor elsodorhat egy templom,
Mi tébolyultan
Siet rejtekébe.
Hőmérő
„A lényeg, hogy ne veszítsük el a józan eszünket”,
Hallottam szüntelen,
És elképzeltem a józan eszem,
Mint elveszni mindig kész,
Fegyelmezetlen, zabolázhatatlan
Higanygyöngyöket;
Szerettem volna őket
Egy helyre összegyűjteni
Egyetlen ragyogó gömbbé,
Ahogyan azután tettem,
Hogy eltörött a hőmérő,
És a tenyerembe gyűjtöttem
Ezüst vérét.
Végül elaludtam – emlékszem –
Álmosságtól elgyötörten,
Megszállottan szorítva öklöm
Az eleven mag körül,
Miközben hallottam
A felnőttek aggodalmas szavait:
Ne veszítsük el a józan eszünket…
Fordító: Imre Eszter
Borítófotó: Wikimedia
