A közösségi oldalak és az internetes szolgáltatások rendkívül rövid idő alatt váltak az életünkre példátlanul nagy hatással bíró tényezőkké. Azonban ami kezdetben a határtalan lehetőségek és a konnektivizmus (vagyis a hálózatalapú tanulás) hurráoptimista ígéretével kecsegtetett, abból hamar az egészségünket, életvitelünket és társadalmi berendezkedésünket fenyegető képződmény lett.
A Netflixen bemutatott dokumentumfilm, a Társadalmi dilemma rávilágít az újmédia felületei által működtetett gazdasági modell mechanizmusaira és lehetséges negatív hatásaira, ám leegyszerűsített világképével és üzenetével együtt kevés tanáccsal látja el azt az egyszerű felhasználót, aki változást szeretne elérni. A Társadalmi dilemma elsősorban a megfigyelési kapitalizmusra szeretné ráirányítani a figyelmet. Az utóbbi pár évben sok helyen fókuszba került ennek az újfajta, etikailag gyakran problémás gazdasági modellnek a vizsgálata. Bizonyára sokan, több helyről hallottak már a modellről, és a köztudatban gyökeret verhetett az a megállapítás is, hogy
ha egy internetes szolgáltatásért nem kell fizetni, akkor valójában a felhasználó maga a termék.
Azonban még mindig érdemes és szükséges újabb és újabb médiumokat bevonva beszélni a témáról. Mert hiába van szó napjaink egyik legmeghatározóbb jelenségéről, sokan valószínűleg még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy valójában miért is kifejezetten problémás az egész rendszer.
A megfigyelési kapitalizmus lényege, hogy a közösségi oldalak kialakítását és működését valójában sokkal jobban befolyásolja a hirdetők igényeinek kiszolgálása, mint a felhasználók böngészési élménye. A hirdetők a minden eddiginél jobban targetálható hirdetések elhelyezése érdekében mindenre kíváncsiak velünk kapcsolatban. Nemcsak az számít, mikre kattintunk, az is, mennyi ideig nézünk valamit, és a mélytanuló algoritmusok a big data elemzésének segítségével azt is kideríthetik rólunk, hogy éppen milyen hangulatban vagyunk.
Az adatbányászat következtében pedig érdekes módon mindig az aktuális érdeklődésünknek megfelelő reklámokkal találkozunk.
Ahhoz, hogy a felület és a hirdetők is minél több bevételhez jussanak a felhasználók böngészési adatain keresztül, arra is szükség van, hogy folyamatosan fenntartsák és generálják a felület iránti érdeklődést. Az appok értesítést jelző pittyenésére pavlovi reflexszel nyúlunk a készülékünk után, hogy minél gyorsabban kielégítsük kíváncsiságunkat. Mert korunk legértékesebb devizája az információ (annak is elsősorban a mennyisége), és a techcégek nagyon is tisztában vannak ezzel. Nem szükséges azonban, hogy valódi, értékes tartalommal bírjon az értesítés mögé bújt adatmorzsa, elegendő az újdonság puszta léte is. Így egy-egy információ nagyon hamar képes devalválódni. Ám aktualitását vagy értékét vesztve továbbra is megmarad az online térben, növelve azt a digitális zajt, amelyben eltűnnek az értékes tudást hordozó bejegyzések – de
felerősíti a valótlanságokat, az áltudományos hókuszpókuszt tartalmazó álhírek hatását.
A film legerősebb fegyverténye, hogy azokat a szakértőket szólaltatja meg, akik maguk is jelentősen kivették a részüket a rendszer felépítéséből és működtetéséből. Ők is alakítói, aktív részesei voltak a szándékosan függőséget okozó alkalmazások létrejöttének, viszont az előre nem látható következményekkel most kénytelenek szembenézni. A lelkiismeret-furdalás pedig néhányakat arra ösztönzött, hogy megpróbálják visszafordítani vagy legalább valamelyest mérsékelni a közösségi média negatív hatásait. Így válik a Társadalmi dilemma kvázi-főszereplőjévé Tristan Harris, a Center for Humane Technology alapítója,
aki korábban a Google alkalmazottjaként etikailag különösen aggasztónak találta a cégóriás működését.
Harris és a többi szakértő is egyetért abban, hogy sokak számára nagy kihívást jelent felvenni a harcot a modern technológia által okozott olyan problémákkal, mint a függőség, izoláció, figyelemzavar vagy politikai polarizáció. Kifejezetten érdekes, amikor a megszólaló dizájnerek és informatikusok a valódi céljaikról, elképzeléseikről mesélnek, például a „Like” gomb megalkotásáról, vagy amikor saját magukon kezdték tapasztalni, hogy miféle addiktív szörnyeteget alkottak. A közösségi média kifejezetten nagy hatást gyakorol a mentális egészségre is, így például a fiatalok körében abszurd módon megnőtt az öngyilkossági kísérletek száma, az online bántalmazásokról és a testképzavarokról nem is beszélve.
