kapcsolat a természettel
Lassíts már. Na, nem kell rögtön megsértődni. Nem azt mondtam, hogy undorodom tőled. Nem így értettem azt, hogy fura vagy. Te megsózod a lángost. Mi nem így szoktuk, megint megleptél, ennyi. Őszinte leszek veled, nem tudok mit kezdeni az asztalon lévő kis tálkával. Nem tudom eldönteni, hogy mikor sótlan az étel. Becsülöm benned ezt a kritikus hozzáállást. Hát, belőlem ez teljességgel hiányzik. Én még attól is félek, hogy ha az olajos, izzadt kezemmel belenyúlok a sótartóba, akkor vagy megölöm a sószemcséket, vagy ettől a látványtól megriadnak. Inkább meghalnak, minthogy megérintsem őket. Piszok nehéz. Szóval ne gondolj rosszra, a fura nálam azt jelenti, különleges vagy.
Ne menj ilyen gyorsan. Nem is ez a baj? Haragszol még mindig a tegnapi miatt? Nem tudlak követni. Azt hittem, hogy azt már elfelejtettük. Még mindig nyomaszt? Ne haragudj. Kérlek. Tudom, hogy nem volt szép dolog az egész játszótér előtt üvölteni veled, de neked is tudnod kéne, hogy nem fértünk volna be. Gyerekesen viselkedtél. Értsd meg, hogy felnőttünk, nem hintázhatunk többet, mert valami apró szorongásnak mindig ott kell lennie a háttérben, a számláknak, hogy megint elfelejtettem megetetni a macskát, de még az is, hogy milyen bort vegyünk. Mindig van valami szar. Szeretném, ha megértenéd, hogy egy randit nem szervezhetünk játszótérre, még akkor sem, ha ezt ilyen-olyan okból másképp szeretnénk csinálni, mint a többi pár. És főként nem nyomunk össze egyetlen gyereket sem, csak mert mi is hintázni akarunk. Különben is, leszakadt a lánc, emlékszel? Nem akarlak bántani, nem fogok többet üvölteni veled, tényleg csak azért tettem, mert meg akarlak védeni az eséstől.
Végre lassítasz. Komolyan elhitted, te butus, hogy csak úgy kiabálnék veled? Tudod, hogy csak neked akarok jót. Ugye a te füledet is sértette az a hangos nevetés? Legszívesebben megöltem volna ott helyben mindenkit, hogy érezd, mennyire fel tudok áldozni mindent, ha rólad van szó. Még az a lelkiismeret nevű baktérium sem izgatott volna különösebben, ha miattad teszem. Pedig azt mondják, az belül felemészt, és mire végez, üres bőrként ülsz majd az aluljáróban.
Nem akartalak elszomorítani, nem tudom, miért beszélek erről. Lehet, hogy túl sok sorozatot nézek. Vagy a varjak miatt. Múltkor is arra ment rá az egész délutánom, hogy etettem őket, és néztem, hogyan repülnek. Szerintem is felesleges, ebben teljesen igazad van. De hagyjuk is, nem akarlak untatni. Becsülöm benned, hogy nem csinálsz semmit sem feleslegesen. Nem mész el csak úgy vásárolni, nem állsz meg a kirakatok előtt, nem lézengsz az utcán, csak hogy kiláss a fejedből. Logikusan építed fel az életed, a tiedben nincs egyetlen felesleges tevékenység sem. Hihetetlen vagy. Komolyan, el tudom hinni neked, hogy a legyet sem azért eszed, mert finom, és nem is azért, hogy lebontsa a szervezeted, hanem az agyad miatt, hogy okosabb legyél. El tudom képzelni, ahogy rengeteg légy dong a fejedben, és arról vitatkoznak, mi lenne a helyes válasz arra a sok sületlenségre, amit most összehordtam neked.
Éhes vagy. Semmi gond, sétáljunk tovább. Pár sarok, és találunk egy gyorséttermet. Tudom, hogy szereted. Örülj már egy kicsit. Nem akarok egy savanyú, üres bőrrel beszélgetni egész nap. Ne rejtsd el előlem a mosolyod, azt szeretem a legjobban. Olyan nekem, mint a narancsszelet. Nem bírok keveset enni belőle. Nem viccelek.
Várj meg itt, mindjárt hozom a kedvenced. Hosszú a sor, és folyamatosan hátranézek, nem akarom, hogy elhagyj. Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de akkor is. Szeress. Kérlek. A kasszás nincs a helyzet magaslatán, hiába magyarázom már a lábammal is, mit szeretnék, annyit ért meg belőle, hogy kóla meg sajtburger. Legyintek. Pedig annyira szerettem volna a kedvedben járni, tudom, hogy mennyire szereted a legyet a salátában. Mindegy, kicsomagolom a sajtburgert, a kezedbe adom, tessék. Ezt legalább szereted.
A kólától mindig olyan az orrod, mintha egy revolver csöve füstölögne. Ne sértődj már meg ezen is, tudod, hogy ez is szép, ahogy az egész tested az. Csak arról beszélek, mennyire szeretem, ha így szegezel fegyvert rám.
Ne legyél ideges, én tudom, hogy ebben a nagyvárosban nehéz közlekedni, de attól még nem szabad egyből azt mondani, hogy jobb lett volna, ha meg sem építik ezt a kerületet, hogy mennyivel könnyebb lenne az élet, ha csak zöldövezet lenne meg állatok. Megsértesz, úgy csinálsz, mintha én nem számítanék. Vagy neked mindegy, hogy velem mi van? Mert ha ez egy kapcsolat, akkor ne legyen mindegy, akkor ne gondolj olyanra, hogy jobb lenne, ha nem is léteznék. Hogy képzeled, hogy akár gondolatban is elpusztíthatod ezt a várost, abba nem gondolsz bele, hogy ha csak természet lenne, akkor nem ettél volna sajtburgert?
Rendben, fuss, megyek utánad. Az egyik kőszobornál állok csak meg. Egy elefántra akar hasonlítani, mindig neki megyek, pedig nagyon régóta otthonos már minden itt. Hatalmas ez a kapu, és nem tudok rendesen bejutni. A szobában látom, hogy sírsz, megsimogatlak. Nem akartalak bántani, akkor most már én is zokogok.
Az érintésed olyan, mint a frissen facsart almalé. Tudom, hogy nem haragszol, megbántad, hogy ilyen voltál velem. Bocsáss meg, többet én sem kelek ki így magamból. Annyira szépek a szemeid, kérlek, hadd másszak fel a nyakadon, hogy megcsókoljalak. Ezt a fülrándítást igennek veszem. Igyekszem finom lenni, nem húzni a bőröd. Eddig nagyon jól megy. Megpróbálok megülni a hátadon, de ne dobj le magadról, kérlek. Sikerült. Gyere, fordulj felém. Nem akarsz? Rendben, én nem adom fel, akkor nekem kell mennem. Ne ficánkolj már. Mondom, hogy ne csináld. Normális vagy? Le fogok esni, vagy nem érdekel?
Nem, mondod, és bólintasz egyet. Zuhanok, hogy én miért nem nőbe szerettem bele, de ezt már hiába mondom.
Borítókép: Wikimedia