Még csak 22 éves, de őt tartják a magyar jazzéneklés egyik új reménységének. Ugyanabban a bajai művészközegben nőtt fel, mint Szabó Benedek, a jazzhez részben lázadásból fordult. 2018-ban alapított zenekarával, a Nagy Emma Quintettel két év alatt két lemezt is kihoztak, és tavaly megnyerték a Müpa tehetségkutató versenyét. Új albumukat, az LFO-t október 27-én mutatják be az Opus Jazz Clubban.
KULTer.hu: Mi az első zenei emléked?
Otthon szól Mozarttól a Requiem. Meghatározók voltak a komolyzenei koncertek is, amikre nyolcéves koromtól vittek a szüleim, emellett a jazz érdekelt igazán. Aztán szélesedett az ízlésem.
A Radiohead például ugyanolyan fontos nekem, mint a komolyzene.
KULTer.hu: A bátyád, Mohó-Nagy Gergő szobrász, de van egy elektronikus duótok is, a Passive Collider, te pedig a Bartók jazzkonziba jártál és énekelsz. Művészcsaládból jöttök?
Apukám zenész, a Faxni és a Fórum zenekarokban gitározott, de nincs más művész a családban. A bátyámmal már gyerekként is együtt zenéltünk. Nekik, fiúknak volt egy progresszív rockzenekaruk, és mint az egyik tag húga, néha hegedülhettem benne. Manapság még jobban működik köztünk a kémia, a quintet új lemezéhez Gergő írta a szövegeket, és a borítót is ő tervezte.
KULTer.hu: Miért mentetek mindketten művészi pályára?
Ez volt benne a levegőben. A szüleinknek sok művészbarátja volt, akikkel folyton zenéről, filmekről, irodalomról beszélgettek. Egész kicsi korunktól azt szívtuk magunkba, hogy ezek az igazán fontos dolgok az életben. Négyévesen szóltam a szüleimnek, hogy hegedülni szeretnék. Nem tudom, honnan jött, ez is természetes volt: el se tudtam képzelni, hogy más hangszeren játsszak.
Azt is elviselték, hogy lehetetlen időpontokban gyakoroltam. Pedig hegedűgyakorlást hallgatni borzalmas.
Mindenben támogattak, de soha nem akarták megmondani, mihez kezdjünk az életünkkel.
KULTer.hu: Több zenész is jött Bajáról: Szabó Benedek, Fekete-Kovács Kornél…
Benedek a kereszttesóm, a szüleink nagyon jó barátok. Sokat lógtunk együtt. Fekete-Kovács Kornéllal is találkoztam otthon gyerekkoromban, aztán később, amikor egyszer Modern Art Orchestra szólt az autóban, nem akartam elhinni, hogy ez itthoni zene. Baja elvarázsolt város. Sok a művész, de hogy miért, azt nem tudom. Biztos van valami a földben.
KULTer.hu: Mikor fedezted fel, hogy jó hangod van?
Mindig is énekeltem, népi énekversenyekre jártam. Az éneklés akkor került előtérbe, amikor 14 év után letettem a hegedűt. Azt éreztem, hogy elfáradtam.
Soha nem gondolkoztam azon, mi szeretnék lenni, de ezt a kört senki se spórolhatja meg az életében.
Tizennyolc éves koromig azt gondoltam, hegedűs leszek, de a felvételi előtt három hónappal meggondoltam magam, inkább a jazzkonziba jelentkeztem. Levegőt akartam venni.
KULTer.hu: Ez volt a te lázadásod?
Ez is hozzátartozott. Az volt a fontos, hogy hátat fordítsak mindennek, és valami nagyon mást csináljak. Olyan volt, mintha befognám a fülem, hogy legyen végre csend.
KULTer.hu: Mi ragadott meg a jazzben?
Apukám mindig úgy beszélt a jazzről, mint valami megfoghatatlan, misztikus dologról. Ez már gyerekként belém ivódott. Ha jazzt hallgatok, más emberré válok. Ez nagyon izgatott. Kíváncsi voltam arra is, hogy milyen egy másfajta szabályrendszerben, másfajta gondolkodásmóddal játszani. Aki jazzt játszik, annak foglalkoznia kell dalszerzéssel, és ebben is ki akartam próbálni magam. Érdekelt az is, hogy a jazzben jobban előtérbe kerül a zenész személyisége.
KULTer.hu: Rólad mit árul el a zenétek?
Remélem, nem sokat. Kicsit ambivalensen viszonyulok ehhez, mert nem akarom, hogy a zenénk rólam szóljon. Az új lemezünk, az LFO a szerzeményekről szól, ami evidensnek tűnik, de a jazzben nem mindig az.
KULTer.hu: Rejtőzködő alkat vagy?
Igen. Azt szeretem, ha egy alkotás önmagában is tud létezni.
KULTer.hu: A frontemberi szerepkör mennyire kényelmes számodra?
A szerepléssel soha nem volt bajom. Szeretek koncertezni, énekelni. Ritka az, amikor az emberek két óráig intenzíven koncentrálnak arra, amit alkottál. Meg kell becsülni.
KULTer.hu: A quintettel milyen irányból közelítetek a jazzhez?
A zenénk a személyiségünk és a hatásaink furcsa egyvelege. Az LFO úgy szól, mint egy jazzalbum, de érződnek rajta popzenei, rockzenei és kortárs komolyzenei hatások is. Dénes Ábel a Söndörgő bőgőse is, Klausz Ádám a Mordáiban és a Deep Glaze-ben is dobol, Cseh Péter jazzgitáros, a zongoristánk, Tálas Áron pedig egy ufó, aki sok stílusban otthonosan mozog. Nem szeretem azt mondani, hogy szabadon állunk a zenéléshez, mert mindenki ezt mondja, de ez az igazság. Ugyanakkor ragaszkodunk bizonyos keretekhez is: nálunk nincs meg például az a klasszikus jazzsztenderdes építkezés, hogy téma, improvizáció, téma, improvizáció. Az új lemez dalainak a felét hangról hangra megírtuk, nem tartalmaznak improvizációt.
