Kamondy Imre kiállítása újból megtekinthető a Pótkulcs nevű romkocsmában. A tárlat 2020 novemberében nyílt meg, majd a pandémia miatt egy hét múlva be is zárt. Most ismét élvezhetjük a kiállítást egy teraszon elfogyasztott ital mellett, várhatóan május végéig.
A Pótkulcsba lépve azonnal a budapesti romkocsmák jellegzetes világába csöppenünk, szembesülve azok sajátosan lüktető fényeivel, hangjaival és illataival. Ez a miliő tökéletesen harmonizál Kamondy Imre Lisszaboni bárban című kiállításával.
A művészt színészként és zenészkét is ismerhetjük, ám képzőművészként talán kevésbé, hiszen csupán öt éve alkot,
mégis ez már az ötödik kiállítása. A sokoldalú művész valamennyi tárlatához a letisztult és klasszikus white cube kiállítóterek helyett szándékosan élettel és zajokkal teli helyszíneket választ. Ez utóbbi jobban illeszkedik művészetéhez, sőt azt a sokszínűséget és szinesztetikus összművészetiséget is kifejezi, amely Kamondy teljes életművét jellemzi.
Alkotásait szemlélve és a megnyitót kísérő, saját zenekarával, a Cabaret Medranóval előadott koncertjük alapján részeseivé válhatunk a Gesamtkunstwerk jellegzetes világának. Mindez abba a 19. század óta meglévő hagyományba illeszkedik, amely a különböző művészeti ágakat és műfajokat kísérleti jelleggel mossa össze.
Kamondy sokoldalúsága és műveltsége mutatkozik meg festészetében,
ahol egyszerre vannak jelen a zenei, az irodalmi, a színházi és a filmes világ különféle elemei. A figuratív ábrázolásmód felidézi Marc Chagall, Ámos Imre, sőt Kondor Béla jellegzetes művészetét, azok álomszerűségét, illetve a francia századvég és századelő festészetének és plakátművészetének bizonyos elemeit. Az élénk koloritokkal megfestett figurák, a sokszor meseszerűen ábrázolt jelenetek markáns atmoszférát teremtenek.
A főalakok jól harmonizálnak a képek sokszor egyneműen megfestett háttereivel.
Az akrillal készült alkotások kompozíciójukban hordozzák azt a dramaturgiát, amely gyakran egy-egy színdarabhoz vagy filmhez hasonlóan történetet mesél el. Szinte a rendező szemével látjuk a megkomponált szituációkat, és következtethetünk a szereplők között fennálló kapcsolatrendszerekre, azok közös előtörténeteire, sőt még akár az eljövendő eseményekre is.
A most kiállított művek témái többfélék, ám azok között nem éles határvonalakat, hanem finom átmeneteket fedezhetünk fel.
A tárlat tizenhárom alkotása egyfajta naplóként mutatja be az elmúlt évek megélt élményeit és tapasztalásait.
Antonin Artaud portréjának megfestésével Kamondy egyfajta előképét mutatja fel az önmaga által is képviselt sokszínűségnek és összművészetiségnek, hiszen a francia művész a kegyetlen színház megalapítójaként egyszerre volt színész, rendező, drámaíró és költő is. Kamondy legtöbb munkája a tárlat helyszínéhez leginkább igazodó romkocsmák, azaz krimók hangulatát idézi meg. Ezeket jól kiegészítik a szlávság történelmét és alkotó személyiségeit bemutató tematikus művek.
A festmények a művész számára jól ismert, otthonos helyszínek világába vezetnek. A képeket nézve mintha éreznénk a romkocsmák jellegzetes illatait, a borok és a röviditalok ízeit. A képzőművészek, írók, zenészek, filmművészek bohém terepe ez, ahol minden korban fontos gondolatok, alkotások születtek.
A zeneiség a képeken feltűnő hangszereken keresztül válik elevenné,
ahogyan az Örök vasárnap című, Kamondynak a saját zenekaráról festett képén látjuk. A Film Noir címet viselő alkotás tipikusan kocsmai, sőt gyilkossági jelenete szinte dramaturgiai pontossággal mutatja be a rémtett elkövetése utáni pillanatot. A legfrissebb munka, a Piccoló, Újlipótváros egyik fontos találkozási helyének jellegzetes pillanatát örökíti meg. A Lisszaboni bárban a kiállítás címadójaként El Kazovszkij orosz-magyar képzőművészt, díszlet- és jelmeztervezőt ábrázolja, egyfajta tisztelettel adózva a művész-barát emlékének. Ez a munka át is vezet bennünket a szláv tematikájú alkotások közé.
Az Árnyékos oldalon című alkotás Arszenyij Tarkovszkij orosz költőt ábrázolja, míg az Ebben a szobában történnek furcsa dolgok Andrej Tarkovszkij filmrendező Tükör című filmjének egyik jelenetére utal.
A kép az abszurditás és a valóság határán lebegve jelenít meg egy absztrahált álomvilágot.
A Mi legyen vele? – In memoriam Bulgakov című festményen A Mester és Margaritából látunk egy drámai jelenetet, a regény három fontos alakjával, Woland, Azazello és Hontalan Iván ábrázolásával. Az Ahol a sínek véget érnek című festmény pedig a délszláv háború egyik tragikus pillanatának állít emléket, fejet hajtva az 1995 júliusában, Srebrenicában történt mészárlás több ezer áldozata előtt.
Kamondy Imre kiállítása izgalmasan sokszínű világba kalauzol bennünket, ahol egyszerre idéződnek meg a magasművészet fontos alakjai és irányzatai, valamint a tipikus hétköznapi pillanatok. Talán éppen olyan ez, mint a mindennapi életünk, ahol valamennyi művészeti ágra szükség van ahhoz, hogy a világ elviselhető, élhető, sőt szerethető legyen. Ám, hogy a művészetek és a világmegváltó gondolatok létrejöhessenek, sokszor ott kell ülnünk kedvenc bárunkban, ahol a számunkra kedves zenék szólnak, jó társaságban lehetünk és a kocsmárosok kérdés nélkül szolgálják fel nekünk a „szokásosat”.
Kamondy Imre Lisszaboni bárban című kiállítása 2021. május 31-ig tekinthető meg a budapesti Pótkulcs romkocsmában. (Az írás a tárlatmegnyitó beszéd szerkesztett változata.)
Borítókép: Kamondy Imre, Lisszaboni bárban, 2018, akril, karton, 70 x 50 cm
