Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója a Kossuth utcai épület átépítésének idejére, illetve az eljövendő Covid-időszakokra is gondolva használható játszóhelyeket keresett a városban a társulatnak. Így szemelte ki többek között a Nagyerdei Stadiont. A Londonban tanuló, illetve rendezőként dolgozó Éry Franciska pedig kapott Gemza felkérésén, hogy a dán királyfi történetét a „kirakatszínház” lehetőségeihez igazítsa. A Hamletet augusztus 11-én játszotta először a társulat az új helyszínen.
A Nagyerdei Stadion aljában lévő, a Nagyerdei Víztorony felé eső üvegfalú helyiségek közül három alkotja az előadás „színpadát”. Balra fent legtöbbször a királyi pár és az őket szolgálók jelennek meg. Egy szinttel alattuk Ophelia, Hamlet és annak fiatal barátai láthatók.
Az e szobától jobbra lévő teremben viszonylag ritkán, de kulcsjelenetekben bukkannak fel a színészek.
Itt beszélget a címszereplő az apja szellemével, miközben a váltakozó mennyezeti megvilágítás feltárja a helyiség kísérteties mélységét. Itt látjuk az imádkozó Claudiust is, mialatt Hamlet a háttérből érkezve a király megölését tervezi. Ide vonszolja be Hamlet Polonius testét, és végül a már zavart elméjű Ophelia szintén itt bújik be önként egy olyan hullazsákba, mint amilyenben az apja is fekszik.
A „nézőteret” a stadionon kívül elhelyezett, a járványhelyzethez igazodva egymástól másfél méterre letett székek alkotják. Egyszerre nagyjából ötven fő lehet tanúja az előadásnak, mögöttünk, mellettünk a technikai személyzet teszi a dolgát. A helyszín varázsából adódó malőrökkel szemben – a víztoronyból átszűrődő zene, a kései járókelők hangos csodálkozása – ők is tehetetlenek. De úgy tűnt, a stadion épületén belül sem kerültek ki az éppen zajló előadásra figyelmeztető feliratok, így aztán több civil is mit sem sejtve sétál bele a Hamletbe, köztük például a liften érkező Kósa Lajos és Pajna Zoltán politikusok – ahogyan azt a nálam élesebb szeműek észreveszik. Mivel a színészek és a közönség közötti üvegfal miatt nem lennének hallhatóak a párbeszédek, ezért az előadás előtt mindannyian fülhallgatót kaptunk. Másfél órán át persze nem túl kényelmes ezzel a fülfájdító dugasszal ülni, ezért
szinte megváltásként érkezik az utolsó húsz perc, amikor az előadás kilép addigi bezártságából, és így már a beszédhangok is természetesebben jutnak el hozzánk.
Ezzel persze megtörik az addigi bensőségesség is, amit a szinte csak nekünk beszélő, a fülünkbe suttogó színészek jelenléte teremtett. Az újabb helyszínekre való séta közben azért még a fülhallgatóban hangzanak el azok az átkötések, amelyek összefoglalják Hamlet hazatérését Angliából vagy Claudiusnak a párbaj manipulálását célzó terveit.
A sírásó-jelenet a hídszerű futópálya alatt, míg a finálé a stadionon belül, a nézőtérre vezető beléptetőkapukon túl játszódik. A vívóöltözékben megjelenő Laertes és Hamlet közötti kardpárbajt a helyszín és a jelmez szinte sporteseménnyé avatja. A mű végén egymást érő tragédiák után csak Horatio marad életben, zárszavait („Herceg, jó éjt!”) a futballpályát megvilágító lámpák kihunyta kíséri.
Éry Franciska rendező és Adorján Beáta dramaturg Nádasdy Ádám műfordításából indultak ki, de időnként a klasszikus Arany-sorokra is ráismerhetünk.
Az alkotók bátran nyúltak az alapanyaghoz – például a Hecuba-monológot Pilinszky Ne félj című verse helyettesíti –, és több mellékszálat is lenyestek. Nemcsak Rosencrantz és Guildenstern maradt ki, hanem a Dániát támadással fenyegető norvégokról sem esik szó. Így a darab nem is érhet véget az új király, Fortinbras színre lépésével, ehelyett teljes sötétség borul a belső problémáit megoldani nem tudó, vezető nélkül maradt Dániára.
A rendező a már említett három, egymás mellé-fölé helyezett térrel, illetve azok nehéz átjárhatóságával a királyi udvar hierarchiáját, de Hamlet családjának diszfunkcionalitását is ki tudja fejezni. Az üvegfalon kívülről csak a darabbeli két színész („Dándogok”) érkezik, akik az egérfogó-jelenet alatt sem lépnek be a „palotába”. Anakronisztikus szövegük („A GPS ezt a helyet mutatta”) talán élesebben kizökkentő, mint amit az előadás helyszíne, különlegessége még elbír. Későbbi, zörejekkel tarkított, groteszk előadásuk már indokoltabban hoz új hangnemet a műbe.
Az előadás jellege az érzelmeknek elsősorban hangzásbeli kifejezését kívánja meg, és a színészek remek munkát végeznek ezen a téren is.
A címszerepben Rózsa László határozatlan, cinikus és könnyes-szipogó hangütése is meggyőző. Bakota Árpád Claudiusként és a szellem hangjaként is emlékezetes, Kránicz Richárd viszont Poloniusként jobban megragadja figyelmünket, mint Horatióként. Varga Klári a királyné szerepében lakosztálya foglyaként szenved, Mészáros Ibolya Opheliája rockénekesnővé őrül, Tolnai Hella pedig a második színész hálás szerepe mellett a dühös Laertes karakterével is megbirkózik. Gelányi Bence első színészként és sírásóként is élhet a darabból való humoros kiszólások eszközével.
A díszlet és a jelmez jelzésszerű, funkcionális, a kellékek (pohár, pisztoly, ugrálókötél, koponya, kard) viszont hangsúlyosabb szerepűek.
A zenéért és a sound designért felelős Bocsárdi Magor (sZempöl Offchestra) kevés eszköz kreatív használatával járul hozzá az előadás hangulatának megteremtéséhez, a nézői figyelem irányításához.
A hamleti probléma, vagyis a „kizökkent idő”, melyet épp a dán királyfinak kellene „helyretolnia”, aktuálisabb, mint valaha.
A főszereplő elveszettségében, megbolondulásában, cinizmusában és szeretetvágyában nem nehéz felfedezni mostani életünk kizökkentségét, a biztos kapaszkodók hiányát. A nem egy térben lévő, az üvegfalnak beszélő szereplők helyzete nemcsak jelenbeli elszigetelődésünket szemlélteti, hanem a karantén által ránk kényszerített online kapcsolattartási formák abszurditására is reflektál. És ennek a fülessel hallgatózó, egymástól elkülönítve ülő nézők sem csak puszta szemlélői.
Nem tudom, hányszor kerülhet még közönség elé a Hamlet ebben a kivételes formában, de mind az alkotók, mind a debreceni színházba járók érdekében remélem, hogy minél többször. A helyszín atmoszférája, valamint a társulat kimagasló munkája ugyanis sokakat részesíthetne abban a ritka tapasztalatban, hogy valami eleven, friss és jelentős művészi teljesítménynek vagyunk részesei.
William Shakespeare: Hamlet. Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával. Rendezte: Éry Franciska. Játsszák: Bakota Árpád, Varga Klári, Rózsa László, Mészáros Ibolya, Kránicz Richárd, Tolnai Hella. Csokonai Színház, Nagyerdei Stadion, 2020. augusztus 17.
A borítófotót Molnár Péter készítette.
