Szarvasok, börtönszerű városok, népmesék, természettudomány és a sámán, aki mindezek között képes utazni és közvetíteni. A Thy Catafalque új népmeséje nem másról szól, mint a lélek elveszett vadságáról, amelynek a visszaszerzése lehet a szabadság záloga. Hogy ebbe a rejtettnek tűnő világba betekintést nyerjünk, kiváló kalauz Kátai Tamás legújabb zenei utazása.
A Thy Catafalque új lemezét kezünkbe véve az első kérdés, ami felmerülhet minden hallgatóban, hogy vajon kik is azok a „vadak”? A zenekar, amely
1998 óta a magyar underground egyik legizgalmasabb jelensége,
az utóbbi években pedig egyben a nemzetközi színtér fontos szenzációja (főleg mióta nagy nemzetközi kiadóhoz, a Season of Misthez sikerült leigazolnia) talán nem szorul bővebb bemutatásra.
A projekt mai napig állandó szellemi atyja Kátai Tamás (korábbi stabil, majd később időnként visszatérő munkatársa Juhász János), aki zeneszerzője és karmestere a formációnak. Nehéz megtalálni a Thy Catafalque zsánerét nemcsak hangzása, hanem formája okán is, hiszen nem úgy működik, mint a nyugati és északi egyszemélyes projektek, amelyekben az adott zenész visz a hátán minden feladatot. Ebben az esetben inkább azzal találkozunk, hogy a zeneszerző/karmester köré egy alkalmi zenekar gyűlik, amelyik a vezetője elmondása alapján létrehozza az albumot. Kátai Tamással együtt összesen 18 zenész vett részt a felvételen, amely így ebben a vonatkozásában
sokkal inkább a komolyzene hagyományaihoz hasonló, mintsem a könnyűzenéjéhez.
A zsánerrel kapcsolatban tehát hasonló a meghatározás nehézsége, amely valóban nem éppen könnyű, sőt nagyon is komoly, bár játékosságban sem szenved hiányt. Az egyszerűség kedvéért általában avantgarde metalként szokás hivatkozni zenéjükre. Találkozunk nagyon finoman befűzött nyugati, keleti és magyaros folkelemekkel, esetenként ízlésesen tálalt, a ’80-as éveket idéző szintipop betétekkel, jazzhatásokkal. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a rézfúvósokkal tarkított magyar punkhagyomány is fel-feltűnik egy-két dalban. A hátteret természetesen az erőteljes metálhangzás uralja, így aki most találkozik először a Thy Catafalque zenéjével, máris értheti a beskatulyázhatatlanság okát, amely nem afféle túlértékelő gesztus.
Kik is tehát ezek a „vadak”, akikről a cím alapján a lemez szól? Legalább három válasz juthat azonnal az eszünkbe, úgymint a vadállatok, valamiféle barbár nép vagy éppenséggel a természetben érintetlenül élő népek. Mindenképpen olyan élőlények, akik kívül esnek a civilizáció köznapi értelmezésén és a társadalom határain. A borítón egy hatalmas erdőséget láthatunk, a bal alsó sarokban egy népviseletbe öltözött nőalakkal. A borító a fenti hármas jelentést nem tisztítja meg jobban számunkra, azonban mindenképpen az épített környezeten kívülre kell helyeznünk a lemez címadó hőseit.
A természet-társadalom feszültség az első perctől kezdve világosan meghatározza a lemezt, az egyik főhősként kijelölhető Szarvas máris afféle sámáni transzba viszi magával a hallgatót. 2017 óta nem lehet a szarvas-álom kettőst nem összekötni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjével, amelynek alapvető szimbólumai és problémafelvetése hasonlóan
az archaikus népi tudás világába nyúl,
ahogy teszi azt minden lemezén a Thy Catafalque is. Ez a kicsit népmesei hangulat azonban egyáltalán nem teszi komolytalanná a lemez mondanivalóját, sokkal inkább arra mutat rá, hogy a népmesék nem a szórakozás eszközei, hanem az igazság és a világ működésének megismeréséhez vezető hagyományos utak.
