A hajdúböszörményi Maghy Művészházban mutatták be Papp-Für János Hipnagógia című verseskötetét december 21-én. A szerzővel Áfra János beszélgetett. Szó esett metafizikáról, álmokról és a kisméretű tükrök alkalmazási lehetőségéről is.
A napokban jelent meg öt év „alkotói csend” után Papp-Für János Hipnagógia című verseskötete a Magyar Napló Kiadó gondozásában. A kötetbemutatót nemcsak a forralt boros téli hangulat tette családiassá és meghitté, hanem az is, hogy a két böszörményi származású költő hazai terepen, a Maghy Művészházban beszélgetett az új műről. Áfra János többször is dolgozott már együtt a szerzővel, így végigkísérhette költői kibontakozását, ezért is állította Papp-Für pályájának alakulását a beszélgetés fókuszába.
Papp-Für a Nehogy egyedül című kötetéből olvasott fel elsőnek, amelyet munkássága egyik sarokkövének tart. Korábbi műveit leginkább úgy jellemezte, mint az útkeresés időszakában született alkotásokat. Az Egy este margójára című verset Áfra e kötet emblematikus darabjának nevezte, a családi kép, amelyet leír, Papp-Für saját tapasztalataiból született.
A család mindig is központi témája volt Papp-Für szövegeinek,
a költő nem titkolja, hogy versei személyes élményekből építkeznek.
Új kötetében szintén a család áll a fókuszban, gazdagodva a kert, valamint az új otthon képével, illetve a szomszédok mint külső megfigyelők nézőpontjával. Az alanyi megszólaló mellett a felnőtt, a gyermek és a nem emberi versbeszélő perspektívája is fontos része a korpusznak. Ez utóbbi nem áll távol Papp-Für korábbi munkáitól, hiszen már az Apokrif és az Árnyékapa című köteteiben is felbukkan a szakralitás kérdése. Az új könyv borítója is ezt hangsúlyozza ki, amelyen egy széken görnyedő angyalszobor látható egy lavór víz mellett.
Visszatérő biblikus motívumok a kereszt, a templomtér, az angyalok,
amelyek gyakran összetett költői képekbe ágyazva szervesülnek a szövegekbe. Papp-Für nemcsak a saját életében tartja fontosnak az Istenhez való kapcsolódást, hanem költőként is foglalkoztatja a transzcendencia megragadhatósága. Ezért működtet szikár, letisztult nyelvet a gazdag képi világ mellett. Sallangoktól mentesnek és „kevésnek” lenni: erre törekszik. Számára az írás terápiás funkciót is betölt, szerinte a vers Istennel való kommunikáció.
Bár egyértelmű, hogy a költészet szócsöve a nyelv, gyakran úgy érzi, nem talál megfelelő szót mondanivalójának kifejezésére. Arra a kérdésre, hogy zenészként miért nem alkalmazza a zeneiség, ritmikusság eszközeit a verseiben, azt válaszolta, hogy alapvetően nincs igénye a költészetben a zeneiségre a szó szoros értelmében, ám fontos számára, hogy a vers ne legyen hamis.
A versnek harmóniával kell rendelkeznie,
amely ha nincs meg – például nem megfelelő nyelvi rendszerrel építkezik, közhelyeket alkalmaz –, ugyanúgy hamis lehet, mint egy rosszul hangolt gitár. Emellett szűknek is érzi a kötött kereteket, amelyekben olykor fel kell áldoznia a nehezen megtalált tökéletes kifejezést, ekkor egyfajta harc alakul ki közte és a szöveg között.
Papp-Für elárulta, hogy nem szeret idegen eredetű szavakat használni költészetében, most mégis kivételt tett, mert úgy érezte, nem talált a magyar szókincsben megfelelőbb szót arra, amit a hipnagógia lefed. Kemény István megfogalmazása szerint a kötet azt a köztes állapotot jeleníti meg, amikor az ébrenlétből átkerülünk az alvásba.
A hipnagógia tehát egyfajta határvidék az ébrenlét és az alvás között.
Ezért is kap a határ (fény és árnyék, misztikum és realitás, ember és emberfeletti, álom és ébrenlét közötti átmenetiség, összeérési pont értelmében) fontos szerepet a kötetben. A kert, amely visszatérő motívuma a szövegeknek, szintén egyfajta határt jelképez otthon és külvilág, biztonság és bizonytalanság, uralható és uralhatatlan között.
