A világhírű brazil utcai művész, Dinho Bento nemrég a debreceni Nagyerdő néhány fájának kölcsönzött arcot, legutóbbi munkája pedig egy kifejező ábrával díszíti az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) belső udvarára néző tűzfalat. A rendszerint az ember és az élővilág eredendő egységét tematizáló, jelenleg a párja tanulmányai miatt a cívisvárosban élő művésszel a természethez való viszonyáról, közéletről, anyaghasználati és műfaji preferenciákról, valamint a művészeti kommunikáció jelenkori lehetőségeiről beszélgettünk.
KULTer.hu: Most fejeztél be egy allegorikus képet az AKE belső udvarán. Indákból előúszó kezek, amint egymásnak adják át az apró gyümölcsöket. Miért épp ez került a helyi ellenkultúra fontos helyszínére? Erre az alkalomra készült a terv, vagy ez egy korábbi ötlet megvalósítása? Szerettél volna reflektálni az itt zajló folyamatokra?
Amikor megismertem az AKE-t, nagyon érdekes helynek találtam, amely számos társadalmilag fontos megmozdulásnak és kezdeményezésnek ad otthont. Amint azonosítottam magam a hellyel, önkéntes alapon vállalkoztam arra, hogy festményt készítsek itt.
Beszélgetve a hely vezetőivel, Damu Richárddal és Molnár Ágnessel, jobban megismertem a közeget és a benne zajló tevékenységeket.
Egy olyan megjelenítési módon kezdtem el gondolkodni, amely képes kifejezni az itt érvényesülő együttműködési szellemet, a cserekapcsolatok otthonra találásának folyamatát. Úgy gondolom, hogy mindenki, aki itt tevékenykedik, birtokol valami olyan gyümölcsöző dolgot, amit felajánlhat mások számára – legyen az akár materiális jellegű, akár valami anyagtalan. Az együttműködő tevékenységek általában olyan körforgást hoznak létre, amelyen belül a többféle létező aktuális szükségletei mindig kielégíthetők. Ezért megpróbáltam egy olyan képet tervezni, amely valamiképp az újrahasznosítás szimbólumát is felidézi, megerősítve a ciklikusság gondolatát.
KULTer.hu: Gyakran veszel részt művészeti fesztiválokon, kapsz megbízásokat köztéri festmények megvalósítására a világ minden tájáról. Munkáid láthatók többek közt Grúziában, Új-Zélandon, Portugáliában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Romániában, Franciaországban vagy épp Spanyolországban is. A megbízások esetén mindig igyekszel reflektálni az adott közegre? Fontos számodra, hogy feltérképezd a kontextusokat, mielőtt vázlatolni kezdenél?
Az utcai művészeti projektekben, amelyekben részt veszek a világ különböző részein, általában szabadon engedik a művészeket alkotni, de vannak olyan projektek, amelyekben egy, a szervezők által javasolt téma alapján kell létrehozniuk valamit.
Általában megpróbálok inspirációt meríteni a helyi kontextusokból, legyen az akár természetes vagy kulturális jellegű összefüggés,
azért, hogy bemutassak valamit, aminek van értelme a helyi közösség szempontjából, de ez nem egy előre meghatározott cél számomra. Gyakran inkább olyasmit prezentálok, ami általános reflexiót válthat ki, függetlenül attól, hogy hol is van az az adott munka.
KULTer.hu: Marianában születtél, és bár egy ideje Magyarországon élsz, ha jól sejtem, oda is tervezel visszatérni. Brazília jelenlegi elnöke, Bolsonaro egy, még az ezredforduló előtti beszédében az őslakosok észak-amerikai kiirtását követendő példának nevezte, jelenleg pedig az őserdők kiirtásának megfékezése helyett mintha inkább a fakitermelés és -égetés mellett állna. A te munkáid viszont épp ellenkező meggyőződésekről tanúskodnak, sokszor az indián művészet természetfelfogása tükröződik bennük, sőt, az őshonos népek alakjai, tárgyi kultúrája is rendre feltűnnek a képeiden. Mennyire érzed kiélezettnek a brazil közéleti helyzetet, és mióta Magyarországon élsz, figyelemmel kíséred-e az otthoni, illetve az itteni közéleti történéseket, látsz-e hasonló problémákat?
