Az X-Men-sorozatra az utóbbi években rájárt a rúd, mert a Logan kivételével egyik kapcsolódó film sem sikerült túl jól. A Rozsomák történetét lezáró produkcióhoz hasonlóan reménykeltő volt Az új mutánsok, elsősorban a beígért horrormotívumai miatt, ám sajnos a sok halasztásnak, átírásnak és a Fox Stúdió Disney általi felvásárlásának az ifjú mutánscsapat itta meg a levét.
A Warner Bros. és a Disney inkább eszképista szuperhősfilmjeivel ellentétben a 20th Century Fox (ma már 20th Century Studios) X-Men-sorozatának darabjai kezdettől, a 2000-es évek elejétől nemcsak izgalmas karakterdrámákat mutattak be, hanem a mutánsok és az emberek konfliktusán keresztül
komolyabban foglalkoztak társadalmi-politikai problémákkal, így például a másság elfogadásának kérdéskörével,
vagy – az X-Men: Az elsőktől történelmi kontextusban – magával a nagypolitikával. Komoly baj, hogy nagyjából az Apokalipszistől kezdve a filmek minősége rohamosan csökkenni kezdett, és valahogy a társadalmi-politikai szál is elgyengült. Ennek számos oka lehet, az egyik éppen az, hogy kifáradt az X-Men-formula, és valamilyen reformra lett volna szükség. A Logan némi vérfrissítést hozott elégikus, Rozsomákot és X professzort búcsúztató, fajsúlyos sztorijával, de ezt ismét egy elbaltázott film, a Sötét Főnix követte. Mivel már a jól sikerült Loganben is feltűntek fiatal mutánsok, és a horror, illetve a pszhichothriller műfaja manapság reneszánszát éli, így Josh Boone (Csillagainkban a hiba) horror- és thrillerelemekkel tűzdelt tini-szuperhősfilmjét, Az új mutánsokat a franchise megmentőjeként vártuk. Sajnos nem így lett, sőt
Az új mutánsok mintegy be is verte az utolsó szöget a Fox X-Menjének koporsójába.
Pedig az alapsztori izgalmas, és maga a cselekmény is ígéretesen indul, de már az is árulkodó tény, hogy Josh Boone művének játékideje kevesebb, mint másfél óra. Persze sok remek másfél órás film született a filmtörténet során, szóval önmagában a játékidő még nem feltétlenül rossz ómen, de Josh Boone alkotása öt hőst hivatott bevezetni, megfelelő háttértörténettel ellátni, és egy reménybeli trilógia részeként elindítani a közös úton. Másfél óra alatt ennyi mindent még a vérprofik sem tudnak megvalósítani, Boone viszont távol áll attól, hogy vérporfi rendezőnek, illetve forgatókönyvírónak nevezzük.
Az alapkoncepció szerint ennek a hányattatott sorsú filmnek egy John Hughes (Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival) és Stephen King műveit idéző tinihorror-drámának kellene lennie. A nyitójelenet a Dani Moonstar nevű sájen származású lány tragédiájával indul, akinek otthonát elpusztítja egy természeti jelenség – vagy inkább valamilyen természetfeletti entitás.
Ezt a néző és a tulajdonképpeni főhős sem tudhatja biztosan, és sokáig nem is kap rá egyértelmű választ,
mert a felfordulást követően Dani hirtelen egy szanatóriumhoz hasonló intézményben ébred. Itt fogadja őt Cecilia Reyes, a látszólag kedves doktornő, és tudatja vele, hogy jó kezekben van, sőt az X-Men csapatának tagja lehet négy másik társával, Sam Guthrie-val, Rahne Sinclairrel, Iljána Raszputyinnal és Roberto da Costával együtt. Ugyanis közös bennük, hogy mutánsok, azaz van egy-egy különleges képességük, ami persze egyelőre mindannyiuk számára inkább átok, mint áldás. Akárcsak annak idején Vadóc az első X-Menben vagy Rejtély az X-Men: Az elsőkben, úgy Sam, Ilja, Bobby és Rahne is menekülni vagy rejtőzködni kényszerül a mutációjuk okozta tragédiák következtében, és
az őket körülvevő közösség is tesz róla, hogy elátkozott és alacsonyabb rendű lényként tekintsenek önmagukra.
Erre a traumára ki-ki saját vérmérséklete szerint reagál: van, aki befelé fordul, van, aki túlzottan extrovertálttá, már-már gonosszá válik. Az új mutánsok egyrészt az öt fiatal csapattá kovácsolódásának története, másrészt pedig azt térképezi fel, hogy Daninek milyen „szuperképessége” van, illetve, hogy miért tartják őt és társait fogva a rejtélyes intézményben, ha egyszer a szabadelvű Xavier professzor csapatához fognak csatlakozni. Azaz valami nagyon nincs rendben ezzel a szanatóriumnak és kiképzőközpontnak álcázott börtönnel.
