Hányféle hatvannyolc létezik? E kérdést a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) gondozásában megjelent Lánctalp és macskakő – Közelítések hatvannyolchoz című tanulmánykötet előszavában teszik fel a szerkesztők. Legalább kettő, válaszolhatná az olvasó, mégpedig a romantikus lázadással és forradalmakkal teli nyugati hatvannyolc, valamint a szocialista tömb hatvannyolca, ami a csehszlovák és jugoszláv rendszerkritikában ragadható meg.
A párizsi diáklázadások és a prágai tavasz mellett számos folyamat ment végbe ekkoriban, amelyek meghatározzák a jelenkori történelemhez való viszonyunkat, valamint a kapitalista tömegtermelésre épülő posztindusztriális társadalmakat, mégis méltatlanul keveset tudunk ezekről. A FISZ által 2018-ban rendezett konferencia kötete ezt a homályt igyekszik eloszlatni. Nagyon változatos tematikájú és formátumú szövegek találkoznak benne, 1968 eseményeire és hatásaira a történettudomány, a sporttörténet, az orvostudomány, az irodalom- és kultúratudomány felől is betekintést nyerünk, de egyik megközelítés sem válik kizárólagossá.
Kusai Sándor Zoltán szövege például Liu Sao-csi életútján keresztül vizsgálja Kína utóbbi mintegy százötven éves periódusának történelmét, hiszen ’68 előzményei és hatásai máig meghatározzák az ázsiai ország világgazdaságban betöltött szerepét. Rácz József hasonló történeti áttekintésen keresztül mutatja be a pszichedelikumok használatának, kutatásának és klinikai alkalmazásának hullámait az őskori rituáléktól napjainkig.
A kötet öt egységre tagolódik, amelyek között alig érezhető határvonalak húzódnak.
Az egyberendezett szövegek sorrendje ezért is tűnik sokszor esetlegesnek, ami ugyanakkor annak az eredménye is lehet, hogy nem a kötetkompozíció, hanem a társadalmi-kulturális összefüggések, tematikus kapcsolódások hálózata szervezi egésszé a tanulmányokat és a kerekasztal-beszélgetések lejegyzéseit. Az első egység (Lehetséges, hogy semmi nem lehetetlen? – hatvannyolc éber álma és hősei) az ikonikus esztendőt mint határt vizsgálja. Földényi F. László 1968 – végpont és kezdőpont című esszéjében például a személyesen megélt változások felől igyekszik értelmezni nem csupán a hatvannyolcas életérzést, hanem a huszadik század közepét meghatározó időszak különböző diszciplínákban betöltött jelentőségét, határjellegét is.
A Kinek a forradalmai? – hatvannyolc három kevésbé ismert arca cím alatt olyan szövegek kaptak helyet, amelyek a globális folyamatokat területi elkülönülésben vizsgálják. A vonatkozó szövegek Kelet-Európától Törökországon át Kínáig tárgyalnak ’68 globális hullámként való felfogását megkérdőjelező lokális eseményeket, és egymástól független, pontszerű kiállásokban mutatják meg egy-egy ország, nemzet, társadalmi csoport kevéssé ismert, sajátos megmozdulásait. A harmadik egység Idegenség, adaptáció, túlazonosulás – hatvannyolc színrevitelei kifutón, képregényben, könyvben a rekontextualizációval foglalkozik. Olyan kulturális termékek, projektek állnak a középpontjában, amelyek 21. századi szemmel igyekeznek aktualizálni és érthetővé, megismerhetővé tenni az adott korszak és év jelenségeit.
A kötet utolsó szöveges egységét, a kerekasztal-beszélgetéseket egy politikai képregény köti össze a korábbi tematikus részekkel. Ezekben szintén
érvényesül az a szerkesztői koncepció, amely a személyes élmények és a tudományos megközelítés párbeszédére épít.
