Egyre több, egyre kevesebb
Kujbus János festményei nyomán
Mintha volna
Ne veszítsd el, ami nem volt soha a tied.
Vontatókötél a sál a nyakadon, útitársad
esőcsepp, lámpafény az ablakon.
Úgy futsz, mintha volna hova.
Mintha volna honnan.
Tükörképed változó ismeretlen.
Derékszögekkel határolt
terület a konyha, székek és
tányérok, poharad peremén hab.
Zsinórral kötözött régi újságok.
Cipődön vesztes városok pora:
fordult a lépcső, fordultál te is.
A szél is irányt váltott.
Néhány évszak feleslegesnek bizonyult,
néhány holmi is, amit annyira szerettél.
Talán lesz valami
Talán eltűnik hirtelen
néhány korábban fontos részlet.
Ami törött, talán újra
egész lesz.
Talán lesz valami, ami
már volt, vagy csak úgy hiszed.
Olyan illata lesz az estének,
mint egy padon felejtett regénynek.
Vasárnap ebédre várnak
Az erőszak már az utcátokba költözött.
Mint a filmeken, a részeg idegenek
hajnali három körül takarodnak csak haza.
Vasárnap ebédre várnak. Ahogy a sztrádáról
lefordulsz, látod majd a kutyákat
az árok mentén, és látod a vért,
hogy ennyi volt, nekik már nincs tovább.
Reggel törött üvegcserepek között botorkálnak
a görbe öregasszonyok.
Nézik, a bokorban fekvő macska
csak alszik, nem halott.
Tél van még, a lábuk fázik, hiába süt a nap.
Szerencsés vagy
Csatakosan ébredsz. Álom volt csak, mondod,
bármi történt. És mikor elismétled a kávénál,
hogyan próbáltad kicselezni
az üldözőket, azt érzed, hogy
végtelenül szerencsés vagy, amiért
nem ragadtál odaát.
Hány évig
Ez a zakó olyan, mintha rád
öntötték volna. Még nem tudod,
hány évig fogod hordani.
Hányszor hull hamu az ujjára,
ha szélben gyújtasz cigarettára,
és mit mondasz majd, mikor hirtelen
szűknek érzed, ezért indulás előtt
az ágyra hajítod. Nem rá leszel
dühös, nem is magadra.
Talán nem is haragszol igazán,
csak képtelen vagy feldolgozni
ezt a helyzetet, hogy egyre több
a volt, és egyre kevesebb a lesz.
Borítókép: Kujbus János, Örök szoba, 2017, olaj, vászon, 120 x 140 cm
