A Millenniumi Földalatti Vasút 125. évfordulójának tiszteletére egy héten át neves művészek előadásában kortárs versek hallhatók a kisföldalatti állomásain a BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésében.
A verselőadások május 3. és 9. között a világörökség részét képező kisföldalatti bármelyik állomásán a Vers a peronon elnevezésű kezdeményezés keretében hallgathatók meg.
A BKV közleményében kitér arra, hogy a vállalatnak az elmúlt időszakban nem volt módja jubileumi eseményeit a megszokott módon, személyesen ünnepelni, ezért is csatlakozott nagy örömmel az Aranyhíd Polgári Egyesület már több helyszínen is sikeres programjához. A kezdeményezés célja, hogy a magyar kultúra részét képező versek minél több emberhez jussanak el.
Május első teljes hetén minden nap más-más kortárs vers hallható a kisföldalatti állomásain.
Az irodalmi alkotásokat egy nap több alkalommal is bejátsszák minden állomáson.

A Vers a peronon akcióban az alábbi verselőadások hangzanak el:
- Kemény István: Kis majom – Mihály Péter színész, rendező előadásában
- Áfra János: Otthonról el – Für Anikó színművész előadásában
- Szálinger Balázs: A fák – Csuja Imre színművész előadásában
- Géczi János: Ma megbeszéltük – Likó Marcell zenész előadásában
- Dukay Nagy Ádám: Életesély – Nagy Péter színművész előadásában
- Terék Anna: Pofon – Tóth Ildikó színművész előadásában
- Szőcs Géza: Vers a végtelen programokról – Gáspár Sándor színművész előadásában
Borítókép: Földalatti Vasúti Múzeum