Csonka Eszter testépítő-világbajnok főszereplésével forgatott test-melodrámát Csuja László és Nemes Anna, amely a Sundance Filmfesztivál versenyszekciójába kapott meghívást. A Szelíd a magyar mozikba február 10-én érkezik.
A történet szerint Edina egy női testépítő, aki együtt él edzőjével, Ádámmal. Hogy megnyerjék a világbajnokságot, Edinának komoly áldozatot kell hoznia. Eközben különös kapcsolatba kerül egy titokzatos férfival. A találkozás mindent megváltoztat, amiben a nő addig hitt.
A rendezőpáros célja egy különleges élethelyzet bemutatásával együtt az is, hogy a néző testi tapasztalatokon keresztül jusson el a főhős érzelmeihez. A test-melodráma főhősét Csonka Eszter világbajnok és többszörös magyar bajnok testépítő alakítja.
A főszereplő és a párját alakító Turós György is először szerepel filmben.
Turós testépítés-fitnesz edző és a doppingmentes sport kiváló képviselője öt világbajnokot nevelt ki.

A Karlovy Vary-ban díjazott Virágvölgy rendezője, Csuja László és az MKE festőművész doktorandusza, Nemes Anna közösen rendezték a filmet.
Ez az első magyar játékfilm, amely versenybe kerül a Sundance-en.
Így a film világpremierjét januárban tartják, a világ egyik legnagyobb presztízsű független filmes fesztiváljának versenyprogramjában.
„Életem legmerészebb vállalkozása volt a Szelídet elkészíteni, hatalmas megtiszteltetés a meghívás, köszönet illet mindenkit, aki segítette a létrejöttét” – nyilatkozta Csuja László. „Fogalmam sincs, mit keresek itt, és hogy hogyan lehetséges egyáltalán ez az egész, de csodálatos” – fejezte ki örömét Nemes Anna, aki korábban Szép szörny címmel női testépítőkről készített esszé-dokumentumfilmet. Alkotását számos nemzetközi workshopon díjazták.