Little G Weevil története tulajdonképpen maga a modern magyar népmese. A legkisebb fiú egyik kezében a bőröndjével, másik kezében a gitárjával elmegy meghódítani Amerikát, majd az egész világot. 2013 óta Magyarországon is részletesen dokumentált életének összegzését kínálja ez a könyv – meglehetősen egyedi tálalásban.
A könyv írójának, a gitárosként a hazai bluesszcénában többek között a Spo-Dee-O-Dee zenekarral Európa-szerte nevet szerző, majd szólókarrierbe fogó Szűcs Gábornak az élete 2004-ben változott meg radikálisan, amikor az egyre szűkülő lehetőségekkel kecsegtető magyarországi blueséletet hátrahagyva
az Egyesült Államokba utazott, hogy elmélyedjen a blues őshazájának kultúrájában.
Majdnem egy évtizeddel később, 2013-ban megnyerte az International Blues Challenge-et szóló/duó kategóriában, és ugyanebben az évben a blues műfajában a legrangosabb elismerésének számító Blues Music Awardsra is jelölték. 2014-ben pedig már a magyar X-Faktor zsűrijében ült.
A Hobótól kölcsönvett és a cikk címébe beemelt idézet gyakorlatilag egyetlen tartalmas félmondattal leírja főhősünk hitvallását: dolgozz, küzdj, és ha ez nem elég, akkor dolgozz és küzdj keményebben és még keményebben, dolgozz addig, amíg képes vagy rá, és ha ez sem elég, akkor se add fel. Ha megvan benned a tehetség szikrája, akkor rengeteg munkával és még több szerencsével elérheted, amit akarsz. Életed irányát az álmaid jelöljék ki, ne a korlátaid. Tagadhatatlanul pátoszos gondolat, de Little G Weevil esetében ez a valóság.
Egy makacs, önfejű ember története ez,
aki bejárja a rock and roll életpályájának szinte minden vonatkozó és már ezerszer, ezerféleképpen dokumentált állomását. Ha nem is traumatikus, de valamilyen szinten problémás, iskolai nehézségekben bővelkedő gyerekkora végén a főhős az egész világlátását új keretrendszerbe foglaló élmény hatására új fókuszt ad érdeklődésének, és lépcsőről lépcsőre végigmegy a sikerhez vezető úton. És elbukik. És feláll. És elbukik. És feláll. Mint minden ilyen mesében.
Mitől több, érdekesebb ez a történet a kismillió ugyanilyennél? Elsősorban attól, hogy példamutató – legalábbis tartalmában. Olyannak képzelek el egy idolt, mint amilyen a könyvben megismert Little G Weevil. Emberi, esendő, alázatos, szerény, hétköznapi. És mindezeken felül van egy tulajdonsága, ami még a zeneszerzői kvalitásainál is jobban kiemeli az átlagból: elképesztően szorgalmas.
Nem tud gitározni? Megtanul. Nem tud angolul? Megtanul.
Nem ismeri elég jól a bluest? Elmegy Amerikába és felfedezi. Nincs pénze? Elvállal bármilyen rémes munkát, csak legyen.
Ez nem egy finomkodó ember története. Ebben a sztoriban nincs kertelés, nincs mellébeszélés. Zsigeri, kendőzetlen megnyilatkozások és események 246 oldalnyi listája ez a könyv, ami bizonyos tekintetben a legnagyobb hibája is. Nem a sztorival van baj, hiszen a sztori adott. Történt, ahogy történt. Az elbeszélői forma azonban – szöges ellentétben Little G Weevil zeneszerzői produkcióival – esetlen, töredezett, egyenetlen, sőt olykor szembetűnően pongyola, ami akkor is gátakat emel a befogadói igyekezet elé, ha koncepciózus megfontolásból lett olyan, amilyen.