Bolsonaro választási győzelme nagy vereséget jelentett mindenki számára, aki a környezet megóvásáért küzd, különös tekintettel az őslakos népekre, akik a földjükre betolakodók miatt szenvednek, mégpedig a kormányzati szervek védelme nélkül.
A környezeti törvények elhanyagolása Brazíliában egyre gyakoribb, és a helyzet folyamatosan súlyosbodik.
Engem nagyon inspirál Brazília őshonos kultúrája. Számos munkámban próbáltam érzékeltetni e népek fontosságát a helyi kulturális identitás szempontjából. Úgy gondolom, hogy a művészet az egyik eszköz lehet az erőszak minden formájának elutasítására, amelytől ezek a népek mind a mai napig szenvednek. Az őslakosok jogaiért küzdő mozgalmakkal együtt a művészet is elősegítheti a kapcsolódó problémákról szóló diskurzus széles körű terjesztését, érzékenyítheti az embereket, és nemzetközi szinten megerősítheti az őslakos népek védelmében fellépő nyomást.
Úgy gondolom, mivel nem beszélek magyarul, korlátozottak a lehetőségeim azon a téren, hogy elmélyüljek az országot érintő hasonló kérdésekben, de azt jól tudom, hogy a kisebbségek a világon mindenhol előítéletektől és elhanyagoltságtól szenvednek, és ahogy látom, ez a hely sem kivétel.
KULTer.hu: Sok táblaképeden a fák mintegy elnyelik az emberi testet, és ez utóbbiak csak fragmentumokban láthatók, a debreceni Nagyerdőn megvalósított projekted is ezt a koncepciót vitte tovább. A fák odvaiból tekintenek ki az élénk színekben úszó emberi arcok. Mintha be lennének szorulva a fa testébe, miközben a városi terekben inkább maguk a fák vannak körülzárva az ember alakította mesterséges térelemekkel. Arra szeretnéd felhívni a figyelmet ezekkel a munkákkal, hogy maga az ember is a természet része, s épp ezért jobban kellene figyelnie más létformákra?
Az ember természeténél fogva általában csak a saját fajának az életét értékeli valamire. A többi életforma annyiban érdekes a számára, amennyiben némi profitot termel vagy örömet szerez neki.
Az installációim új perspektívát ajánlanak, a természettel való kapcsolat más módon szemlélését javasolják.
Valamit, ami elsőre olyan érzések keverékét ébresztheti a befogadóban, mint a csodálat, a félelem, és még a fantázia univerzumával kapcsolatos asszociációkat is elindíthat, ahol a fák képesek kommunikálni az emberrel. Ez az élmény, amely – szokatlan módon – egy erdei séta során történhet meg, elgondolkodtathat arra vonatkozóan is, hogy milyen mély lehet a kapcsolatunk a természettel, az ökoszisztéma részeként tekintve ránk – egy természeti univerzumon belül.
KULTer.hu: Úgy látom, nagyon markáns politikai üzenete van a képeidnek. De nem lenne könnyebb kifejezni feliratokkal ezeknek az árnyalatait? Rendszerint csak az aláírásod tűnik fel a falakon. Miért kerülöd a szavakat a köztéri képeken? Túlságosan is a kisajátító emberi kultúrák sajátja ez a jelölőrendszer?
Néha persze a közösségi médiában közzétett bejegyzésekben leírom a művek egy lehetséges jelentését. Más esetekben azonban szerintem jobb, ha ez nincs konkretizálva. Munkáim többségében szeretek teret hagyni a szabad értelmezésnek. Általában csak címet adok a képeknek.
Ha leírom a mű jelentését, a közönség könnyen bezárul a szerzői interpretációba, és nem veszi a fáradtságot, hogy önállóan értelmezze azt.
