Nyolcvanöt éves korában szerdán elhunyt Csűrös Karola színművész, érdemes művész – tudatta a Madách Színház.
Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával.

Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit.
Alakításaira az alapos kidolgozottság volt jellemző. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz.

„Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba”
– olvasható a színház közleményében. Ő volt Célia Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

Több filmben és tévéjátékban szerepelt.
1987 és 1999 között állandó szereplője volt a Szomszédok, 2004-től 2009-ig az Életképek című teleregénynek.
A Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű, melyet férje, Horváth Ádám rendezett. „Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus” – áll a közleményben.
Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el.
2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban érdemes művész kitüntetésben részesült
művészi alázattal és odaadással megformált színpadi szerepeiért, a közönség szeretetével kísért film- és televíziós alakításaiért.
Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.
Forrás: MTI, borítókép: RAS-archív