Azonban a legnagyobb veszélyt a szakértők egyrészt abban látják, hogy a közösségi média platformjait néhányan megpróbálják saját, aljas szándékaik szerint manipulálni, másrészt pedig hogy erre meg is van minden lehetőségük. A felületek pedig vajmi keveset tettek ennek megfékezésére (bár vannak pozitív fejlemények). Ha pedig mégis közbelépnek, az nem tekinthető-e egyfelől egy alapvetően demokratikus közeg autoriter, önkényes megzabolázásának? Rengeteg a nyitott kérdés, és annál kevesebb az egyértelmű válasz.
A Társadalmi dilemma fokozatosan építi fel mondanivalóját,
kezdve a jóhiszemű, pozitívnak szánt ötletektől egészen az érzelmileg megterhelő, gyomorszájon vágó valós képekig, híradóbetétekig bullyingról, lázadásokról, népirtásokról.
Ebben a tekintetben talán nem teljesen alaptalan a hatásvadászat vádját is rásütni a filmre, másfelől pedig érthető lépés, amennyiben a készítők érzékletesen akarnak rávilágítani központi témájukra. Annál kevésbé működik jól az a játékfilmes, fikciós betét, ahol egyszerre láthatjuk egy család mindennapjait az ördögi okostelefonokkal körülvéve, és a készülékben „lakozó” ördögöket, akik az appok működési mechanizmusait hivatottak megeleveníteni. Bár a hol szatirikus, hol inkább drámai betétek képesek bemutatni, hogy az újmédia mind az egyénre, mind a társadalom egészére hatással van, mégis szájbarágósak és egysíkúak ezek az epizódok.
Az egész film meglehetősen sokáig egyoldalúan ábrázolja korunk egyik nagy morális pánikját.
Bár különböző területek szakértői szólalnak meg, a lezárásban elhadart néhány pozitívumon, jó tanácson és tippen kívül nem szolgálnak igazi megoldási lehetőségekkel. Elhangzik a nagyobb felelősségvállalás igénye a probléma középpontjában elhelyezkedő techcégek részéről, de kevesebb szó esik a felhasználók tudatosabb médiahasználatra neveléséről. Szinte kizárólag az algoritmusok által vezérelt nyilvános közösségi platformokról hallunk, így nem érinti a film például a privát üzenetváltáson alapuló csevegőalkalmazásokat, vagy éppen az olyan szélsőséges eszméket, káros viselkedési formákat propagáló zárt csoportokat, rejtett fórumokat, amelyek a széles körű nyilvánosság számára láthatatlan módon, ellenőrzött és meghatározott körben képesek hatást gyakorolni.
Alapvetően nem a technológia fejlődése rossz, hanem ahogyan és amire azt használjuk.
A film célja tehát inkább csak a probléma tudatosítása és megjelenítése, semmint a nézők edukálása. Furcsa pikantériája van annak is, hogy a Társadalmi dilemma a felhasználók szokásait elemző, öntanuló ajánló-algoritmusok és a „binge watching” (a gyors egymásutánban, „darálva” fogyasztott sorozatepizódok) fellegvárának számító Netflixen jelent meg. Ha azonban úgy közelítjük meg a kérdést, hogy a népszerű streamingszolgáltató vezetői ezzel az alkotással kívántak ellensúlyt helyezni a morális mérleg másik serpenyőjébe, akkor elismerést érdemelnek.
Minden negatívumával együtt is fontos film a Társadalmi dilemma, mert egy nagyon is kortárs, komplex problémahalmazt mutat be hiteles szereplők beszámolóival. Ha csak pár embert képes rávenni, hogy körültekintőbben, megbízhatóbb forrásokból tájékozódjon vagy éppen egy önvizsgálaton alapuló digitális detoxnak vesse alá magát, már megérte. És ha tetszett a film, a stáblista alatt a Netflix ajánlásai közül már ki is választhatjuk, hogy milyen információval etessük az algoritmust…
Társadalmi dilemma (The Social Dilemma), 2020. Rendezte: Jeff Orlowski. Szereplők: Tristan Harris, Jeff Sebiert, Jaron Lanier, Bailey Richardson, Shoshana Zuboff. Forgalmazza: Netflix.
A Társadalmi dilemma a Magyar Filmadatbázison.
