Tavalyi képregényes teljesítményéért Németh Gyula kapja idén a Korcsmáros Pál-díjat. Az elismerést 2021. június 26-án a Képregényteraszon adja át a Korcsmáros család képviselője.
A díjazott személyéről a Korcsmáros Pál örökségét ápoló Képes Kiadó a felkért szakmai zsűri javaslatával egyetértésben döntött az előző évi képregénytermés alapján.

2020-ban Németh Gyulának két hosszabb képregénye jelent meg Amerikában, mindkettőt Steve Niles írta: Criminal Macabre: The Big Bleed Out (Dark Horse Comics) és a The Possessed (Clover Press Comics).
Szintén 2020-ban jelent meg a Cser Kiadónál H. G. Wells: Dr. Moreau szigete című kötete, amelyet ő illusztrált.

A Képregényszövetség közleménye kifejti, hogy Németh Gyula előbb újságíróként, majd tervezőgrafikusként dolgozott, nagyrészt külföldön, illetve külföldi megrendelőknek. Az utóbbi években már főleg illusztrátorként, és 2014 óta képregényalkotóként is ismertté vált. Ebben az évben két rövidebb története jelent meg, egyik a Honvédek és huszárok lengyel földön antológiában, amelynek a címlapját is ő jegyezte.
Hosszabb képregényes munkára először 2016-ban kapott lehetőséget, Dávid Ádám íróval közösen készítette a Rabtársak a gulagon című füzetet.
Szerepelt az Alfabéta-díj jelöltjei között, majd a 2018-ban a Szépirodalmi Figyelőben megjelent A sorok között című munkájával el is nyerte a díjat.

Azóta két újabb képregénye is megjelent Magyarországon, az egyik Mindszenty hercegprímás életéről, a másik a Mátyás-templom történetéről (Múltidézők), ezeknél is Dávid Ádám volt az alkotótársa.
Az amerikai Steves Nilesszal korábban is több közös munkájuk volt. Jelenleg egy Dracula-képregénysorozat címlapjait készíti, valamint a francia Glénat kiadónak dolgozik egy kalandregény adaptációján.
Forrás: Képregényszövetség, borítókép: Steve Niles és Németh Gyula – The Possessed
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.