A könyv stílusát tekintve egy félrészeg sörözés közben elhangzó storytelling, egy közösségi médiás gondolatfolyam, egy útinaplós blog, egy stand-up est, egy múzeumi prospektus és egy road movie vázlatának hanyagul összeollózott kombinációja, ami csak kivételes esetekben válik az írás egyértelmű erényévé. Leggyakrabban pont ez az egyszerre mindent akarás nehezíti meg a szöveg befogadását, amire a legjobb példa az a bántóan gyakran visszatérő szerzői fogás, aminek következtében a lényegesnek szánt poénok, gegek után egy „haha” szócska szándékozik hangsúlyozni a leírtak humoros voltát.
A szövegtörzs jelentős részét ilyen és ehhez hasonlóan idegen kiszólások színesítik, amitől olyan érzése van az olvasónak, mintha egy stand-up előadás szövegkönyvét olvasná, amelyben az alkotók ténylegesen megjelölték azokat a részeket, ahol a közönségnek nevetnie kell. Nyilvánvaló, hogy ez a koncepció része, nyilvánvaló, hogy
az élőbeszéd utánzása a cél, de ezek a formulák kilógnak a szövegből, teljes mértékben szükségtelennek, erőltetettnek tűnnek.
A történetek önmagukban is rendkívül érdekesek, izgalmasak ahhoz, hogy hatással legyenek az olvasóra, ezek a gesztusok azonban megtörik a kötet felhőtlen élvezetét. Akárcsak a szerencsétlenül elhelyezett QR-kódok, amelyek kitűnő referenciaként szolgálhatnának, de inkább csak funkciótlan elemekként vannak jelen, és úgyszintén remek példái annak a zsúfoltságnak, ami ezt a vállalkozást jellemzi.
Éppen az a fajta egyszerűségre törekvő és a fölösleges részleteket kíméletlenül kigyomláló rendszerezői elv hiányzik ebből a könyvből, ami nagyszerűvé teszi főhősünk olyan dalait, mint a Moving, a No Man In My Bed, az Apple Picker és a John Is The Man. Vagy ha a teljes képet nézzük, az egész diszkográfiát.
Szűcs Gábor számára a 2020-as év rendkívül sűrű lehetett alkotói szempontból: életrajzi könyve mellett megjelent legújabb albuma is, a kötettel címében és borítójában jelentős rokonságot mutató Play On, melyen tizenegy, első osztályúan feszes szám szerepel, amiket kifogástalanul éneklő vendégelőadók tolmácsolnak.
Az egész anyag izgalmas, kerekre csiszolt és természetes,
ami az előadó egy újabb oldalát mutatja meg úgy, hogy közben teljesen önazonos marad, pedig a dalokban elsősorban a vendégeken van a fókusz.
Little G Weevil zenei munkásságának kiválósága a kérlelhetetlenül tiszta, ösztönös és egyenes attitűdben gyökerezik; aki meghallgatja például a You’re The One-t vagy a New Rulest a legutóbbi lemezről, az nagyítóval sem találhat olyan frazírokat vagy feleslegesnek érződő pillanatokat, amik zavarók lennének, ugyanis ezek – akárcsak az album többi dala –kiemelkedően jól sikerült, friss hangzású, mégis tradicionális funk-, soul- és rhythm and blues-slágerek.
Korántsem kizárt persze, hogy Little G Weevil ehhez a zsigeri hajtóerőhöz nyúlt a könyv megírásakor is, azonban ez az ösztönösség felemás produkciót eredményezett. Ami zeneszerzőként erénye, az íróként (úgy tűnik, hogy egyelőre, első nekifutásra) gyengesége a szerzőnek. Úgy érzem, hogy ez a lebilincselően izgalmas és tanulságos életpálya sokkal méltóbb emléket érdemelne. A Játssz tovább egy tartalmi szempontból rendkívül színes és izgalmas, sokszor személyes mélységekbe merülő, ám formailag sajnálatos módon több szempontból is esetlen, felületes lenyomata Little G Weevil életének.
Little G Weevil: Játssz tovább, Helikon, Budapest, 2020.
A borítókép forrása, amelyen Little G Weevil az angol énekesnővel, Dionne Bennett-tel látható, az A38 Hajó honlapja.