Egresszezon
Erről jut eszembe. Délben
jelent meg, vizet kért. Gyalog jött a városból,
miután az állása elveszett, hagyott egy üzenetet a feleségének
és a bátyjának, a kutyáját a sufniba zárta.
Megágyaztunk neki,
és hétfőig aludt.
Eltelt egy hét, és felakasztotta a kabátját.
Aztán egy hónap, nincs egy szalmaszál se arrébb, egy hálás szó,
egy fitying lakbér vagy bármi jel, hogy menne.
Egyik este egy receptet említett
lágy, mag nélküli egresjégkrémhez,
de addigra már elegem lett: kártyán elnyerte
a fiam zsebpénzét, a feleségemhez törleszkedett, és utolsó estéjén
a lányomat méregette. Az én pipámat szívta,
amíg a vacsoráját kavargattuk.
Hol válik csuklóvá a kar?
Hol válik nyakká a váll? A vízválasztó
és aztán a súly, ami egyszer csak átbillent azon a
borotvaélen
a valami és a semmi között, az egyik
és a másik között.
Mondhattam volna neki,
de nem érdekelt. Megcsináltuk a fürdővizét
és lenyomtuk, megszárítottuk és felöltöztettük
és felraktuk a terepjáró hátuljára.
Aztán lekapcsolt fényszóróval
kihajtottunk a megye szélére,
lecsaptuk a platót, és miután a fiam
átkutatta a zsebeit, elvonszoltuk, mint egy matracot,
keresztül a réten, négyig számoltunk, és
átdobtuk a határon.
Mindez nem köztudott, csak
egresszezonban, erről jut eszembe, és az asztalnál
tudják rólam, van, hogy ráncolom a homlokom, vagy ötfelé
osztom a jégkrémet, csak a hecc kedvéért.
Jó okkal említem mindezt.
Fordította: Réder Ferenc
Borítókép: Piqsels
