Éppen harminc éve olvadt össze a „két Németország”, ennek apropóján nyílt kiállítás Debrecenben, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ előtt 2020. szeptember 25-én. A határokon való áttörést ünneplő, elsősorban dokumentarista jellegű anyag – a járványhelyzetre való tekintettel – kilépett a galéria térbeli keretei közül.
A szabadtéri kiállításnak már a neve is (Áttörés. Kelet) egyfajta mozgásban levést, be nem fejezett folyamatot sugall. A húsz, komoly kutatói munkáról tanúskodó tablóról Stefan Wolle berlini történész és publicista szövegei, és több mint százhúsz fénykép mellett diagramok, statisztikai érdekességek és QR-kódokba rejtett
archív felvételek szegezik ránk a velünk élő történelem legnagyobb fegyverét, a medialitást.
A kultúrák találkozásába vetett hitről szóló kiállítás esős megnyitóján előbb Papp László, Debrecen város polgármestere vont párhuzamot a háborúk után csonkán maradt Németország, illetve Magyarország között. Szó esett arról is, hogy az átmenet bizony Kelet-Európában sem volt derűs, sehol nem váltott rögtön az ember Trabantról Mercedesre.
Később Katja Dormann, a budapesti Német Nagykövetség kultúrreferense tett említést a szervezők eredeti tervéről, egy jóval nagyobb volumenű eseménysorozatról, amely áttolódik 2021-re. Dormann köszönetét fejezte ki a Nincs parancs! című dokumentumfilm készítőinek, illetve az esemény szervezőinek,
segítségükkel ugyanis újra el lehet mesélni a fiatal generációknak a két nép közös történetét.
A kiállítást nem mellékesen a Német Nagykövetség Budapest, a Deutsches Kulturforum Debrecen, valamint a MODEM hozta el a városba.
A megnyitót követő rendhagyó történelemóra kezdetén a jelenlévők kíváncsi arccal húzódtak közelebb a háromszög alakban elrendezett, mobilkerítés-panelekre kifeszített ponyvákhoz, melyeken maximum csak az időközben felerősödött szél törhetett át. Az órát és a tárlatvezetést Trippó Sándor germanista, a Budapesti Goethe Intézet szakreferense tartotta, aki hangsúlyozta, hogy a kiállítás célja a kollektív traumafeldolgozás mellett a Fal ledöntése és a Függöny „fellibbentése” óta eltelt harminc évben bekövetkezett változásoknak, valamint a poszt-Fal időszakot fémjelző társadalmi jelenségeknek a bemutatása.
A vezetés a háromnyelvű (magyar, német, angol) kiállítás „hivatalos sorrendjével” ellentétes irányban zajlott, napjaink Németországától eljutva 1949-ig, a „fordulat évéig”, a kettéosztott Németország megszületéséig. A látványvilágukban is mozgalmas tablók
egyszerre mesélnek a politikai rendszerek kegyetlenségéről, a kulturális-gazdasági veszteségekről
és a női egyenjogúság lépcsőiről, közben keletnémet nosztalgiát (vagy német szóviccel élve OSTalgie-t) ébresztve az értő szemlélőben.
Egy másfél órás szünetet követően a MODEM belső udvarán tartott filmvetítésre gyűlt össze a közönség. Ki a szomszédjával nevetve, ki a telefonjába mélyedve, mégis egyfajta feszült figyelemmel várta a film kezdetét jelző kora őszi sötétedést. A vasfüggöny-szörny kimúltát bemutató alkotás, Szalay Péter Nincs parancs! című dokumentumfilmje, Brecht Egy késő görög kori költő olvasása közben című verséből származó részletet használ felütésként, mely szerint „a biztos bukás végnapjaiban / már a holtakat kezdték a falakon siratni / s a trójaiak léceket javítgattak”.
