Az immár 26 éve működő Artcolony Cered, azaz a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep egy olyan internacionálisan és interkulturálisan is meghatározó intézmény, amely az évente megrendezett, megannyi művészeti szekciónak (textilművészet, szobrászat, festészet, intermédia stb.) teret adó műhelyeivel és tematikus – kifejezetten Cered természeti és épített környezetére, közösségére, tárgyi- és vizuális kultúrájára rezonáló – szimpóziumaival kétségtelenül a kortárs művészeti szcéna, azon belül a művésztelepek hagyományának figyelemreméltó kulturális szerveződése.
Az itt zajló termékeny, kultúrák és irányzatok metszéspontjában elhelyezkedő művészközösségi kollaboráció, a lengyel-magyar kapcsolatok eredményeiből válogat a Palik Eszter képzőművész és Tomasz Piars lengyel festő, kurátor által szervezett Inter-Cered című kiállítássorozat, mely két speciális budapesti helyszínen, az Art Salon Contemporary szalonban és a VízToronyHáz Műteremben december 31-ig tekinthető meg. A Wacław Felczak Alapítvány támogatásával, valamint a Galeria Promocyjna (Warsaw Old Town Culture Center), a Staromiejski Dom Kultury és a Contemporary Lynx partnerségével létrejött tárlatok
a Ceredi Művésztelepen rendszeresen résztvevő, 35 lengyel és magyar alkotó munkáit vonultatják fel,
melyek – ahogy azt a cím, valamint az esemény leírása is jelzi – a művésztelep nemzetek és kultúrák „közöttiségét”, továbbá sajátos, iskolateremtő szellemiségét is prezentálni kívánják.
Ez a fajta iskolateremtő szellemiség ugyanakkor nem kifejezetten a műalkotások formanyelvi sajátságaiban, technikai kivitelezésében érhető tetten, hiszen a viszonylag nagy, nemzetközi merítésből szelektáló és ilyenformán – a görög eklégo, vagyis válogatás, kiválogatás értelmében – talán eklektikusnak is nevezhető tárlatsorozaton
egészen eltérő irányzatok, stílusok és kifejezésformák kapnak helyet.
Ebből adódóan ez a szellemiség az esztétikai képződmények inspirációs és – sok esetben – materiális-referenciális forrásvidékében, Cered genius locijában jelölhető ki, vagyis a konkrét település kommunikatív és kulturális emlékezetének, tárgyi környezete által hordozott hagyományainak invenciózus, megszüntetve megőrző felhasználásában.
Ilyen impozáns kísérlet, az anyaghasználat által a rusztikus közeget, ehhez kapcsolódóan pedig a disznóvágás szokáskultúráját, valamint a természetközeliséget – talán túlzottan is általánosan – megidéző Palik Eszter Groteszk I–III. című, patinás képkeretekbe zárt asszamblázs-sorozatának második darabja, valamint a hasonló eljárással, virágfejekből és a virágfejek formájára emlékeztető, levegővel felfújt béltekervényekből készített Hagyaték című lightboxa. A sorozat címe egyértelműen kijelöli
azt az összetett, a belsőségek morbiditását és a virágokhoz rendelhető szépséget ötvöző esztétikai minőséget,
melyet a néző az egyes darabok befogadása során megtapasztalhat. A sorozatcímmel összefüggésben talán kevésbé egyértelmű, de ebből adódóan izgalmasabb a Groteszk I., mely egy virágmintás háttérre helyezett tükörből, és az azon található, neobarokk ornamentikájú tükörkeretből áll, így a szemlélő saját ábrázatának megpillantását, valamint a műtárgy általi műtárgyban való megkettőződését értékelheti újra egyfajta groteszk gesztusként.
Az említett falusias jellegen túlmutatóan és értelemszerűen
konkrétabban idézik Cered szellemiségét és épített környezetét Tomasz Piars helyspecifikus installációiról készített „képeslapjai”,
valamint manipulált fotósorozata. A 2019-es művésztelep tematikus hívószavára reflektáló Ceredi Anzix darabjain egy – papírból hajtogatott, különböző méretű tetraéderekkel telített – ceredi ház nyári konyhájának belső, illetve a ház udvarának külső terei láthatóak. A geometriai alakzatok vonatkozásában nem lényegtelen megemlíteni, hogy azok Piars festészetének eszköztárában is kiemelt fontosságúak, így ez a sorozat felfogható ezen elemek egyfajta térbeliesített kivitelezéseként is.
