sötétszoba
nem is emlékszem mióta lógnak
hiányos befejezettségben
szélcsend öleli testüket
lakkozott bőrükön a vörösség átrohan
zúg az égő foglalata
csöpög róla a sötét
virágok detonálnak a harcmezőn
tekintetük addig élesedik
míg emlékük elhalványul
ahogy az üvegre nyomott tenyér
helye lassan felszívódik
magába issza a tapintásokat
nem is emlékszem mióta lógtok
nyakatokon fekete vonások
tetteitek évszámokká tömörülnek
ideje a köteleket elengedni
a valóság természetes fényviszony
Borítókép: Pxhere
