2021. október 17-én, vasárnap hajnalban, 67 éves korában meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész, kritikus, publicista, egyetemi tanár.
Kálmán C. György 1954-ben született Budapesten. 1972-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) magyar–angol szakos hallgatója volt, ugyanitt végezte a magyar-esztétika szakot.
Egyetem után a Nemzetközi Előkészítő Intézetben nyelvtanárként, majd szakközépiskolai irodalomtanárként dolgozott Budapesten. 1979-ben a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében lett könyvtáros, 1983 és 1986 között a modern irodalmi osztály munkatársa, 1991-ig az irodalomelméleti osztály tudományos munkatársa, főmunkatársa. 1990-től a Literatura szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja.

1990 óta a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem irodalomelméleti tanszékén tanított, egyetemi docens, majd egyetemi tanár. Volt a Café Babel, a Beszélő szerkesztőbizottsági tagja, a 2000 olvasószerkesztője, a BUKSZ (Budapesti Könyvszemle) szerkesztője. 2000-ben habilitált. 2000 és 2004 között tanszékvezető egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Bizottságának titkára volt. Kutatási területe a mai magyar irodalom intézményes-szociológiai meghatározottságai.
Munkásságát többek között Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal is elismerték, de megkapta a Széchenyi professzor ösztöndíjat,
2003-ban pedig a Szépírók Társaságának díját is. 2004-ben őt választották meg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a legjobb tanárnak.

A család közlése szerint szívproblémák okozták a halálát. Tragikus módon épp egy héttel ezelőtt hunyt el testvére, Kálmán László nyelvész. Haláluk a hazai tudományosság számára is felfoghatatlan veszteség.
Forrás: Litera, HVG; borítókép: Pál Anna Viktóra/24.hu