Árnyékát kergető állaté
A nap előtt álló víztornyot
vagy a víztorony árnyékában álló sötétet
vagy egy nő hideg árnyékát
és a nő előtt álló napot
vagy a felhalmozódott vizet
és a vízből kiszorult súlyt
vagy az elég vastag átlátszó
tömegek árnyékát,
amiért az óceánnak szintjei vannak,
ahol a legalsó a legfeketébb pokol
és az állatok saját fényt állítanak elő
vagy kiskoboldok táncolnak, mittudomén.
A nyomást mindenesetre kiegyenlítette
a nő vállára szorult kabát és
a horgolt pulóver súlya,
amikor a bőr alatti víz megingott
és zuhanni kezdett.
metafora
a meta az előkövető, a pherein a döntő,
a szó a jelenlét, a gyűrődés árnyék,
a kórház kert, az ablak üvegkoporsó,
rajta a fény szöge,
a sötét a barázdálódó ablakrend,
a föld egy vászon, a metafora pedig
partig sodrott szó, maradványaiba
gyűrt fogalom.
aztán ott van a halál gyerekkori fogalma, amivel alapjaiban nehéz mit kezdeni.
a parttalansága partokat húz, keresztülszűri magát a többin, és kiűz mindent
a korai szövetszerű sötétig. sötétebb, mint a fonónők szemgödrei.
áttekint az élőn, miközben visszaül a kerti padra, ahol a megnevezés a mozgás,
a rák pedig lehetőség –
ahogy a jelenlétből árnyék lesz,
a dél kifehéríti a napot, a fény
belemerül a víz üveges tekintetébe,
a felszínnek arca van, a tárgy magába
húzza az árnyékot, ahogy a has elold,
és feltört tengerfelszín lesz
– ami benne ing az emberben.
Borítókép: Pixabay