A festményeimen azért nem szoktam szövegeket használni, mert ez nem az én stílusom. Inkább csak ábrákból komponálom meg a műveket, és mint már korábban említettem, úgy gondolom, hogy szövegek bármiféle hozzákapcsolása a munkákhoz korlátozhatja a nézők értelmezési folyamatát. Ugyanakkor csodálok néhány olyan művészt, akiknél nagyon jól működik a festészet mellett a tipográfia alkalmazása is, mert ők egyszerre uralják a két technikát.
KULTer.hu: Láthatóan kedveled és sajátosan közelíted meg az alkalmazott festészeti feladatokat is, nemcsak épületkülsőkre, hanem belső falakra is festesz, sőt volt, hogy egy kiszáradt fatörzset alakítottál át madárszerű totemoszloppá, de járműveken és gitáron is helyet kaptak munkáid. Mi az a felület, amire legszívesebben dolgozol, és miért?
Imádok nem hagyományos hordozókra festeni. Legtöbbször maga a felület is utal valamire, az alakja vagy felépítése miatt egészen másképp, mint ahogy festéskor a fehér vászon. Ugyanezt érzem, amikor találok egy fán egy csomót, amely az alakja miatt felkelti a figyelmemet. Abban a pillanatban már el is tudom képzelni, hogy a kép kölcsönhatásba lép a formával. Még mindig szeretnék kifesteni egy teljes épületet, a négy falat és a tetőt is beleértve, mintha az egész objektumot beborítanám, kölcsönhatásba lépve az építészeti szerkezettel is.
KULTer.hu: A street art művészet felvirágzása idején, még a 90-es években az internet gyerekcipőben járt, mára viszont az emberek az életük nagy részét online böngészéssel töltik, folyamatosan vizuális impulzusok adatokba kódolt áradatával szembesülnek. Hordozhat-e ez a képáradat új kihívást vagy épp inspirációs forrást a köztéri művészek számára? Egyáltalán az elmúlt évtizedek során mennyire kellett/sikerült újradefiniálnia ezt a műfajt a szcénának?
A 90-es évek végén kezdtem festeni az utcákon. Abban az időben az utcaművészeti szcénáról rendelkezésemre álló információk graffitis és utcai művészeti folyóiratokon keresztül érkeztek. Az internet megjelenésével számos új lehetőség adódott.
Az internet megkönnyítette a találkozást és kapcsolatba lépést más művészekkel
– Brazílián belül és kívül is –, valamint mindenhol hozzáférhetővé váltak a projektek lehetőségei. Emellett az utcai művészeti videók is egyre gyakoribbá válnak a hálózatok közötti globális elérés javulása miatt.
Az utcai művészet önmagában, az internettől függetlenül is mindig fejlődésben, átalakulásban volt. Az internethozzáférés azonban hozzájárult az utcai művészetek térnyeréséhez és a szcénán belüli hálózatok megerősödéséhez. Ez persze elősegítette a projektek megvalósításához szükséges források előteremtését. Úgy látom, hogy sok művész bukkant fel, inspirálódott és kapott ösztönzést az interneten látottakból.
KULTer.hu: Van olyan helyszín – akár világrész, akár konkrét fal –, ahol eddig még nem sikerült dolgoznod, de egyszer mindenképp szeretnél? Ha az anyagi feltételek korlátlanul adottak volnának, milyen projektet valósítanál meg?
Sok nagyszerű projekt zajlik még szerte a világon, és nagyon örülnék, ha egyszer ezeknek is részese lehetnék. Mivel kifejezetten a jelenre koncentrálok,
egy nagy falat szeretnék festeni valamelyik épületben Debrecen utcáin vagy bárhol Magyarországon,
mivel még biztosan itt leszek az elkövetkező hónapokban. Ha az anyagi feltételek korlátlanok lennének, azt hiszem, legszívesebben nagy szobrok irányába kalandoznék. Néha elképzelem, milyenek lennének az általam festett képelemek három dimenzióban.
Borítókép: Dinho Bento, Legyen könnyű az álom, 2020, digitális festmény.