A papírkivágások között ugyanakkor megfigyelhető egy alak is, mely azáltal, hogy a megmutatkozás és rejtekezés határhelyzetében válik hozzáférhetővé, rámutat a fotókon szereplő tetraéderek kettős hatásmechanizmusára:
hozzáadnak a térhez, de ezt csak úgy tudják megtenni, ha el is vesznek abból.
Egészen más irányból, mintegy a ceredi közösség tagjait bevonva közelít Cered tereinek újragondolásához és újszerű felhasználásához a Szeparált terek című sorozat egyik nagyméretű printje. Ugyanis a romos épületet ábrázoló, festéssel kiegészített fotó 6 ceredi gyerek rajzötletei nyomán készült, akik többek között a képen is látható gördeszkapályát képzelték bele a térbe, valamint skiccelték fel a printekre, amit végül Piars sajátos festői stílusában adaptált.
Szintén az anzix témájában láthatjuk Fürjesi Csaba képzőművész, a ceredi művésztelep vezetőjének nagyszabású, kontrasztív színhasználattal – főként az ódon jelleget kölcsönző rozsdavörössel és acélszürkével – dolgozó olajfestményét. A Fürjesire jellemző alig észrevehető, mégis lényeges áttetszésekkel dolgozó kép egy olyan, a családi portréfestészet tradíciójába ágyazódó – a hagyományban való bennfoglalást is jelölő – palimpszesztként tűnik fel, mely
a finoman egymásra montírozott részleteknek köszönhetően képes megjeleníteni a generációk közötti kapcsolódások meggyengült jellegét,
azok emlékezeten keresztüli és csak foszlányosan hozzáférhető átszűrődéseit, az emlékezés felejtéstől függetleníthetetlen, komplementer működését. Az emlékekhez való hiányos hozzáférést jelzi többek között az is, hogy az öt határozottabb kontúrokkal rendelkező figurából pusztán – a kép egyfajta centrumában megfigyelhető – két ülő, idős figurának van kidolgozott arca, ezzel ellentétben az álló alakok, valamint az alig átderengő fejek nem rendelkeznek jól körülhatárolható arcvonásokkal, vagyis az identifikálhatóság feltételével. Az emlékek és az emlékezés vizuális aspektusa mellett hangsúlyossá válik az emlékezés auditív, fokozottan befelé irányuló, a külvilágtól elzárt formája, mely a festményen az alakok füleiben látható technomédiumok, fülhallgatók által reprezentálódik.
Bár Cered sajátos miliőjéhez kevéssé kapcsolhatók, de igazán figyelemre méltók Szaweł Płóciennik Fryne I. és Persona C című festményei, mely portrék
a Heterror című, monstruózus és monumentális testképeket felvonultató sorozatának részei.
A festményeken feltűnő – akár a poszthumán esztétika és vizuális kultúra felől is értelmezhető – aránytalan testrészméretekkel rendelkező deformált alakok a figuráció és defiguráció játékterében szórják szét és rendezik újra az – ahogy azt a cím is sugallja – antikvitás testkánonjában megképzett antropomorfé felforgatott formamaradványait. Ugyanakkor Płóciennik alakjai nem csak a hagyományos testhatárokat kérdőjelezik meg. A címek utalásrendszerének – Phürné athéni hetéra alakjának, illetve a Carl Gustav Jung pszichoanalíziséből is jól ismerhető perszónának – összefüggésében
ezek a festmények legalább annyira kérdeznek rá valamifajta nem látható, nem a külsőségekben hozzáférhető, rejtett identitásra is.
Innen közelítve Płóciennik kolosszálisnak tűnő, egyfajta nőiességet reprezentáló hibridjei – a görög hetaira, hetairosz, vagyis társ(nő), pajtás, valamint a perszóna mint maszk értelmében – felfoghatók olyan személyiségrétegek vizuális manifesztumaiként is, melyek elszakíthatatlan kompániaként kísérnek minket, vagy épp olykor torz maszkként viseljük azokat.
