Dominik Moll a Mondd ki, hogy uborka! után ismét a fekete humor felé fordult. A szatirikus hangvételű Bestiáda az emberi ösztönök legmélyére ás, a konklúzió pedig húsba vágó: a szeretet iránti felfokozott vágy a véletlenek összjátékának köszönhetően akár kontinenseken átívelve is jóvátehetetlen károkat okozhat.
A Bestiáda története elsősorban a krimi műfaji elemeiből épül fel, ezek mellett pedig a film mozaikos szerkesztése is akkor érvényesül leginkább, ha előzetesen minél kevesebbet tudunk a sztoriról. Egy nő eltűnése áll a narratíva középpontjában, a Colin Niel azonos című regényéből készült adaptáció azoknak a szereplőknek szentel egy-egy szkeccsszerű betétet, akik valamilyen formában kapcsolódnak az esethez. Elsőre talán elképzelhetetlennek tűnik, hogy az egykori francia gyarmaton, Elefántcsontparton tengődő fiatal fiúnak bármi köze lehet a havas nyugat-európai hegyvidéken nyomtalanul eltűnt dúsgazdag középkorú nőhöz, ám
a rendező mesterien keveri a kártyákat, és a játékidő két órája alatt virtuóz módon szövi egybe a látszólag össze nem függő szálakat.
A Bestiáda tipikusan az a film, amely türelmet kíván nézőjétől: érdemes egyszerűen csak rábíznunk magunkat Dominik Mollra, és garantáltan minden össze fog állni a végén (nem is akárhogy), még ha ez sokszor azt is jelenti, hogy bizonyos jeleneteket először látva tanácstalanság uralkodhat a nézőtéren. Merthogy
a rendező az egyes szereplőknek szentelt fejezetekben eltérő szemszögből, többször is megmutatja ugyanazokat az eseményeket,
ezzel adva új értelmet a történteknek. Így kerül más fénytörésbe például az Állva maradni és a Nyomorultak után ismét remeklő Damien Bonnard komikus szexjelenete, de egy ilyen nézőpontváltás rántja le a leplet a Denis Menochet által alakított gazda szánalomra méltó plátói szerelméről is.
A film hőseiben, bármennyire is különböző társadalmi osztályokat és életformákat reprezentálnak, közös vonás a szeretet és a törődés iránti vágy. A Bestiáda épp ettől lesz zavarba ejtően hatásos:
esendő, sokszor szánalomra méltó, cselekvésképtelen figurák botladoznak a vásznon,
és amikor saját boldogságuk vagy akár szeretetük alanya érdekében nagy nehezen mégis a tettek mezejére lépnek, még nagyobb pusztítást visznek végbe. Ez a hőstípus Moll korábbi munkáiban is megjelenik, sőt Michel (őt játssza Menochet) képében ezúttal is megkapjuk a rendező védjegyévé vált teszetosza negyvenes férfit, aki a szerelme és vágyai miatt sodródik problémás helyzetekbe – ugyanúgy, mint korábban a Harry csak jót akar, a Lemming vagy A szerzetes protagonistája.
A Bestiáda nagy erénye, hogy mindegyik karakternek elegendő filmidőt juttat ahhoz, hogy megismerhessük a motivációit.
Ezen indíttatások következményei aztán túlmutatnak önmagukon és a nagy kép egy-egy fontos mozaikdarabkájává válnak. Ezzel együtt pedig a film krimiként is kifogástalan, mert a rejtély megoldásának pillanatáig a szereplők többségének viselkedése gyanúra ad okot, miközben a cselekményt egyébként a sorozatos és fatális véletlenek szervezik.
Moll, akárcsak előző filmjében, a Mondd ki, hogy uborká!-ban, aktuális társadalmi kérdéseket is tematizál: a történetbe szépen beépül a leszakadó vidék problémája, a „sugar baby-sugar daddy” jelensége, az egykori francia gyarmatok helyzete vagy épp a kiberbűnözés.
A rendező a súlyos témák mögött lappangó feszültséget a szatirikus fekete humor eszközeivel oldja,
sőt gyakran a szereplők mozgásából és testbeszédéből fakadó helyzetkomikum könnyíti a befogadást. A Bestiáda így egyszerre rokonítható Alejandro González Iñárritu Bábeljével, ami a véletlenek sorsszerű összjátékát illeti, valamint Damián Szifron Eszeveszett mesék című szatírájával, amely az elszabaduló emberi ösztönöket szintén az állatiassággal köti össze. Míg Szifron a vadállatokat ábrázoló főcímmel húzta alá tézisét, Moll a cselekmény számos pontján szerepeltet állatokat, amelyek higgadt tanúi az eseményeknek: tehenek, kutyák, kecskék figyelik, hogyan vadulnak meg gazdáik szép fokozatosan.
Dominik Moll talán a legjobb filmjét készítette el emlékezetes debütálása, a Harry csak jót akar óta.
A Bestiáda merész hangvételű, veszettül szórakoztató mű, mely kifejezetten frissnek hat a különféle műfaji elemek okos felhasználásának és a sokszereplős, csavaros történetnek köszönhetően. Sőt, a film újranézési faktora is kifejezetten magas, a második megtekintés után még több apró jelet vehetünk észre, melyek tovább színezik a szerteágazó, fordulatokkal teli sztorit.
A történetet lekerekítő utolsó, katartikus erejű jelenet pedig az életmű korábbi darabjaira is szépen rímel: az elszabadult ösztönök fékeveszett pusztítása után már sosem állhat helyre az idill.
Bestiáda (Seules les bêtes), 2019. Rendezte: Dominik Moll. Írta: Gilles Marchand, Dominik Moll. Szereplők: Denis Menochet, Laure Calamy, Damien Bonnard, Valeria Bruni Tedeschi. Forgalmazza: magyarhangya.
A Bestiáda a Magyar Filmadatbázison.