Emerald Fennell filmje köntörfalazás nélkül, véres elszántsággal beszél arról, amiről néhány éve még szinte senki sem mert. Ezzel pedig nemcsak a nézők szimpátiáját nyeri el, hanem az eddig jobbára félrenéző, az Oscar-díjakról döntő Akadémia tekintetét is kérlelhetetlenül a kínos témára irányítja.
A filmkészítés a történetmesélés egyik legizgalmasabb módja, mivel számos elem árnyalja a befogadó számára a készítő által kódolt üzenetet. De ahány ponton kiemelkedhet egy-egy darab, úgy elcsúszni is legalább annyin tud, így ez a fegyver kétélű.
Öt jelöléssel (és egy győzelemmel a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában) az idei Oscar egyik favoritja az Ígéretes fiatal nő volt.
Egy ilyen – úgy a kritikusok, mind a közönség által – közel egyöntetűen elismert filmhez számos dolognak kell egyidejűleg jól működnie, a csillagok efféle együttállása pedig évente csak néhány alkotásnak adatik meg.
Látható, hogy nemcsak az számít, mit mondunk (legjobb forgatókönyv), hanem az is, hogyan (legjobb rendezés), valamint kulcsfontosságú, hogy ki adja át az üzenetet (legjobb színésznő). Az Ígéretes fiatal nő a technikai bravúrjain túl azonban tartalmában is fontos jelenségre hívja fel a figyelmet: ahhoz, hogy
mondandónk valóban célba érjen, a fenti szempontokon túl annak is döntő szerepe van, hogy mikor beszélünk róla.
A bosszúfilmek fontos részét képezik a mozgóképes kínálatnak, hiszen egyrészt a bennük megjelenő mély érzelmekkel könnyen azonosulhat a néző, másrészt ezek a történetek átformálhatják a befogadó jóról és rosszról alkotott, betokosodott prekoncepcióit, emellett pedig hangot adnak az igazságtalanságot elszenvedőknek. A nőkkel szembeni visszaélések problémája évezredes, közfigyelmet azonban főleg a 2017-es Me Too-mozgalom óta kap. Az ezt megelőző évekből emlékezetes filmek a témában a Kill Billen kívül alig akadnak, és annak sem kifejezetten a nőiség állt a középpontjában. A Me Too óta azonban jó néhány alkotás próbálja meg feldolgozni a jelenséget, úgymint a Botrány, A legharsányabb hang vagy a sorozatok közül a Tönkretehetlek. Újat mondani tehát már nem is olyan könnyű a témában,
az Ígéretes fiatal nő azonban nem is az újdonság erejére alapoz,
hanem egy korábbi történetet helyez jelenlegi kontextusba, hogy aztán a két időszak közötti különbséggel rámutasson: „még mindig így (patriarchális, elnyomó, maszkulin módon) gondolkodtok.”
Cassandra (Carey Mulligan) egy rossz életűnek tűnő fiatal nő, aki minden éjjel részegen, egyedül cselleng a bárokban, és arra vár, hogy egy-egy segítőkész férfi hazatámogassa. Legalábbis ezt gondolják róla a hozzá nemcsak segítő szándékkal közeledő férfiak, akik a magatehetetlen lány helyzetével próbálnak visszaélni. Amíg ki nem derül, hogy a lány csak tettette az állapotát. Valójában
estéről estére így vadássza le azokat a férfiakat, akik nem értik, mit jelent a „nem” szó.
(A hősnő neve a görög mitológiából ered. Kasszandra jóslataiban senki sem hitt, de ezt a büntetést azért kapta, mert a szépségével elcsavarta Apollón fejét, majd amikor megszerezte az istentől a jövőbe látás képességét, azonnal visszautasította a férfit.) A filmben fokozatosan derül ki, hogy Cassie a barátnője halálát igyekszik megbosszulni, aki maga is szexuális erőszak áldozatává vált. A lány a személyes hadjárata során nemcsak az elkövetőkkel kerül szembe, hanem az egész, alapjaiban romlott rendszerrel. Miközben mániába hajló elkötelezettségével lassan sikerre viszi tervét, saját élete romokban hever, és a bosszú nemcsak az ellenségeit, de őt is felemészti.