Erőszak és szexualitás viszonyára, a női testre mint egyfajta férfiak erőszakosságának kitett, történetileg meghatározott harcszíntérre reflektál Kun Cecília Megtestesülés című asszamblázsa. A nőiség attribútumaként szolgáló, virágokkal hímzett melltartók itt egyfajta természeti tájegységként, domborzatként mutatkoznak meg, vagyis a felvilágosodás ideológiai projektumának értelmében
valami leuralható és kisajátítható területként válnak hozzáférhetővé,
amin a férfiasságot reprezentáló játék ólomkatonák folytatnak csatározást, méghozzá a melltartó mögött, ami már önmagában is transzgresszívként értékelhető. Mindez a cím összefüggésében úgy is értelmezhető, hogy a(z) – ezen műalkotás esetében – hiányzó női test inkorporálódásának közege történetileg a férfi erőszakban rejlik.
Szintén a helyspecifikus darabok közé sorolható Marcin Michalak Borderline című installációja és az arról kiállított fotódokumentációja, mely címével valamelyest utalni látszik Cered földrajzi, a magyar-szlovák határban található pozíciójára is. A(z) – filozófia- és pszichológiatörténetileg is terhelt jelentésű – EGO, valamint a – rámutató jelenlétiségre vonatkozó – TU feliratú, útjelzőkre vagy mérföldkövekre emlékeztető festett fák a liminalitás kérdéskörét exponálják, vagyis
azokra az önmagunkkal szemben felállított vagy fennálló határokra kérdeznek rá, amelyeket saját öntudatunk, önösségünk jelöl ki.
A térbe helyezettségből következően ezek az útjelzők mintegy performatíve felkínálják az azok melletti elhaladás lehetőségét, ilyenformán pedig az önmagunk határain való átlépésre ösztönözhetnek.
A különböző, a szakralitás tárgykörére is kiterjedő művészettörténeti hagyományokkal rendre párbeszédet létesítő Krnács Ágota elektrográfiái, a Madonna with washingmaschine, valamint a Jelenések is következetesen kapcsolódnak ehhez a vonulathoz. Míg a Madonna-parafrázis esetében
maga az alkotó alakjáról készített fotó kerül a Madonna-ábrázolásokat imitáló pozitúrába,
körülötte a mosókonyha megannyi tartozékával, addig az apokaliptikus allúziókat működésbe hozó Jelenések esetében egyfajta digitális „teofániának” lehetünk szemtanúi, ugyanis egy ceredi tárolóépület tetején jelenik meg Isten – egy nem mellesleg bukott, a 19. századi francia Alexandre Cabanel festő L’Ange Dechu című festményéről kölcsönzött – hírnöke. A digitális montázstechnika által történő átemelések, a szent ilyenformán profánba történő átlépése, a (határ)átlépés mozzanata által a használat újszerű formáit teremti meg.
Az Art Salon Contemporary szalon és a VízToronyHáz Műterem kétségtelenül remek és különleges atmoszférájú helyet biztosítanak ennek a széles művészeti spektrumon mozgó, megannyi művészeti ágat és kifejezésformát képviselő, minőségi kiállítássorozatnak. Bár nehéz átfogóan és megfelelő körültekintéssel megítélni ezt az – említett okok miatt – meglehetősen eklektikusnak tekinthető tárlatot, annyi azonban talán a néhány ismertetett műalkotás alapján is belátható, hogy az Inter-Cerednek sikerül valamit átadnia abból az intézményiség szempontjából iskolateremtőnek nevezhető szellemiségből, mely a ceredi művésztelepek sajátja. Mindezekből következően érdemes lesz a továbbiakban is figyelemmel követni mind az említett kiállítóterek programjait, mind pedig a Ceredi Művésztelepen évről évre zajló szimpóziumokat.
Inter-Cered – Cered-Budapest-Warsaw / nemzetközi kiállítássorozat az Art Salon Contemporary szalonban és a VízToronyHáz Műteremben látható 2021. november 15. és december 31. között.
A borítóképet Michalina Kuczyńska készítette.
