Mildred Ratched minden idők egyik legkarizmatikusabb filmes karaktere, épp ezért vállalkozott nagy feladatra Ryan Murphy, mikor a figura eredetének a bemutatását tűzte ki célul. A koncepció alapja legalábbis ez volt, ami azonban útközben elveszhetett valahol, mert az egyébként meglehetősen stílusos végeredmény semmilyen tekintetben nem ápol szerves kapcsolatot Miloš Forman klasszikusával.
Kultuszfilmekhez nyúlni sosem egyszerű feladat, hiszen az elvárások minden esetben óriásiak, és sokak szemében a legapróbb változtatások is istenkáromlásnak tűnnek. Hatványozottan igaz ez az olyan filmekre, mint például a Száll a kakukk fészkére (1975), amely egy több szinten és több nézőpontból is remekül értelmezhető mestermű. Korunk egyik legtermékenyebb és legegyedibb stílusú tévés producerét azonban valami mégis megfogta Ratched történetében.
Talán ugyanaz, ami Fábrit foglalkoztatta az Édes Annában, Polanskit az Egy tiszta nőben vagy Todd Phillipset a Jokerben.
Hogyan válik valaki gonosszá? Mik azok a hatások, amelyek felerősítik személyiségünk elfojtott részeit? Milyen az a társadalmi konstrukció, amely bedarál mindenkit, aki kicsit is eltér a normától? Ezek a kérdések jelen történetre úgy fordíthatók le, hogy hogyan lesz egy jól szituált, szociálisan kissé furcsán viselkedő nőből a hatalmi mechanizmus vasökle? A választ azonban – nagyon úgy tűnik – nem Ryan Murphy és Evan Romansky sorozatától fogjuk megkapni.
Mildred Ratched (Sarah Paulson) 1947-ben nagy reményekkel érkezik a Lucia Állami Kórházba. Bár más erről nem értesült, állásinterjúra jön, különböző machinációi miatt pedig fel is veszik. Elkezdődik egy sajátos dominanciaharc közte és az aktuális főnővér, Betsy Bucket (Judy Davis) között. Ratched azonban mindenkit manipulál, hamarosan a kórház vezetője, dr. Hanover (Jon Jon Briones) is a markába kerül, így ő lesz a főnővér. Ezzel párhuzamosan megismerjük Mildred múltját is.
Nevelőszülőről nevelőszülőre vándorol, majd szolgál a világháborúban is, így alakul ki benne az a hidegség, amely a jelenbéli énjét jellemzi.
Az is kiderül azonban, hogy sötét titkokat rejteget, melyek veszélybe sodorhatják nemcsak a tekintélyét, hanem az életét is.
A Ratcheddel kapcsolatban azért van nagyon nehéz helyzetben a befogadó, mert elképesztően zavaros, amit a képernyőn lát. Mintha maguk a készítők sem tudták volna letenni a voksukat egy koncepció mellett.
Az mindenesetre biztos, hogy hiába a hivatalos kommunikáció, a Ratched nem előzménysorozat.
Stílusban és a történeti ívek tekintetében annyira elüt Forman klasszikusától, hogy sokkal inkább tekinthető egyfajta parafrázisnak, újragondolásnak. És hogy tovább bonyolítsuk a képet, a hírek szerint továbbra is össze akarják majd kötni a sorozat végét a film eseményeivel, az első évad alapján azonban gyakorlatilag ezt lehetetlen lesz konzisztensen megoldani. A film minimalizmusával és kamarajellegével szemben a széria festői kiállítású, sokszor bántóan színes képei állnak. Ráadásul Murphyék még azzal az eszközzel sem éltek, hogy a színek változása a személyiségek módosulásával legyen összefüggésben.
Így viszont ez a nagyon erős és karakán színvilág egy idő után egyszerű stílusbravúrrá silányul, ezen a téren a forma a tartalom elé tolakodik.
Persze nem új jelenség ez Ryan Murphy pályáján, korábbi munkái közül a Glee – Sztárok leszünk! vagy A politikus is inkább stílusos, mint tartalmas darabok.
Azonban a Ratched a saját szabályrendszerében is inkonzisztens. Érdemes megvizsgálni ebből a szempontból a főszereplőt. A kezdés még nagyon ígéretes, hiszen az első részben megérkező Mildred rögtön az ujja köré csavar mindenkit, manipulatív, autisztikus tulajdonságokkal rendelkezik, például apró dolgok könnyen feldühítik, ekkor pedig agresszívan viselkedik. Ebből a kiindulópontból logikusan
eljuthattunk volna addig a nőig, aki a hatalmával szembeszegülőket a leghűvösebb módon állítja félre.