Természetesen egy film és alkotói számára nem mentség, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül, de Az új mutánsok esetében azért is érdemes ezt firtatni, mert ez az alkotás legalább annyira áldozat, mint amennyire elhibázott mozifilm. A forgatókönyv eleve sokáig készült, és az alkotók (Josh Boone mellett Simon Kinberg producer, aki ott bábáskodott a legtöbb X-Mennél) nem voltak biztosak abban, hogy a közönség jól fogadja-e majd a horrorba oltott mutánsfilmet. Ám az első, ijesztőre hangszerelt előzetes elnyerte a rajongók tetszését, ezért a stúdió inkább a halasztás mellett döntött, és
a Boone által elképzelt horrorisztikusabb irányba szerette volna terelni Az új mutánsokat.
Igen ám, de a rendezőre bízott újraforgatások végül nem valósultak meg, mert a Disney felvásárolta a 20th Century Foxot, és a Marvel Studios a Marvel Moziverzumtól idegennek nevezte a film hangvételét, valamint saját profiljába ágyazva valamikor majd újra is akarja indítani az X-Men-sztorit. Ezért Josh Boone filmje hirtelen kiszorult a Marvel-fősodorból, mellékvágánnyá vált, így a trilógia ötlete is meghiúsult: sok karaktert és történetszálat ki kellett hagyni a végső változatból, és a nyitott befejezés ellenére úgy kellett volna megalkotni Az új mutánsokat, hogy az egységes történetnek érződjön. Mindemellett beütött a koronavírus-járvány is, így Boone szuperhősfilmje csak idén nyár végén, nálunk szeptember elején kerülhetett mozikba.
Tehát Josh Boone filmje a lehető legrosszabbul járt,
minden jelenetéből érződik, hogy mindez csak bevezető egy nagyobb történethez, egy valódi X-Men-filmhez.
A karaktereket épphogy csak megismerjük, és már véget is ér a cselekmény egy olyan ponton, ahonnan kívánatos lenne folytatni a sztorit. Volt is ilyen vágyuk az alkotóknak, hogy ha esetleg Az új mutánsok sikert arat, és a Disney szíve emiatt megesik rajtuk, akkor megvalósulhat a trilógia – ezért is van benne a zárójelenetben a folytatás lehetősége. Ám jelenleg nem úgy áll a film szénája, hogy ez sikerülni fog, így ez a kevesebb, mint másfél órás történet két szék közé került.
Az új mutánsok a karaktereiből csak fel-felvillant valamit, háttértörténetüket lopva – a hősök vízióinak részeként tálalt akciók közben – taglalja, ami egyrészt persze kreatív megoldás, másrészt dramaturgiai szempontból rendkívül elnagyolt, felületes húzás is. Közülük is valójában csak Dani és a barátjává váló Rahne Sinclair kap némi súlyt, a roppant sablonos „mindenkit cikiző menőcsaj” Iljánát kizárólag az újfent elbűvölő és remekül játszó Anya Taylor-Joy menti meg, a fiúk pedig nem sok vizet zavarnak, alig vannak jelen a cselekményben. Persze nem baj, hogy ez egy „csajos film” lett, de kétségtelenül zavaró, hogy bár
az alapkoncepció szerint az egész csapat főszereplő, valójában a film csak a két említett, kiemelt karakterrel foglalkozik behatóbban.
Ráadásul Dani – különleges képességét leszámítva – kifejezetten érdekelten hős, Rahne vagy Iljána háttérsztorija sokkal izgalmasabb, még akkor is, ha egyébként egyikük sem nevezhető túl eredeti figurának. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi két hőst alakító Maisie Williams és Anya Taylor-Joy ezerszer jobb színésznők, mint a kvázi főhősnőt megformáló, halovány Blu Hunt, aki legfeljebb azért volt jó választás Dani szerepére, mert ő maga is amerikai őslakos (lakota) felmenőkkel rendelkezik.
Az új mutánsokat a horror és a szuperhősműfaj keresztezése menthetné meg a feledéstől, de ennek megvalósítása is felemásra sikeredett.