A beszélgetések leiratai reflektálnak a korábban említett témákra, jelenségekre, olykor bővebben kifejtve azokat. Egyik legfontosabb tanulságuk, hogy a közép-kelet európai fiatalság ’68-as lázadásairól való általános tudásunk eltörpül az egyébként is felületesen ismert prágai események mellett. A ’68-as év egyik leginkább közismert arca, a diákmegmozdulások tematikája egyaránt megjelenik Vukman Péter és Egeresi Zoltán tanulmányaiban, de míg az előbbinél Jugoszlávia diákságának reformtörekvései és egyéni problémái a hangsúlyosak, Egeresi szövegében a törökországi fiatalság egyetemfoglalásairól, háborúellenességéről és körülményeik javításáért való küzdelemről beszél. A kerekasztal-beszélgetések egyikében személyes tapasztalatokon nyugvó visszaemlékezés keretében Hunčík Péter számol be szlovák egyetemisták performatív területfoglalási kísérletéről. A fiatalok „(…) kibéreltek egy vonatot, és szimbolikusan végigjárták Dél-Szlovákia állomásait. Kiszálltak a peronon, toporogtak egy keveset, és elmondták, hogy ezennel jelen települést visszafoglaltuk.” (181.o.) A közép-kelet európai fiatalság ’68-as lázadásairól való tudásunk eltörpül az egyébként is felületesen ismert prágai események mellett.
A csehszlovákiai és jugoszláviai diákmegmozdulások hasonlóságot mutatnak a rendszer reformálására irányuló törekvéseikben.
A háború után született generáció lázadása beilleszthető a transzgenerációs elhallgatás, szőnyeg alá söprés elleni globális küzdéshullámba, ahogyan ez legismertebb formájában, Németországban a holokauszt-emlékezet átalakulásához, megteremtéséhez vezetett. Vukman Péter számol be arról Az 1968-as jugoszláviai diáktüntetések című tanulmányában, hogy a jugoszláv fiatalság politikai aktivizmusa mennyire széles spektrumon jelent meg. Kelet-Európa észak-déli tengelyén éppen ezért érdekes, hogy a két reformmozgalmakkal teli állam közötti Magyar Népköztársaság területén látszólag nem történt semmi.
A Prágai ősz – a csehszlovákiai bevonulás a visegrádi országok emlékezetében című kerekasztal-beszélgetésben hazánk ’68-as apolitikusságának okaként ’56 időbeli közelségét járják körül a beszélgetőtársak, azaz Zsuppán András, Hunčík Péter, Mitrovits Miklós és Popély Árpád: „A megszállásban (prágai tavasz – B. B.) résztvevő egyik közkatona úgy emlékszik vissza, éjszaka értek Budapestre, és örültek, hogy továbbvezényelték őket, mert azt hitték, Pesten van valami. Hogy mondjuk a Kossuth térre kell menni, leverni a magyar tüntetőket, úgyhogy amikor kijöttek a városból, mindenki megkönnyebbült.” (201.) A nemtudás és a kollektív félelem ellenére a reformszellemiség, a forradalmiság a filmek fősodrában ugyan elő-előkerült, de a maga korában gyakorlatilag láthatatlanul. Erről az utolsó kerekasztal-beszélgetésben, a Láthatatlan arcok, eretnek változatok – 1968 és a magyar művészetek alatt olvashatunk.
A kötet koncepciójából az körvonalazódik, hogy nem szeretne egyetlen narratívát alkotni a ’68-as eseményekről,
hanem a mozzanatokat önmagukban vagy összehasonlító történeti perspektívában vizsgálja. Ennek hatására pedig az olvasónak az az érzése támad, hogy a történelmet nem szükséges események lineáris láncolatának tekinteni, megragadható jelenségek egymásra hatásában is.
N. Pál József például az Isten ajándéka vagy az üzlet martaléka? – 1968 és a sport című tanulmányában az első globális esztendőnek nevezi ’68-at, ugyanis ekkor indult el a műholdas tévéadás. Ez a mediális változás pedig óriási fordulatot hozott az élsport világában is. A sztárkultusz megerősödése, a futball átalakulásának kezdete, a szponzorok megjelenése a sportolók felszerelésén mind ehhez a változáshoz köthető. Keszeg Anna 1968 a 2018-as kifutón című tanulmánya pedig a világmárkák 2018-as kollekcióit vizsgálja, amelyek az ötvenéves évfordulóra különböző kampányeszközökön keresztül egyéni narratívákkal vezették be ’68 divatipari emlékezetét. A három vizsgált márka esetében talán a legizgalmasabb a Dior történeti keretezése, ahol a kultikus évre egy ruhadarab, mégpedig a miniszoknya forradalmaként emlékeznek. A párizsi üzlet előtt 1966-ban egy fiatal lány azért tüntetett, mert nem talált elegendő miniszoknyát a kínálatban. Figyelemre méltó párbeszédbe kerül ez a gesztus Kundera regényével, ahol a prágai forradalom idején „[a] miniszoknyás lányok rúdra erősített nemzeti lobogót vittek. Szexuális merénylet volt ez a több éves nemi aszkézisre szorított orosz katonák ellen.” (Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége).