Ezt követően Murphy és Romansky elkezd saját úton járni, így Mildred hamar szimpatikussá válik. Ezzel önmagában nem lenne gond, hisz régi igazság, hogy egy antagonista akkor jó, ha együtt tudunk vele érezni, azonban az alkotók annyira erőltetik ezt a szálat is, hogy innen megint csak lehetetlen lesz a film eseményeihez megérkeznünk. Ráadásul a különböző stádiumok is elnagyoltak, a nő nagyon radikális döntéseket hoz meg villámgyorsan, motivációi pedig klisések (például a háború borzalmai után maga köré falat húzó személyiség, a bántalmazó nevelőszülők, a meg nem menthető családtag stb).
Sarah Paulsonon viszont semmi nem múlt, az American Crime Story első évadában meggyőződhettünk arról, hogy egészen kiváló színésznő, itt pedig hatalmas feladat hárult rá. Gyakorlatilag neki, legfőképpen az arányérzékének köszönhető, hogy nem vált karikatúrává Ratched nővér ezen változata.
Egyébként a készítőknek nem volt könnyű dolguk, hiszen a Száll a kakukk fészkére Mildrede szimbolikus karakter (erre utal például, hogy szinte sohasem látjuk magában, a múltjáról semmit sem tudunk, megnyilvánulásai mindig mások relációjában történnek), a hatalmi struktúra megtestesítője.
Egy ilyen absztrakt térben létező alak lerántása a valószerűség talajára nagyon nehéz, és Murphyék nem is találták meg a helyes utat.
Nem tudjuk eldönteni, hogy ki is valójában Mildred Ratched. Egy jószándékú nő, aki a körülmények hatására válik szörnyeteggé? Hidegvérű manipulátor? Egyszerű imposztor? Nincsenek világos motivációk, amelyek felépítik a karaktert, a sorozat koncepciótlanságának jeleit fedezhetjük fel benne is.
Jó példa erre a szerelmi szál, mely kiváló motiváció lehetett volna, emellett utalhatott volna a kor társadalmi moráljára is. Ehelyett azonban egy könnyen kiszámítható, ráadásul a karakterépítés szempontjából funkciótlan szálat kapunk, amelyen Cynthia Nixon Paulsonéhoz hasonló, minimalista és árnyalt játéka sem segít. A mellékszereplők szinte mindegyike egydimenziós, így hiába vannak olyan kiváló színészek a stábban, mint Finn Wittrock, Judy Davis vagy Sharon Stone, nincs lehetőségük valós karaktereket megformálni.
Az eddigieknél is fontosabb azonban, hogy a Ratched gondolati síkon hozzá tud-e tenni valamit az alapműhöz? Sajnos nem, sőt jelentősen kevesebbet nyújt, mint a nagy előd. A Forman-film kiválóan mutatja be, hogy
az elmegyógyintézet – amely hivatalosan egészségügyi intézmény – valójában a hatalomgyakorlás eszköze,
és legalább annyira szolgál a társadalomból kirekesztettek gyűjtőhelyeként, mint tényleges rehabilitációs központként. Keseynél és Formannál ehhez sziklaszilárd rend és hierarchia tartozott, míg jelen esetben anarchiát látunk, ahol nem tisztázottak a pozíciók, ezért teljes a káosz. Így az értelmezés ezen vonulata gyakorlatilag okafogyottá válik, pedig a film talán legfontosabb aspektusáról van szó.
Ráadásul a sorozat legnagyobb lehetősége is kihasználatlanul maradt. A különböző pszichológiai betegségek bemutatása, illetve ezek összevetése a kor rigorózus társadalmi elvárásaival remek témakör lehetne, ami azonban ebből megjelenik a sorozatban, az kis túlzással karikaturisztikus. A tünetegyüttesek ábrázolása elnagyolt, a szociológiai vonulat pedig mindösszesen egy túlsúlyos, bajszos, erőteljesen szexista szenátorjelölt képében reprezentálódik. Maga Murphy is csinálta ezt már sokkal jobban az American Horror Story Asylum című évadában.
Az kétségtelen viszont, hogy technikai szempontból egészen magas színvonalat képvisel a sorozat.
Az operatőri munka kitűnő, a színvilág stílusos, a suspense remek. A képi világgal néhány didaktikus megoldást, például az osztott képmezőt leszámítva nincs komoly probléma, mindez azonban funkciótlanná válik, hiszen amit ezen felül kapunk, az bántóan üres.
Összességében a Ratched nemhogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, hanem gyakorlatilag teljesen megsemmisül a funkciótlanság, a koncepciótlanság és az inkonzisztencia következtében. Bár minden bizonnyal el fognak készülni a további évadok, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a készítők a folytatást illetően az első nyolc résszel gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe kormányozták magukat.
Ratched, 2020. Alkotók: Ryan Murphy és Evan Romansky. Szereplők: Sarah Paulson, Finn Wittrock, Cynthia Nixon, Sharon Stone, Judy Davis, Jon Jon Briones, Alice Englert. Forgalmazza: Netflix.
A Ratched a Magyar Filmadatbázison.
