Életének 91. évében, november 20-án, péntek hajnalban elhunyt Konok Tamás Kossuth-díjas festő- és szobrászművész, a Nemzet Művésze – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Konok Tamás 1930-ban született Budapesten. Gyerekkorában zenész szeretett volna lenni, ezért 1945 és 1950 között a Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult hegedülni. Időközben rájött, hogy inkább a rajz és a festészet felé húzza a szíve.
1953-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán szerzett diplomát Bernáth Aurél tanítványaként.
Első képei figurális műtermi enteriőrök, modell után készült portrék voltak. Látásmódjának változását alapjaiban határozta meg féléves párizsi ösztöndíja, amelyet 1958-ban kapott. Ezután visszatért ugyan Magyarországra, de egy évvel később mégis Párizsban telepedett le, és egészen a rendszerváltásig ott élt.
1953-tól szinte évente állított ki Európa-szerte. 1960-ban rendezte első önálló kiállítását a párizsi Galerie Lambert.
A Hartford Alapítvány ösztöndíjának köszönhetően 1963-tól egy évig New Yorkban és Kaliforniában dolgozott. 1963 és 1974 között rendszeresen szerepelt a Réalités nouvelles kiállításain. 1970-ben kapott francia állampolgárságot, de megtartotta a magyart is. 1971-től szoros, 25 évig tartó kapcsolatba került a zürichi Schlégl Galériával. Feleségével, Hetey Katalin szobrászművésszel együtt állított ki 1981-ben nagy feltűnést keltve a budapesti Szépművészeti Múzeumban. 1992-től a Műegyetem címzetes egyetemi tanára volt.
Pályafutásáért 1988-ban Kossuth-díjjal, 2014-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki, de Prima Primissima díjat is kapott.
Művei számos nagy közgyűjteményben szerepelnek, többek között a párizsi Bibliotheque nationale de France-ban, a winterthuri Kunstmuseumban, a berni Musée des beaux-arts-ban, a budapesti Iparművészeti Múzeumban, Szépművészeti Múzeumban, a Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeumban, valamint számos hazai és külföldi magángyűjteményben. 2001-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti, 2006-tól rendes tagja volt.
Forrás: MTI, borítókép: MTI, Bruzák Noémi