Emerald Fennell műve minden ízében bosszúfilm (azon belül pedig a rape and revenge nevű alműfaj sajátos darabja, hiszen itt nem a megerőszakolt személy vesz elégtételt), annak fentebb taglalt jellemzőivel.
Könnyű azonosulni Cassandra eszes, betegesen elszánt és csípős riposztokat osztogató karakterével.
Közben pedig a túlzó vagy indokolatlanul harsány színészi játék vádja sem érheti Mulligant. Sírásba hajló, őrült mosolyai rezignáltsága ellenére is (sőt pont attól) lehengerlőek. Az Ígéretes fiatal nőre fokozottan érvényes, hogy a megalázottaknak hangot adva könnyíthet a befogadók valós traumái okozta nyomáson.
A cselekmény alapját jelentő szexuális erőszak évekkel a film eseményei előtt történt. Az esetet ráadásul nyílt titokként kezelték, sőt videó is készült róla, amelyet rengetegen láttak, tehát az egész mikrokörnyezet vétkes a dologban. Azonban ennek akkoriban, a pre-Me Too idején még nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget. És ez lehet a film legfontosabb üzenete. Cassie a maga módján mindenkit elszámoltat, régi barátokat, az iskola vezetőjét, akik most mind szégyenkezve, bűnösként néznek szembe azzal, amitől néhány éve még hezitálás nélkül fordították el a fejüket. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy
az alkotás nem hajlik férfigyűlöletbe:
bár a végcél az elkövető felkutatása, a bosszúhadjárat az ellen a rendszer ellen is folyik, amely lehetővé tette egy ilyen borzalom megtörténtét és eltussolását. A nő sajátos igazságszolgáltatása nem, vagy alig tesz különbséget a tevőleges, illetve a hallgatólagos vétkesek között.
A férfiak módszeres levadászása megmarad erős motívumnak, de a cselekmény nem szűkül erre: Cassandra személyes történetét követi végig, amely több szinten tragikus. Elsősorban természetesen a barátnő, Nina elvesztése, másodsorban pedig saját életének múltban való fixálódása miatt. Erről egyébként a film pszichológiai szempontból is érdekesen mesél, hiszen
a fiatal, ígéretes nő teljesen megragadt abban a traumában, amelyet a tragédia okozott.
Nincs olyan motivációja, amely a jelenhez kötné, csak a revans élteti. Szakmai és szerelmi élete egyaránt romokban, kilátás nélkül a javulásra. Ryan (Bo Burnham) karaktere viszont egy pontig egészen romantikus filmmé varázsolja a darabot, okot szolgáltatva Cassie-nek a reménytelibb érzések megélésére. De végül az alkotói szándék kissé megkérdőjelezhetővé, a gondolat didaktikussá válik: nem maradhat pozitív férfi szereplő a történetben (az apa kivételével). Jóllehet női karakterből sem igen adódik ilyen: a szexualitást fegyverként használó főszereplő sem elsősorban nőként jelenik meg a filmben. Egy öncélokat teljesítő, de szimbolikus alakká válik, akinek antihősi karakterében jól tükröződik a társadalom lappangó romlottsága.
Mindent összevetve tehát az Ígéretes fiatal nő a cselekményéből és a látványvilágából adódóan emlékezetes alkotás, bár a bosszúszomjas nő alapötletével már nem tud korszakalkotó lenni. De azzal, hogy a történetet, amely néhány éve még legfeljebb egy vadabb coming-of-age vígjátéknak, esetleg drámának ágyazott volna meg, 2021-ben már szatirikus thrillerként tálalja, rávilágít arra, hogy mekkora szükség van a változásra.
Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman), 2020. Írta és rendezte: Emerald Fennell. Szereplők: Carey Mulligan, Bo Burnham, Alison Brie, Clancy Brown. Forgalmazza: UIP-Duna Film.
Az Ígéretes fiatal nő a Magyar Filmadatbázison.