Arra a kérdésre, hogy inspirálják-e őt saját álmai, meglepő választ adott a szerző. Papp-Für ugyanis nagyon ritkán álmodik, legalábbis nem emlékszik az álmaira. A hipnagógia állapotát viszont gyakran megtapasztalja: „Olyankor átkerülök egy feltétel nélküli őszinteségbe, biztonságba. Mint amikor a gyerek a mászóka tetején áll, és nem kételkedik benne, hogy amikor le fog ugrani, apja elkapja”. A határhelyzet, amelyet ebben az állapotban él meg az ember, olyan érzésekkel jár, amelyek nem verbalizálhatók.
Kialakítani egy nyelvi utat, hogy leírjuk a leírhatatlant: ez a költészet igazi kihívása.
Papp-Für ugyanakkor hozzátette, hogy ő nem olyan nagy mestere ezen tudatállapot előidézésének, mint Salvador Dalí, aki naponta akár ötvenszer is felébresztette magát a félálomból csörömpölő tárgyak segítségével.
Az inspiráció témáját tovább boncolva Áfra megkérdezte, van-e olyan kitüntetett napszak, amikor Papp-Für szívesen alkot. A költő szerint nincs ilyen, az írás folyamatában semmilyen rendszert nem vélt felfedezni. Sőt, arról számolt be, hogy vannak olyan időszakok, amikor egyáltalán nem tud írni, vagy ha mégis megpróbálkozik vele, nem születnek olyan művek, amelyeket használhatónak tart.
Ezt az átmeneti elhallgatást viszont termékeny időszak követi,
amikor egy nap akár öt szöveget is ír. Így jelenhetett meg öt év csend után a Hipnagógia.
Tudható viszont, hogy a „terméketlen időszakok” sem telnek teljes visszavonulással. Papp-Für ugyanis aktív irodalomszervezői tevékenységével támogatja a helyi tehetséges fiatalokat. A szervezésében megvalósuló Hajdúböszörményi Írótábort idén rendezték meg tizedik alkalommal. „Boldoggá tesz látni ezeket az ügyes gyerekeket, áldás az életemben” – mondta, majd hozzátette, hogy a „gyerekek” közül többen igazság szerint már felnőttek, hiszen tíz év telt el az irodalmi tehetséggondozásuk kezdete óta. Az Írók a szegény sorsú gyerekekért működése szintén lelkesíti. A kezdeményezés lényege, hogy költők és írók dedikált műveit bocsátják árverésre, a bevételt pedig hajléktalan, illetve mélyszegénységben élő gyermekek életminőségének javítására fordítják.
A korábbi írásaiból ismerős tematika mellett a szöveggel való játékosság is megmaradt Papp-Für költészetében. A Minden után – művészeti kórtanok című kötetben már kísérletezett egyfajta „szövegátnyomattal”: a versekben kurzivált szavak szövegfelhőként jelennek meg a papír hátoldalán. Az Árnyékapa című kötet – mely hangoskönyv formájában is elérhető – szintén használ tipográfiai megoldásokat. Ezeket a korábbi kísérleteket továbbgondolva,
a Hipnagógia szövegei pontos lenyomatot hagynak a szomszédos oldalakon,
mintha csak az ázott tinta bélyegezne át véletlenszerűen egy-egy szót. A költő elmondása szerint: „Végre sikerült úgy megcsinálni, ahogy szerettem volna”. Az alkotói intenciónak megfelelően tökéletesített megoldás nehezíti is az olvasó munkáját, hiszen viszonylag kevesen rendelkeznek azzal a szuperképességgel, amelyet da Vinci birtokolt: a tükörírással és -olvasással. Aggodalomra viszont semmi ok, ugyanis minden példányban elhelyeztek egy kisméretű tükröt.
A közönség soraiból érkezett a kérdés, hogy a tükörnek vajon van-e más funkciója is az értelmezés során. Nem szívesen fosztanánk meg senkit attól, hogy önállóan keressen új jelentésrétegeket a kötetben. Annyit viszont elárulunk, hogy az önmagunkkal szembesülés, a tükörbe nézés, valamint a transzcendenciával való kapcsolódás szimbólumán túl Áfra szerint az ilyen méretű tükör alkalmas lehet borotválkozásra is.
A fotókat Horváth Tamás készítette.
