Egy évből tíz lemezt sem könnyű kiválasztani, nemhogy tíz dalt, de azért megpróbáltunk a teljesség igénye nélkül tíz olyat összeválogatni, amelyek nemcsak jellemzőek voltak a járvánnyal terhelt és karanténlemezekkel teli tavalyi évre, de még az is elképzelhető, hogy pár év múlva is szívesen fogunk visszaemlékezni rájuk.
10. Japanese Breakfast – Be Sweet
A koreai és amerikai szülőktől származó Michelle Zauner vezette Japanese Breakfast eddigi lemezeit is komoly figyelem övezte, de a tavaly megjelent és Grammy-díjra is jelölt Jubilee című album fordulópontot jelentett a zenekar számára. Zauner a lemez megjelenésével szinte egyidőben jelentette meg életrajzi kötetét, a gyászról részletesen értekező Crying In H Martot, de elmondása szerint szerette volna, ha a Japanese Breakfast-lemez sokkal inkább az örömről szólna. A dreampopot és a szintipopot is megidéző, sok meglepő pillanatot tartogató album legnagyobb slágere a Be Sweet, amelynek producere és társszerzője a Wild Nothing frontembere, Jack Tatum volt, a klipet pedig maga Zauner rendezte.
9. Billie Eilish – Happier Than Ever
Billie Eilish letarolta a világot 2019-es debütáló lemezével és annak nagy slágerével, a Bad Guy-jal. A koronavírus miatti lezárások első heteiben kezdett el új dalokon dolgozni, ami rá is nyomta bélyegét a friss album hangulatára. Eilish az első lemezhez hasonlóan testvérével, a producer-dalszerző Finneas O’Connell-lel dolgozott, és bátran lépett tovább az előző anyag trapes-klausztrofób hangzásától: a címadó dal csendes balladaként indul, aztán a második felében széttorzított gitárokkal szabadul el a pokol.
8. The War On Drugs ft. Lucius – I Don’t Live Here Anymore
Az Adam Granduciel vezette The War On Drugs a 2010-es évek egyik meglepő sikertörténete: a kezdetben Kurt Vile-t is tagjai közt tudó zenekar első két lemeze inkább az alternatív szcénán belül keltett feltűnést, de a Bruce Springsteen-fémjelezte heartland rock felé elmozduló 2014-es Lost In The Dream sztárstátuszba repítette őket. A maximalizmusáról híres zenekar jellegzetes hangzását folytató I Don’t Live Here Anymore című új album magabiztosan hozza a színvonalat, csúcspillanata pedig a meglepően slágeres refrénnel rendelkező címadó dal.
7. Kings Of Convenience – Rocky Trail
A norvég indie-folk duó, a Kings Of Convenience 2009-es Declaration Of Dependence című lemeze óta nem jelentkezett új anyaggal, holott időközben többször is nekifutottak dalok felvételeinek, ezért a legtöbben alighanem le is mondtak a zenekarról. Így eléggé meglepő volt, hogy 2021 tavaszán bejelentették, hogy 12 év után érkezik új albumuk Peace Or Love címmel: a felvezető kislemez Rocky Trail pedig szinte olyan volt, mint egy hosszú idő utáni találkozás egy régi baráttal.
6. St. Vincent – Pay Your Way In Pain
Az egykori Polyphonic Spree-tag Annie Clark, azaz St. Vincent már a 2010-es évek elején is az egyik leginnovatívabb zenésznek számított, 2014-es lemeze pedig meghozta az igazi áttörést és St. Vincent első Grammy-díját is. Új albumára négy évet kellett várni, a Daddy’s Home producere és társalkotója az előző lemezhez hasonlóan ismét Jack Antonoff volt. A nyolcvanas évek szintetizátorhangzását megidéző, de funkos ihletettségű Pay Your Way In Pain az album legemlékezetesebb dala furcsán vontatott refrénjével.
5. Low – Days Like These
A lista egyik veteránja az 1993-ban alakult és tizenharmadik lemezénél tartó Low, Alan Sparhawk és Mimi Parker duója. A BJ Burton sztárproducerrel felvett Hey What?! az örökké kísérletező zenekar szokásához híven fittyet hány a befogadói elvárásokra, így például a Days Like These akár egy felemelő gospel-himnusz is lehetne, ha nem kölcsönöznének hozzá apokaliptikus hangulatot a furcsa dinamikát képező, széttorzított hangszerek.
4. Greentea Peng ft. Simmy, Kid Cruise – Free My People
A saját zenéjét pszichedelikus r’n’b-ként meghatározó Greentea Peng 2018-ban adta ki első EP-jét, azóta pedig rengeteg kislemeze jelent meg, tavaly ezeknek köszönhetően a BBC szokásos évi listáján az egyik legnagyobb ígéretnek kiáltotta ki. Első nagylemeze Man Made címmel 2021 nyarán jött ki, amelyről a Free My People az egyik legemlékezetesebb dal hipnotikus refrénjével és ellenállhatatlan lüktetésével.
3. Squid ft. Martha Skye Murphy – Narrator
A kísérletező post-punkot játszó brightoni Squid 2016-ban alakult meg, de csak tavaly jelent meg első nagylemezük, a remek kritikákat kapó Bright Green Field. Az album központi dala a 8 és fél perces Narrator, amely úgy kezdődik, mintha a Talking Heads jammelne a The Fall-vezér Mark E. Smith-szel, hogy aztán artikulátlan üvöltözésbe forduljon a szám második fele.
2. Snail Mail – Valentine
A Snail Mail mögött álló Lindsey Jordan még 20 éves sem volt, amikor Lush című első lemeze megjelent. A kilencvenes évek gitárcentrikus alternatív rockjából táplálkozó Snail Mail második albuma nem volt könnyű szülés, de Jordan szüleihez visszaköltözve leküzdötte alkotói válságát, és a tavaly megjelent Valentine szinte minden mérvadó év végi listán előkelő helyet kapott. Új albumának legjobb dala a katartikus refrénnel kicsúcsosodó címadó dal. Egy véres kosztümös klip is készült hozzá, amelyben a szereplők meglehetősen sok tortát is elfogyasztanak.
1. Arab Strap – Here Comes Comus!
A lista másik veteránja a skót Arab Strap, akik 2006-ban oszlottak fel, és 10 évvel később ugyan újra összeálltak, de sokáig nem adtak ki új felvételeket. A hideg, nyomasztó elektronikát mélabús gitározással és ritmikus szövegmondással keverő zenekar 2020 végén adta ki visszatérő kislemezét, és már ennél kiderült, hogy Aidan Moffat és Malcolm Middleton duója egy jottányit sem változott, mégis aktuálisabb, mint valaha: az As Days Get Dark rideg zenéjében és cinikus szövegeiben is tökéletesen megragadja a korszellemet.
