Ritkán készít vérbeli szerzői rendező folytatást korábbi művéhez, ám Fliegauf Benedek megtette ezt. Egyik első remeklése, a Rengeteg most Mindenhol látlak alcímmel kapott szellemi folytatást, és nagy elődjéhez hasonlóan ez is több szempontból különleges alkotás lett.
Fliegauf Benedek (vagy Bence, mert jelenleg ezt a nevet használja) a 2000-es évek magyar új hullámának meghatározó alkotója Pálfi György, Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs, Kocsis Ágnes és Török Ferenc mellett.
Erre a korszakra ma már nyugodtan hivatkozhatunk úgy, mint a magyar filmművészet második aranykorára
(az 1960–1970-es évek volt az első), mert az említett alkotók és más rendezők is újra hírnevet szereztek a magyar filmnek nemzetközi porondon. Az 1990-es éveket főleg a „fekete széria”, azon belül is Tarr Béla művészete határozta meg, ő tett szert világszintű ismertségre.
A 2000-es évek alkotói viszont egy generációként léptek színre, jellemzően a Színház- és Filmművészeti Egyetem Simó-osztályából kerültek ki. Nem is annyira a társadalom egészéről értekeztek újszerű módon, hanem magáról az emberről és a közép-kelet-európai létállapotról – ez tette őket a kortárs román rendezőkhöz hasonlóan egyetemessé.
Fliegauf Benedek abból a szempontból jelentett kivételt, hogy nem vették fel az SZFE-re,
így nem intézményes keretek között építette ki kapcsolatrendszerét. Rögtön első nagyjátékfilmjével, a szinte aprópénzből készült 2003-as Rengeteggel felhívta magára a figyelmet. A Magyar Filmhéten és Berlinben is díjakkal ismerték el, sőt még az Oscarra is ezt a művet nevezte Magyarország 2004-ben. Ennek szellemi, és nem tartalmi folytatása július elején került fel az HBO GO-ra Mindenhol látlak alcímmel. Az alkotás sok szempontból különleges annak ellenére is, hogy nagy elődjét nem tudja túlszárnyalni.
A Rengeteg és folytatása is a tablófilm műfajába sorolható, habár Fliegauf nem társadalmi, hanem lélektani szempontból közelít karaktereihez, így
nem feltétlenül társadalmi látleletet kapunk, hanem hétköznapi emberek lelkivilágába nyerünk betekintést.
Már a 2003-as filmnek sem volt összefüggő története, és a Mindenhol látlak is epizodikus cselekményvezetésű, azaz főleg a jellegzetes, misztikus, álomszerű zenei átkötéssel kerülünk át egyik emberi drámából a másikba. Az epizódokat a címbeli vezérmotívum köti össze, amely magyarul többértelmű, szemben a film hivatalos angol címével: Forest, azaz erdő. A rengeteg szavunk persze találóbb, mert egyrészt utal arra, hogy több ember hétköznapi, de annál nyomasztóbb problémáját ismerjük meg, másrészt arra, hogy rengeteg gondjuk van a hozzánk hasonló embereknek, éppen ezért magunkra ismerhetünk bennük. Harmadrészt
a rengeteg természetesen felidézi a kifürkészhetetlen erdő motívumát, amely az emberi lélek misztikumára rímel.
A 2003-as első részben ez konkrétan, a cselekmény szintjén is megjelenik, mert az egyik fiatal nő szigorú, sőt szadista nagymamája is egy erdőben tűnik el kirándulás közben.
Ez a már-már pszichothrillerbe illő történet utólag is értelmezi a film korábbi epizódjait, hiszen az emberi lélek hasonlóan kifürkészhetetlen és félelmetes hely, mint a sűrű erdő, amelyre a „rengeteg” kifejezést használjuk. Az erdős területek még fényes nappal is ijesztőek lehetnek, ha letérünk bennük az útról, vagy ha felfedezünk bennük egy-egy elhagyatott faházat, vagy halljuk a neszeket, amelyek a bokrok és a lombok közül érkeznek felénk.
A gyönyörű, mégis monoton növényzet nehezen kiismerhetővé teszi az erdőket, ezért is olyan könnyű eltévedni bennük,
ha nem a kijelölt túraútvonalakat követjük. A lelki vagy mentális utazások éppen ennyire veszélyesek, sőt veszélyesebbek, hiszen a lélek bugyraiban végleg el lehet veszni, ha túl mélyre, túl fájdalmas traumához jutunk. A Rengeteg és folytatása is számos ilyen végzetes megpróbáltatást, élettragédiát tár fel, és olyan mentális utazásra invitálja a nézőt, amelyből nem vonhatjuk ki magunkat, mivel a filmforma olyan, mint a mocsár: ha egyszer belemerültünk, nem ereszt többé.
Kis kompromisszumokkal, de Fliegauf Benedek megtartotta az első rész formai radikalizmusát. A Rengeteg abból a szempontból „olcsó” film, hogy egy-egy helyszínen játszódik a cselekménye, és javarészt a szereplők arcai a „díszletek”. Tehát nem is igazán számít, hogy milyen miliőben bontakoznak ki az emberi történetek, mivel
végig a „meztelen emberi arc”-ok töltik ki a képernyőt.