Vagyis a vadság szabadsága (természet) és a szelídség rabsága (társadalom) a két pólus, amely próbál egymással dűlőre jutni az albumon: ez a zenei szerkesztésben is remekül tetten érhető. A lemez első fele, amennyire ideges, sok helyen olyannyira simul el a második felére, érezhető benne a testben éberen szenvedő „szelídség”, amely egyre inkább a sámáni „vadság” felé indul el. Zeneileg ez fordítva jelenik meg, vagyis
ami nekünk vadnak hangzik, az igazából a szelíd leláncoltság,
míg a vadság szabadsága igazából jóval simább és békésebb. Ez pedig megint csak világosan rájátszik arra, hogy a sámán álmai során valami mást lát a világból, mint a nem sámánok.
A lemez második felét indító dal, A kupolaváros titka adja meg a végső löketet ahhoz, hogy a szellem-test, vadság-szelídség, természet-társadalom kettősségek sorát és az azok között szenvedő egyént megláthassuk. Ugyanazon belső vívódással találkozunk, mint amin Logan megy keresztül az 1976-os Logan futása című filmben. Az elnyomó kupolavároson kívül, úgy tűnik, nincs élet, és csak a gyorsan közeledő halál lehet az egyetlen kimenet. A hallgató szerencsére a lemez első fele után tudja, hogy ez nem igaz – ez a dialektika végül a címadó dalban csúcsosodik ki.
Ebben a halál és egy szellemi utazás motívumai kerülnek egymás mellé. A kulturális antropológia egyik legismertebb szakkifejezése a „rites de passage”, azaz „az átmenet rítusai”. Olyan gyakorlatokat jelent, amely a természeti népeknél az embereket átsegítik az egyik minőségből a másikba (pl. férfivá válás, nővé válás, házasság, sámánná válás stb.). Amiként a sámánok esetében sokszor látjuk azt, hogy valamiféle rituális halált kell halniuk annak érdekében, hogy megkapják a titkok látásának képességét,
úgy kell a lélek szelídségének is meghalnia, hogy az újra vad lehessen.
Ráadásul nem is az átmenet, hanem az átváltozás rítusairól van szó a címben, a lényeg teljes átformálását megkövetelvén – ebben az értelemben némi kafkai vonalat is megpendít a lemez, elsősorban az idegenség jelenségét felvillantva, de nem olyan hangsúlyosan, mint a többit. A gyerekkor mint a Thy Catafalque állandó motívuma itt is megtalálható, ugyanabba a kettősségbe betagozódva. Vagyis mintha a gyermekkor lenne a vadság kora, amely egyben ártatlan, azonban az egyéniséget rigid szabályokkal korlátozó társadalomba beskatulyázva „ártottá” válik, ami a szelídség és a rabság záloga. Mi lehetne aktuálisabb népmese a mai kor számára, mint ez?
A projekt nemrég lépett 23 év után először színpadra. Az előadás címe Mezolit – Mesék a Thy Catafalque-ról volt, amely megint csak az archaikus hangulatot kelti életre, hangsúlyozva a folklór kiemelt szerepét. A Thy Catafalque zenéje mindig is egy sámán/karmester és segítő/zenészei közös tánca volt, ahogyan az lett most is. Az egész pedig sokkal több, mint a részek összege, a sámán a megfelelő csatorna nélkül képtelen lenne látomásait átadni, nem tudná elvezetni Logant oda, hogy álmában szarvasként találja meg az igazi valóságot. Jó tíz éve egy interjúban Kátai Tamás azt nyilatkozta, hogy neki a metál nem a végállomás, hanem az utazás maga – ahogy a transz is csak eszköz a sámánnak, hogy eljusson a vadakhoz és a szellemekhez.
Thy Catafalque: Vadak, Season of Mist, 2021.
A borítókép Karancz Orsolya fotója.
