Életének 77. évében súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád író, költő, műfordító – adta hírül internetes oldalán hétfőn a Háromszék című napilap, amelynek a művész csaknem két évtizeden át a főszerkesztője volt.
Farkas Árpád 1944. április 3-án született az udvarhelyszéki Siménfalván. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar szakán szerzett diplomát, majd rövid tanári pálya után 1968-tól a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör alapító munkatársa volt. Már diákként publikálni kezdett a kor erdélyi magyar kulturális lapjaiban, írásai jelentek meg az Ifjúmunkás, az Utunk és a Korunk című folyóiratokban. 1967-ben szerepelt a Vitorla-ének című, fiatalokat bemutató antológiában. 1968-ig Vajnafalván, a Kovászna melletti kis faluban tanított. 1968-tól Sepsiszentgyörgyön élt családjával.
Első verseskötete, a Másnapos ének 1969-ben jelent meg, melyet 1971-ben a Jegenyekör, majd 1979-ben az Alagutak a hóban követett.
Asszonyidő címmel 1983-ban publicisztika-, Bolhalakodalom címmel 1989-ben gyermekvers-kötetet is megjelentetett.
1971-től a marosvásárhelyi Igaz Szó, az 1990-es névváltás után a Látó irodalmi folyóirat szerkesztőjeként, 1993-tól 2010-es nyugdíjba vonulásáig a Háromszék napilap főszerkesztőjeként dolgozott.
Munkásságát 1985-ben a Román Írószövetség prózadíjával, 1993-ban József Attila-díjjal, 2002-ben Balassi Bálint Emlékkarddal, 2005-ben a Magyar Köztársasági Elnök Emlékérmével ismerték el.
Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki 2016-ban, 2018-ban kapta meg a Kossuth-díjat.
2019-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata Pro Urbe-díjban, 2020-ban a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díjban részesítette.
Farkas Árpádot szerdán temetik Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben.
Sütő András szavaival élve ő volt az a költő, aki „drámai módon ábrázolta az erdélyi magyartalanítás néma rettenetét” és akinek világlátása áll talán legközelebb Kós Károly transzszilván világlátásához – olvasható az Magyar Művészeti Akadémia méltatásában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében a huszadik századi erdélyi magyar életérzés költőjének nevezi Farkas Árpádot.
Forrás: MTI, a borítófotó: Székely Hírmondó