KULTer.hu: Sokszor hasonlítanak Björkhöz. Ez imponál?
Értem, miért mondják, de nem értek vele egyet. Soha nem voltam Björk-rajongó. Ő inkább egy jelenség, énekesként nem hatott rám.
KULTer.hu: Kihez szeretnéd, ha hasonlítanának?
Soha nem örül az ember, ha máshoz hasonlítják. Az a dicséret, ha egy lapon említik valakivel.
Akiket szeretek, azokhoz soha nem fogok hasonlítani, akikre tudnék, azokat sajnos nem szeretem.
KULTer.hu: Kiket szeretsz?
Harcsa Veronikát, Esperanza Spaldingot, Thom Yorke-ot, James Blake-et.
Óriási hatással volt rám Betty Carter jazzénekesnő is.
Lenyűgöz, hogy az egész lénye összhangban van. Van benne valami nagyon emberi, egyszeri és megismételhetetlen.
KULTer.hu: Nehéz dolga van ma egy fiatal jazz-zenekarnak Magyarországon?
Ha van koncepciója és jó a zenekar, akkor szerintem nincs. Nehézséget az jelent, ha főállásban zenél valaki, mert a jazzkoncertezésből nem lehet megélni. Néha úgy érzem, hogy az underground zenekarok azért működnek jobban, mert hobbiból játszanak. Ők olyan helyeken is fellépnek, ahol jazz-zenekaroknak eszébe se jut,
vagyis nekünk sem csak jazzklubokban kéne játszani. Szerencsére ez változóban van.
KULTer.hu: Ti hol léptetek fel, ami nem jazzklub volt?
A Telepen és a Sziget Fesztiválon. Tök jó hely volt a Kék Ló is a Rákóczi téren, ott egy másik formációval játszottam. De a jazzklubok is szuper helyek.
KULTer.hu: A quintettel megtaláltátok a közönségeteket?
Egy jazz-zenekar közönsége könnyen összeáll a szakmabeli érdeklődőkből, illetve a rokoni és baráti körből. De egyre több idegen is mondja, hogy ismeri, szereti, hallgatja a zenénket.
A mi generációnk nagyon nyitott.
KULTer.hu: Nem riasztja el őket, ha megtudják, hogy jazzt játszotok?
Nem. Az persze előfordul, hogy azt mondják, szeretik a jazzt, aztán elmennek egy koncertre, és nagyon mást kapnak, mint amire számítottak. De ez mindegyik korosztályra igaz. Az emberek általában egyféle jazzt képzelnek el, amikor azt mondják, szeretik: azt, ami a vécékben és a liftekben szól. Azt is érzem a korosztályunkon, hogy
a jazz menőnek számít, mert komolyabbnak tartják, mint a többi zenét.
Ha tényleg történik valami a színpadon, az leköti őket, műfajtól függetlenül.
KULTer.hu: Tavaly megnyertétek a Müpa Jazz Showcase-t. Ez mekkora lökést adott a zenekarnak?
Nagyot. Komolyabban vesznek minket. Jólesett, mert egy nemzetközi zsűri visszajelzése volt ez, és nagyon jó zenekarokkal léphettünk föl. Sok koncertlehetőséghez jutottunk utána.
KULTer.hu: Mi jelenti számodra a sikert?
Minden apróság számít. A jazzben szerencsére nincs az, mint a klasszikus zenében, hogy muszáj versenyekre járnod, hogy számon tartsanak, de itt is fontosak a díjak.
Én annak örülnék legjobban, ha külföldön is koncertezhetnénk.
A jazz nemzetközi műfaj, jó lenne találkozni szuper európai jazz-zenekarokkal, játszani minél többféle közönségnek. Rengeteget tanulhatnánk belőle. Szeretnék majd máshol is élni, és ott is zenével foglalkozni.
KULTer.hu: Hová mennél?
Berlinbe vagy Párizsba. Tetszik az ottani zenei élet, legalábbis az, amit innen látok belőle. Ezen a nyáron mentünk volna Baszkföldre is koncertezni, egy spanyol jazzversenyre is bekerültünk, de ezeket eltolták jövő nyárra a vírus miatt. Remélem, összejönnek.
KULTer.hu: Több elektronikus zenei formációban is énekelsz, és Csernovszky Márk kortárs zenei EP-jén is felbukkantál. Más műfajok is érdekelnek?
Ezekben a formációkban csak énekelek, de ugyanúgy a szívügyeim. A Passive Colliderben a testvérem írja a zenéket, a QUTU-ban pedig Kéri Samu, aki a Berklee College of Musicban tanul Bostonban. Élvezem, mert akkor is más emberré válok, ha elektronikus zenét éneklek.
Nagyon szeretem Csernovszky Márk darabjait is, örültem, hogy én énekelhettem az Elmepalotát. Ő is más zenei világot képvisel, amit ilyenkor én is a magaménak tudok érezni. Pár hete vettük fel az újabb kislemezét, ami egy könnyűzeneibb anyag, Klausz Ádám és Lázár Ágoston (az Esti Kornél dobosa – a szerk.) is közreműködik rajta. Sok mindenben meg tudom találni magam, de most a quintet a legfontosabb az életemben.
A fotókat Scholtz Kristóf készítette.
