Leplekkel takarták le a szembetűnő keresztény freskókat az első pénteki imán a mecsetté alakított Hagia Sophiában. Az eredetileg bizánci templomot, mely az UNESCO Világörökség része, Recep Tayyip Erdoğan török elnök egy korábbi rendelet semmissé tételével alakíttatta át.
A 6. századi bizánci alapítású, ortodox székesegyháznak épült Hagia Sophiában leplekkel takarták el július 24-én (pénteken), a muszlim szertartás alatt a trónon ülő Istenanyát ábrázoló mozaikot. A bizánci alkotás az apszist díszíti, és elhelyezése miatt a legfeltűnőbb az épület keresztény jelképei közül.
Az ikonok és kegytárgyak elleplezését Törökország illetékes minisztere már korábban bejelentette.
Az ENSZ, az EU, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok rosszalló visszhangjára reagáló török nagykövetek hangsúlyozták, a Hagia Sophia mozaikjai megmaradnak jelenlegi állapotukban. „Az ott található ikonokat és a freskókat a jelenlegi állapotukban meg fogják őrizni, ezt minden látogató meglátja majd” – mondta Mehmet Samsar moszkvai török nagykövet.
Erdoğan hasonlóképpen azt közölte, hogy a török hatóságok továbbra is biztosítják az egyedülálló emlékmű látogathatóságát a külföldiek számára is. Törökország illetékes minisztere nyilatkozata szerint ugyanakkor a Hagia Sophia a muszlim vallási szertartások alatt nem lesz látogatható.
Törökország olaszországi nagykövete elmondta, a különbség csak az lesz, hogy a belépőknek le kell majd venni cipőjüket, elválasztják a férfiaknak és nőknek fenntartott tereket,
és a nőknek le kell fedni fejüket. Murat Salim Esenli hozzátette, a bazilikától nem messzi Kék Mecsetben eddig is ugyanezek a szabályok voltak érvényesek.
A jelenlegi döntést az 1934-es minisztertanácsi döntés megsemmisítése tette lehetővé, mely múzeummá alakította az ortodox székesegyházat.
A törökországi vezetőség szerint ugyanakkor az átalakítás belügy, nem sérti az 1972-es UNESCO-konvenció szabályait. Az épület múzeum státuszban töltött ideje alatt számos freskót feltártak azok közül, amelyeket még az oszmán időszakban meszeltek le.
Forrás: MTI, Index.hu