A tavaly bemutatott Brightburn is remek példa volt arra, hogy ez a két, potenciálisan egymástól távol álló zsáner nagyon jól összeházasítható. Persze a Brightburn összességében közel sem volt jó film, de abban az értelemben sikerrel járt, hogy megmutatta, mi lenne, ha Superman nem állna az emberek oldalára, hanem természetfeletti erejét felhasználva terrorizálná a Föld lakóit. Az új mutánsok is felerősítette az X-Men-filmeknek azt a motívumát, hogy tulajdonképpen minden reménybeli hősből akár szupergonosz, sőt horrormonstrum is válhatna. A 2000-es években hullámszerűen érkező szuperhősös eredettörténetek (Batman: Kezdődik!, Hulk, X-Men: A kívülállók) többségében felmerült a lehetősége annak, hogy főszereplőik szörnyetegekké torzulnak.
A horrormonstrum és a szuperhős is hatalmas, természetfeletti erővel bír, vagy legalábbis hihetetlen teljesítményre képes. Ám a fő kérdés az, hogy a halálsugarat, az elmemanipulációt vagy a csúcstechnológiát az elesettek védelmezésére, vagy éppen leigázásukra használja fel az adott karakter. Bruce Wayne fasisztoid orgyilkos is lehetett volna az Árnyak Ligája tagjaként, ha nem tudja leküzdeni a szülei halála óta őt kísértő lelki démonjait. Ang Lee Hulkjának nagy részében a sugárfertőzött, nagyra nőtt Bruce Banner úgy menekül ijedten és rombolva, mint Frankenstein újszülött, amorális teremténye, aki nem tud mit kezdeni puszta létezésével sem, és csak a film vége felé ébred rá, hogy erejét a jó ügy szolgálatába is állíthatja. Az X-Men-sorozatban pedig X professzor és riválisa, Magneto két különböző utat mutatnak a tragikus múltú mutánsoknak:
válhatnak az emberek és a mutánsok békéjét őrző hősökké, de a mutánsgyűlölő embereket irtó terroristákká is.
Az új mutánsok tinihőseinek képességei maguk számára is félelmetesek, és nem biztos, hogy a legjobb helyen járnak Dr. Reyesnél, ha szembe akarnak nézni félelmeikkel, hogy egy jobb, nemesebb ügy szolgálatába álljanak. Nagy ötlet, hogy az egyik hős szuperképessége elő tudja hozni a főszereplőkből a lelkük mélyére, az olykor önelégült póz mögé rejtett félelmeiket, amelyek meglehetősen valóságosnak hatnak. Ez remek irány lett volna ahhoz, hogy eljussunk a horrorig, illetve a pszichothrillerig, és éppen ezen a vonalon haladva, hőseink pokoljárása során szembesülhettünk volna azzal, hogyan válnak a horrorfilmekbe illő mutánsok szuperhőspalántákká. Azonban már csak a karakterek és a történet kidolgozatlansága is gátolja, hogy a vállalt műfajhibrid jól működjön.
Hogy legalább látványfilmként megállja-e a helyét Josh Boone alkotása? Egyértelműen nem. A film ezen a téren is két szék közé került, ami éppen a horror és a szuperhősfilm összeházasításából következik. Mivel az alkotók érezhetően egy zárt szituációs horror-pszichothrillerbe oltott szuperhőssztoriban gondolkodtak, így inkább a feszültségteremtő atmoszféra létrehozására koncentráltak, a látványfilmelemek nagyobbrészt a karakterek vízióira korlátozódnak. Ám a játékidő kevés ahhoz, hogy egy igazán feszült horror-thriller kerekedjen ki az alapkoncepcióból, a suspense-orientált cselekményszervezés miatt viszont
a látványfilmes elemek, a harcok, a fantasztikus lények vagy a szuperképességek háttérbe szorulnak.
Az a kevés összecsapás, ami a cselekmény során megjelenik, kifejezetten unalmas effekthalmaz. A végső nagy küzdelem pedig egyenesen rosszul koreografált, és a lehető legrosszabbul lett megvágva, így teljes mértékben élvezhetetlen.
Az új mutánsok lett tehát a 20th Century Studios remek X-Men-sorozatának hattyúdala, emiatt végképp nem éri meg ebben a járvány sújtotta időben moziba menni. Akit nagyon érdekel ez a szuperhősfilm-elemekkel felhígított horror-pszichothriller, az jobb, ha vár az esetleges lemezes kiadásra vagy az online premierre. Azt pedig csak remélni merjük, hogy a Marvel Studios a lehetőségeihez képest rehabilitálja majd az X-csapat tagjait a Marvel Moziverzum valamelyik fázisában.
Az új mutánsok (The New Mutants), 2020. Rendezte: Josh Boone. Írta: Josh Boone és Knate Lee. Szereplők: Blu Hunt, Anya Taylor-Joy, Maisie Williams, Charlie Heaton, Henry Zaga, Alice Braga. Forgalmazó: Fórum Hungary.
Az új mutánsok a Magyar Filmadatbázisbon.
