Pécsett meglepő helyekre rendeznek kiállításokat, hogy még a korlátozások idején is találkozhassanak a kortárs képzőművészettel az emberek. A program a KÖZART – ahol csak lehet címet viseli, a keretein belül nonfiguratív festmények, kollázsok és egy installáció is megtekinthető, amely a hajnalcsillag és a koronavírus között von párhuzamot.
A korlátozások miatt zárva tartó Pécsi Galéria alternatív helyszíneken állít ki az általános lezárások ideje alatt, jelentette be az intézményt fenntartó Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK), ami a Zsolnay Kulturális Negyedet is működteti.
A KÖZART – ahol csak lehet nevet viselő programról Fekete Valériát, a ZSÖK vizuális művészeti vezetőjét idézve közölték: a projekt azért jött létre, hogy
a kiállítást szervezők és látogatók ne felejtsék el egymást.
Szentgróti Dávid festőművész több mint tíz képből álló Rétegek – hibrid eljárások című tárlata a pécsi Széchenyi téren álló Arany Sas Gyógyszertárban látható. A művész nonfiguratív műveiben nincsenek általános érvényű megoldások; a saját festői nyelv célja a mű és alkotója belső szabadságának feltárása.

A következő kiállítás helyszíne a Búza téri húsbolt, ahol Juhász Vivien kollázsai láthatók Freshmom címmel. Ezek a művész önmagával és kisfiával való kapcsolatát elemzik a szüléstől kezdve; hol játékosan, hol pedig a nehézségeket is bemutatva.
A Konzum Áruház alsó szintjén található drogéria előterébe Fekete Dénes képzőművész látványos installációja kerül. A Morningstar – Hajnalcsillag című alkotás tüskés geometrikus formája a COVID-19 vírusra emlékeztetheti a nézőt.
A ZSÖK galériarészlege várja további helyszínek jelentkezését,
amelyek szívesen befogadnak kortárs alkotásokat, és megfelelő felületet tudnak biztosítani számukra. Jelentkezni a pecsigaleriak@zsn.hu címen lehet március 24-ig.
Forrás: MTI, borítókép: Rétegek – hibrid eljárások, Pécsi Galériák
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.