A filmből kiderül, hogy 1989 relatíve nyugodt évnek indult, ám a derűs nyár forró ősszé érett, nagyvárosi tüntetések jelezték a Falon keletkezett első repedések mélységét. A fikciós elemek beépítésével, valamint a történelem szereplőinek és elszenvedőinek kaleidoszkópszerű enumerációjával létrehozott doku-dráma
cselekménye több szálon fut, szándékoltan játszva térrel, idővel és formanyelvvel.
A történelmi jelentőségű eseményeket az alkotás egyfajta távolságtartó felülnézetből közelíti meg, inkább a hús-vér hősökre fókuszál, egyszerre operálva játék- és dokumentumfilmes elemekkel. Animációk, grafikák, gyerekrajzok, plakátok, korabeli filmhíradók, zenei kakofónia, valamint az események résztvevőivel készült interjúk szakítják meg, zavarják össze,
teszik döbbenetesen életszagúvá a milliószor látott archív felvételek kronológiát szinte teljes mértékben nélkülöző sorát.
A Brecht-idézetet követő képkockák alatt férfihang narrál, kiléte sokáig nem tisztázódik a nézőben – unheimlich, ám igen izgalmas fordulat lehetett volna, ha kiderül, hogy az ismeretlen valójában magának az erőszakos hatalmi jelképnek, a vasfüggönynek érces hangú megszemélyesítője. A számtalan ismert alak (például Ronald Reagan, Mihail Gorbacsov, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Günter Schabowski), turistának álcázott Stasi-tiszt és keletnémet menekült mellett főszereplő határőreink szó szerint belegyalogolnak a történelembe. A két alezredesnek, az osztrák-magyar határon szolgáló Bella Árpádnak és a berlini fal keleti oldalán szolgálatot teljesítő Harald Jägernek kísértetiesen hasonló a sorsa. Személyes, immár kamerák előtti, szembesítőshow-szerű találkozásuk majd’ húsz évet váratott magára.
A két sorstárs megismerkedését, valamint a boldog egyesülés képeit azonban egy másik „magántörténelem” bevonásával állítja párhuzamba a film. A történelmi tabló itt is csupán a háttér, mely előtt egy keletnémet férfit, Kurt-Werner Schulzot, 1989 augusztusában, a határátlépés pillanatában, családja szeme láttára ér halálos lövés.
A kollektív és egyéni történelem torkolatában hömpölygő film nem halad prekoncepciók mentén,
nincs áldozathibáztatás, nincs (lő)parancs, a gyilkosság sincs morális témaként tárgyalva, és mindvégig nem derül ki, kinek a személyes története áll legközelebb a valósághoz. Az alkotás tárgyilagos, friss és van benne valami finom humor, melytől még a megbocsáthatatlan is megbocsátható lesz.
A dokumentumfilm vetítése után Kálai Sándor beszélgetett Szalay Péter rendezővel, valamint dr. Hidas Ildikó dramaturggal. Igen komplex, ám lezártnak korántsem tekinthető munkafolyamatról beszéltek a készítők, hiszen
2020-as filmjük a kimeríthetetlennek bizonyuló témának már a harmadik állomása.
2006-os, harmincperces dokumentumfilmjük (Határeset) középpontjában is a német határátlépő tragikus története állt, mely inspiratív és nem megnyugtató mértékben feldolgozott anyagként 2008-ban, egy tizenkét perces rövidfilm születését eredményezte (Odaát).
A Debrecenben immáron másodjára vetített Nincs parancs!-hoz játékfilmes forgatókönyv is készült, melyből leginkább a történetszálak „csepegtetése” és a dramatikus ív maradtak meg. Valamint a vibrálóan egyedi koncepció mellett az olyan megmosolyogtató részletek, mint az, hogy annak idején valaki tyúkkerítésnek vitte haza a történelem egyik (szó szerint) rázós relikviáját – a vasfüggöny egy darabját.
Az ÁTTÖRÉS. KELET – Átalakuló életek, átalakuló világok című kiállítás a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ előtt, a Baltazár Dezső téren tekinthető meg 2020. október 18-ig.
A fotókat Czeglédi Zsolt készítette.
