Dühös égitestek
Két ember szeretkezett,
egy nő vajúdott,
megszületett, sírt, aludt,
beszélni tanult és járt,
hogy mindez itt végződjön:
egy könyökhajlatban.
Hogy a sóvárgás, ez a vak öregember
egy pillanatra megelégedjen.
Ahelyett, hogy kirúgná a lábát
és menekülne, amíg még lehet.
Egy szippantás után hátradőlni
és élvezni, ahogy elsodor.
Nincs a világon ennyi gyönyör.
Ez a te szabadságod.
Futók magányossága
Valaki fut mellettem, a zihálását hallom,
vastag hóban egymás lábnyomába lépünk.
A belső kórházban levelet hajt a vadszőlő,
összeveszünk egy jelentéktelen túladagoláson,
később a szárnyával betakar.
Azt hiszem, hogy nélküle nem lehet majd élni,
aztán rájövök, hogy már erre is megtanított.
Átfordul
Még mindig pontosan tudom, milyen a hajad tapintása.
Sokszor válaszolom, hogy nincs semmi baj, ami azt jelenti,
hogy nem tudnak rajta segíteni. Én sem.
A sóvárgás elapad.
Csendesek a bennünk zúgó óceánok.
Ha hangosan sírok is az utcán,
belül végig egy józan hang mérlegel.
Valaki, aki tud mindent, ismer mindent, és végig elkísér.
Mit csináljak veled?
Esténként futok az árnyékommal.
Hatvan alá fogytam, a csípőmön láttam reggel,
de aztán kezdődött,
már nem a hányinger és a hideg,
csak feltenni a teavizet,
belesimulni a cselekvésbe.
Megint nincs egy tiszta kés.
Borítókép: Pixy