A közelkép vagy premier plán Balázs Béla, klasszikus magyar filmesztéta szerint az érett némafilm legfontosabb formanyelvi megoldása volt, amely nagyon hasonló a totálhoz (a tömegeket vagy nagy területeket ábrázoló távoli képkivágáshoz) abból a szempontból, hogy ez is tájat mutat be, csak épp lelki tájakat. Közhely, hogy a szem a lélek tükre, ám ebben az esetben is igaz, sőt az egész arc a lélek tükre a Rengetegben és a folytatásában is.
Azáltal, hogy a kamera szó szerint belemászik a szereplők arcába, áttöri a burkot, amely elválaszt minket, embereket egymástól, és a karakterek legintimebb gondolatai, érzelmei tárulnak fel. Természetesen ilyen kamarajellegű alkotásoknál a néző eleinte a dialógusokra koncentrál,
a Mindenhol látlak még az első résznél is markánsabban épít a párbeszédekre,
azonban ahogy elmélyülünk a történetekben, nem meglepő, ha azon kapjuk magunkat, hogy jobban figyelünk a karakterek bőrére, arcizmaik rezdülésére, szemükre vagy szájukra, mint magára a szövegre. Elképesztő mélységek tárulnak fel, és ez nem csak a filmesztéta belemagyarázása. Ha fizikai értelemben közelebb megyünk embertársunkhoz, szinte érezhető, hogy belépünk az aurájába, és amennyiben a szemébe nézünk, vagy figyelünk a mimikájára, ráeszmélhetünk, hogy létezik egy másik világ az általa kimondott szavak felszíne alatt. A Rengeteg és folytatása is ezt képes megragadni, a látható és hallható realitáson túli, misztikus és félelmetes világot, amelybe csak keveseket és csak nyomós okkal engedünk be. Fliegauf Benedek műveiben jellemzően krízishelyzetek bontakoznak ki, és
olyan embereket ismerünk meg, akiknek ha van is betegségük, elsősorban nem anyagi, testi gondokkal küzdenek.
Azt az ellentmondást látjuk, hogy jellemzően felnőtt emberek a főszereplők, akiknek van stabil egzisztenciájuk, privát szférájukban viszont olyan bizonytalanok, akár a kisgyerek az első lépteinél.
Ez a probléma pedig nagyrészt abból fakad, hogy súlyos lelki terhek, nyomasztó titkok lapulnak meg a szereplők magánéletében, áttörhetetlennek tűnő aurájuk védőburka mögött. A Rengeteg és a folytatása is keretbe foglalják cselekményüket egy-egy megismételt jelenettel, amelyek közül az első részé a frappánsabb, találóbb a fő téma szempontjából, a Mindenhol látlaké sokkal konvencionálisabb.
A 2003-as film nyitó- és zárójelenetében egy metróállomás vagy aluljáró forgalmas bejáratának képsora látható,
rajta a főszereplőkkel, akiket az elején még nem ismerünk, csak a róluk készült közelképek miatt sejtjük, hogy ők állnak majd a történetek centrumában. A végén, az „ismétlés” alkalmával már egészen másként tekintünk rájuk. A metróállomás tipikus „nem-hely”, ahol legfeljebb csak kényszerből tartózkodunk, és igyekszünk minél gyorsabban, gondolkodás nélkül áthaladni rajta. Rohanásunkban pedig semmilyen érzelmet nem mutatunk, sőt levegőnek nézzük az embereket. Az itteni nyüzsgés is „rengeteg”, és a szándékosan vagy megszokásból ignorált embertársaink a „fák”, akik között nem akarunk elveszni. Az érzelemmentes arcok azonban súlyos traumákat takarhatnak, a nyitójelenet megismétlése is azt jelzi, hogy
a Rengeteg azt a burkot akarja áttörni, amely a mindennapi rohanásban mindenkit körülvesz,
és ami még magát az egyént is meggátolja abban, hogy elgondolkodjon az életéről, a kapcsolatairól, a múlt nyomasztó démonairól. A hétköznapi taposómalom ürügyén az ember szőnyeg alá söpörheti traumáit, alapvető problémáit, félelmeit, lelki vívódásait, amelyek akkor törnek rá, amikor egyáltalán nem számít rá: álmában, családi krízishelyzetben, egy hozzátartozója elvesztése után.
A Mindenhol látlak konvencionálisabb jelenettel keretezi a cselekményt – a nem sokkal a film premierje után elhunyt Lénárt István amúgy remek alakításában a megöregedés és a halál problémái jelennek meg.
Az új film is ragaszkodik a közelképekhez,
valamint a minimalista, „egy jelenet, egy történet” felálláshoz és az „életszagúsághoz”, bizonyos esetekben mégis kompromisszumokat köt. Az extrém közelik viszonylag ritkábbak, Fliegauf és ezúttal is kiváló operatőrei, Gyuricza Mátyás és Nyoszoli Ákos tágabb képkivágásokkal dolgoznak, ami miatt már kevésbé misztikusak, sőt kevésbé félelmetesek a karakterek, mint az első részben.
