Ingyenes filmfesztivál kezdődik csütörtökön az emberi jogok világnapja alkalmából – a Romédia Alapítvány kétnapos eseményéhez, vetítésekhez és panelbeszélgetésekhez online lehet csatlakozni. Lesz dokumentumfilm a srebrenicai mészárlásról, balkáni védőszent, romániai roma rabszolgaság és gyerekszekció is.
Az Emberi Jogi Filmnapok célja megismertetni a szélesebb közönséggel a roma alkotók műveit, valamint hogy segítséget nyújtsanak a vírushelyzetben a roma művészeknek. A műsorban az idén megjelent friss alkotások mellett három magyarországi filmpremier is helyet kapott – közölte a Romédia Alapítvány.
A fesztivál Roz Mortimer rendező A halhatatlan nő című dokumentumfilmje vetítésével kezdődik csütörtök este 7 órakor.
A hibrid, dokumentarista és játékfilmes eszközökből építkező mű 77 évet ölel fel a náci rémtettektől a szélsőjobboldali ideológiák újjáéledéséig, bemutatva Európa elmúlt majd’ száz évét a roma közösség aspektusából.
Csütörtök este fél 9-től lesz látható az Emlékek az Appleby lóvásárról című brit dokumentumfilm, majd Galya Stoyanova Lapok életem könyvéből című kisfilmjét, azután pedig Sami Mustafa 2015-ös Törvények csapdájában című dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők.
Pénteken délután fél 6-kor kezdődik a gyerekeknek szóló szekció.
A szekció célja, hogy a legkisebbeket is megszólítsa olyan művekkel, amelyekből a roma kultúrát a kulturális különbségek áthidalásával megismerhetik. A műsorban szerepel a Kecskemétfilm Cigánymesék sorozatának két része, a Hogyan lett az ember és a A Nap és a Hold története.
Hazai premier a Bango Vassil című animációs film, amely a balkáni országokban népszerű védőszent legendáját dolgozza fel.
Ugyancsak magyar premier a romániai roma rabszolgaságot hűen ábrázoló Felszabadító levél című rövidfilm, amely a tizenkilencedik századi nemesi házban szolgáló anya és fia történetét mutatja be. Alina Șerban elsőfilmes rendező-színész igaz történeten alapuló alkotásából a jövőben egész estés film is készül. A rövidfilm magyar felirattal lesz megtekinthető pénteken este 8 órától.
Pablo Vega és csapata a tanzániai wagogo nép zenéjét mutatja be különleges művészi vízióval az Afrika: az ütemben című filmben pénteken héttől. Hamze Bytyçi egy lengyel zsidó holokauszt-túlélő nő igaz történetét dolgozta fel a Hiszek a szeretetben című alkotásában, míg Bársony Katalinnak, a Romédia Alapítvány ügyvezető igazgatójának Irvin Mujcic című egyedi portréfilmje a srebrenicai mészárlást mutatja be egy túlélő történetén keresztül.
Az alkotók és a panelbeszélgetések résztvevői közül többen is a Nemzetközi Roma Filmbizottság tagjai.
Köztük Bársony Katalin, Galya Stoyanova, Pablo Vega, Hamze Bytyçi, Sami Mustafa és Artur Čonka. A panelbeszélgetés résztvevői között van még Daróczi Ágnes újságíró-szerkesztő és Margareta Matache, a Harvard Egyetem professzora is.
A filmfesztiválra itt lehet regisztrálni, a Facebook-esemény pedig itt érhető el.
Forrás: MTI, borítókép: Hiszek a szeretetben