Azonban a kötet hiányosságaként róható fel, hogy a szexualitás és a nőiség csupán a női divaton keresztül tematizálódik.
Holott a feminista megmozdulások kiemelten fontosak voltak a hatvanas években hazánkban (például Kőrösi Zsuzsa petíciója és a Feministák Egyesületének szembekerülése a párt által meghatározott női szerepekkel) és a világban (women’s studies legitimációja) is.
’68 közép-európai szépirodalmi reprezentációjáról Kész Orsolya értekezik, aki Horváth Viktor Tankom című regényén keresztül vizsgálja a militarista nyelv, a párthűség és a propaganda hatásait a főszereplő életére vetítve. A Feszültségek és kerülőutak című kerekasztal-beszélgetésben, ahol ’68 mint irodalmi alapanyag kerül a középpontba, a Tankom szerzője, Horváth Viktor mellett Havasréti József és Végel László beszélgetnek regényeikről Tinkó Máté irányításával.
Érdekes és ’68 kultúratudományos megközelítése szempontjából fontos szöveg Vincze Ferenc írása is,
amely egy román és cseh együttműködésből született képregényprojekttel foglalkozik. A képregény ’89-ből egy visszaemlékezésen keresztül mutatja be két cseh család romániai nyaralását, ahol mindeközben a háttérben zajlanak a csehszlovákiai bevonulás momentumai. A Mickey pe Dunăreben keretezett kommunikatív emlékezet a család saját tapasztalataiból áll össze, s ezzel aktualitásként kezeli a ’68-as egyéni tapasztalatokat. A Vincze által vizsgált képregény szemlélete azért is illeszkedik szorosan a korábban már említett történelemfelfogásba, mert „arra törekszik, hogy a lehetséges elbeszélést irányító szempontokat és logikákat egymásmellettiségükben tegye megtapasztalhatóvá, amely reprezentáció egyes elemei összefüggnek ugyan, de nem illeszthetők össze egyetlen nagy narratívába” (169). A tanulmánykötetben ezt sorrendben követi Lajtai Mátyás és Sváb József már említett, A tavasz normalizálása című képregénye, amelyben a szerzőpáros Brezsnyevet, Dubčeket és Kádárt is ábrázolja a baráti társaságok és a lázadó fiatalok mellett. A műben a történelmi esemény (prágai tavasz) mediatizáltsága különös figyelmet kap: az újság, a televízió, a rádió az egyoldalú politikai kommunikáció eszközeként van jelen.
A képregénynek kétségkívül helye van a kötetben, de mintha megtörné a tanulmányok sorát,
a kötet elején vagy a végén, egy kitüntetettebb pozícióban jobban funkcionált volna.
A Lánctalp és macskakő hatvannyolc kevéssé ismert jelenségei közül válogat, és ezzel a gesztussal mindenképpen hiánypótlónak nevezhető. A kelet-európai események és jelenségek túlsúlyban vannak, ami közelebb hozza a hazai olvasóhoz a történteket. Azonban hasonló igényességgel, a köztudatban jelenlévő hatvannyolcaktól, a vietnami háborúról és az ezzel kapcsolatos háborúellenes megmozdulásokról, hippimozgalmakról, feminista és polgárjogi mozgalmakról összeállított kötet is hasznos lenne magyar nyelven.
Mindezek alapján kijelenthető, hogy rendkívül sok irányból közelíthető meg ’68, nemcsak tudományterületek, hanem térségek, társadalmi csoportok, előzmények és hatások, különböző mozzanatok felől is vizsgálható. Ezt mutatja fel a 2020-ban megjelent Lánctalp és macskakő, újra diskurzusba vonva ’68 szerteágazó emlékezetét.
Lánctalp és macskakő – Közelítések hatvannyolchoz, szerk. Pataki Viktor, Vass Norbert, Fiatal Írók Szövetsége, 2020.
Vass Norbert portréját Hutanu Emil, Pataki Viktorét Áfra János készítette.