A Rengetegben valóban félelmetes volt néhány figura: félelmetes, mert igen közel kerültünk hozzájuk, és igen közelről ismertük meg az őrületüket (például az említett fiatal nőét, aki rémálmában és éberen is a szadista nagymama „utasításait” követi).
A Mindenhol látlakban többször két szereplő is egy képbe van komponálva, így nincs meg a már-már zavarba ejtő izoláltságuk.
Ezért sokkal könnyebben megérthető, megfejthető, miből fakad lelki kálváriájuk (a 2003-as filmben volt, hogy azt sem láttuk, miről vagy kiről beszélnek a főhősök, ami nagyban hozzájárult a különleges atmoszférához).
Maguk a történetek is jobban dekódolhatók, illetve megragadhatók. Persze a Rengeteg és a Mindenhol látlak egyaránt ismerős, hétköznapi problémákkal foglalkozik, azonban előbbiben némelyik esetben csontig hatoló félelem keríthetett hatalmába bennünket, annyira közelinek érezhettük a megmagyarázhatatlan szorongást vagy a kiüresedettséget, az életundort. A Mindenhol látlakban a legelső és az utolsó történet igazán megrázó, habár ezeket sem járja már át az a misztikum, amely az első rész lélektani drámáit uralta. Egyúttal a legjobbak is ezek a szcénák lettek, habár utóbbiban Fliegauf Benedek mintegy engedményt tett a műfajiságnak, azon belül is a bérgyilkosfilmek motívuma uralkodik el a cselekményen az epizód második felében.
„Engedmény” ez annyiban, hogy zsánerfilmes feszültséget teremt,
ugyanakkor nem kisebbíti a kibontakozó probléma súlyosságát, vagyis hogy egy kuruzsló kihasználja halálos beteg emberek kritikus állapotát, még olyan áron is, hogy a családjuk ellen fordítja „pácienseit”. A történet hősei szerint lehetetlen törvényes úton felelősségre vonni a csalót, ezért az egyetlen megoldás, ha megöletik. Ennyiben egyébként van Fliegauf művének enyhe társadalomkritikus éle, de ismét fontos hangsúlyozni, hogy a Rengetegnek és folytatásának sem a társadalomkritika megfogalmazása a célja.
Az első epizódban nyújtott alakításáért nem véletlenül kapott Berlinben Ezüst Medve-díjat Kizlinger Lilla, aki elképesztő természetességgel adja elő a rémálomba illő, tragikus családi karácsony történetét. Egyébként a többi színész is csak dicséretet érdemel.
Fliegauf együtt szerepeltet civil szereplőket, illetve kezdő és profi színészeket,
de szinte egyikőjük játékában sem lehet tetten érni, hogy tanulták-e a színművészetet, vagy csak megvan bennük az a karakter, ami alkalmassá tette őket a szereplésre. Kiválasztásuk, természetes játékuk az író-rendezőt is dicséri, aki rendkívül életszagú dialógusokat és karaktereket alkotott. Visszatér továbbá a Dealer főhősét játszó Keresztes Felícián, akit annak idején azért választott ki a rendező, mert maga Keresztes is drogproblémákkal küzdött. Víg Mihály, Tarr Béla filmjeinek zeneszerzője és
a Sátántangó negatív hősének megformálója újfent kiváló a beteg, műtét előtt álló idős férjként,
akinek fia és nála jóval fiatalabb élettársa között lobban fel a szenvedély. Érdemes lesz odafigyelni a jövőben az utolsó epizódban a megkárosított rákbeteg lány barátját alakító Gelencsér „Terence” Gáborra is, aki bár néha-néha túllő a célon, mégis erős alakítást nyújt a bosszúszomjas és kétségbeesett fiatal férfi szerepében.
Összességében a Rengeteg – Mindenhol látlak méltó szellemi folytatása a 2003-as filmnek, ha nem is olyan átütő erejű, mint amilyen az volt a maga idején. Az álomszerű atmoszféra és a közelképekből építkező filmforma már önmagában is elég különleges ahhoz, hogy Fliegauf Benedek művét a 2021-es mezőny egyik legemlékezetesebb, legerősebb darabjaként emlegessük, de a kibontakozó lélektani, emberi drámák még nyomósabb érvek arra, hogy pajzsra emeljük az új Rengeteget.
Rengeteg – Mindenhol látlak, 2021. Írta és rendezte: Fliegauf Benedek. Szereplők: Balla Eszter, Cziffer László, Fancsikai Péter, Gubík Ági, Jakab Juli, Keresztes Felícián, Kizlinger Lilla, Sodró Eliza, Lénárt István, Víg Mihály, Végh Zsolt, Podlovics Laura, Kovalik Natasa, Fliegauf János, Gelencsér „Terence” Gábor. Forgalmazza: HBO GO.
A Rengeteg – Mindenhol látlak a Magyar Filmadatbázison.
