A RE-SET egy nemrégiben indult, művészeti hallgatókból álló kollektíva. Missziója, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson pályakezdő művészeknek, hogy ezáltal létrejöjjön egy élő közösség.
Első kiállításukon, ami a Diffúzió címet viselte, Kaszás Konrád és Szlávik Barbara jelentkeztek a RE-SET kiállítóterében minimalista, absztrakt festményekkel, amelyek a befogadó érzékeinek finomhangolására tettek kísérletet. Jelenleg pedig István Geri lángszóróval festett absztrakt képeit lehet megnézni a Fontos Melók című kiállításon. Azt, hogy miért fontosak Geri számára ezek a melók, a kiállításhoz szervesen kapcsolódó naplószerű írásából tudjuk meg, amely beemeli a szokásos ,,mi történt ezzel a vászonnal?” kérdés mellé a ,,mi történt ezzel az emberrel?”-t is.
A kiállítás két részre osztható. Az első nagyobb teremben találkozhatunk a munkákkal, míg a másodikban megismerhetjük az alkotói folyamatot, amely a vászonra felkent viasz- és festékréteg leolvasztását jelenti egy lángszóróval. Ezen kívül egy kicsit bepillantást nyerhetünk személyes élményekbe is a falra felírt naplóidézetek alapján, egy-két fényképpel karöltve.
A személyesség egy hangsúlyos vonal a kiállításon, ami főleg a naplón keresztül érvényesül.
Ez hivatott ugyanis hidat építeni a képek és a befogadó közé, ami egyensúlyozást is jelent aközött, hogy a látogató a művészt nézi-e vagy a munkáját. Vagy az ember lenne a fontos minden mögött? Kialakul itt valami romantikus helyzet, amely mintha tényleg felszámolna egy távolságot, azt azonban meg kell hagyni, hogy a munkák enélkül is működnek, akárcsak a szöveg. István Geri jól ír, és ha még meg is akarjuk vádolni egy kis szentimentalizmussal – amelytől egyébként igyekszik tartózkodni – akkor sem az ifjú Werther-féle romantikához, hanem inkább valami beatnemzedékre jellemző útkereséshez áll közelebb.
A napló ugyanis ahhoz az egy évhez köthető élményeket hivatott elmesélni, amelyet István Geri elvonultan, nagyszülei tanyáján töltött, hogy semmi mással ne kelljen foglalkoznia, csak az alkotással. Ilyenkor persze az ember önmagával is foglalkozik eleget. Az elvonulást követő végtelen önelemzések sora azonban érdekes módon nem figurálisan jelenik meg művészetében, de még csak nem is formákban.
Mindent, amit felvitt a vászonra, le is bontott fizikai értelemben, egy lángszóróval.
A lakkfesték és a viasz keveréke hő hatására leolvad, végigfolyik a vásznon, amely itt-ott megpörkölődik, átég. A viaszos festék helyenként csomókban áll össze, megfeketedik, vagy épp az egymásra kent különböző színű rétegek bújnak elő, és azzal a lendülettel színes nyomokat hagyva elindulnak lefelé.
Ahogyan az a megnyitón is elhangzott: ,,a munkák nem választhatóak le a folyamatról, amiben részt vettek.” Azonban István Geri esetében az a kérdés is fennáll, hogy maga az alkotó mennyire választható le a saját alkotási folyamatáról. Pontosabban mekkora távolságot tud felvenni a művétől. Amíg Pollock például ezt a távolságot akarta csökkenteni azáltal, hogy a vásznat lefektette, és olyan eljárást választott, amely minél közvetlenebb, addig
Geri mintha egy eseményt kreálna, amelyet kívülről tud nézni és koordinálni.
Ez a külső nézőpont visszaköszön a naplójából is, amikor arról ír, ahogy sikerül megcsípnie és megvizsgálnia egy benne motoszkáló érzést. Mintha ezt tenné a képeivel is.
Az, hogy az elsőre erőszakosnak tűnő módszer mégis valahogy finomnak érződik, ebben a távolságtartásban keresendő. Nem látszik semmilyen haragnak vagy indulatnak a nyoma. Tulajdonképpen a lángok simogatása még gyengédnek is tűnik, a vászon és a festék reakciója a durva. Itt nem kizárólag a rombolásról van szó, hanem inkább egy feltárásról. Innen nézve képei önterápia lenyomatainak tűnnek. Ugyanazzal a finom igyekezettel próbál visszatérni a vászon felszínéhez, ahogyan a nagyszülői tanyára való kiköltözéssel próbál visszatérni a gyermekkori gondtalan élethez.
Lehatolni a legalsó rétegig, ahonnan kezdődött minden, félrekotorni a sok lerakódott salakot,
és egyúttal el is fogadni, hogy ott volt, és kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után. Az ilyen feltárások során az ember óhatatlanul nyomokat hagy, sebeket ejt. Itt érdemes végiggondolni a vászon szerepét is az egész folyamatban. Ez az az eleme a műveletnek, amely felé a felbontás irányul, ugyanakkor ez a legsérülékenyebb pontja is, tehát különös figyelem követi a folyamat során. Ez azért is fontos, mivel egy festő számára a vászon akkor létezik, ha nem a képben állva gondolkodik, hanem azon kívülről, tehát elemként, nem puszta hordozóként kezeli azt a munkafolyamat során.
A képek úgy is néznek ki, mintha a vásznat nem akarta volna bántani. Persze ez eléggé adja magát, mivelhogy ellenkező esetben nem maradt volna az egészből semmi, de mégiscsak ez az ellentmondás teszi érdekessé az egész módszert. A műnek láthatóvá kellett válnia, de túl is kellett, hogy élje a folyamatot. Gyakorlatilag
az elkészült meló a születés és a halál között húzódó sávból levágott szelet.
A kiállításon az egyik képet körüljárni is van lehetőségünk. Egészen furcsa pillanat, amikor a látogatók a festmény mögött, a pörköléstől keletkezett lyukakon keresztül nézik a festmény másik oldalát pásztázó embereket. A mű másik felén egyébként is érdekes élet sarjad. A vászon átizzadta itt-ott a viaszt, amely foltokban dermedt meg a felületen, a fakeret helyenként megpörkölődött, a lyukak pedig, ahogy Geri mondta, idővel kitágultak, megégett széleik elkezdtek befelé fordulni. Megkezdődött tehát egyfajta utóélet a kép mögött.
Szemtől szemben egy ilyen technika nagy gyakorlattal még kontrollálható, bár István Geri egyébként sem tagadja a véletlent, az alkotófolyamata részeként kezeli, a vászon túloldalára azonban már nincs közvetlen ráhatása. Ott már minden cselekvés előre nem látható következményei jelennek meg. Persze az a folyamat nem direkt és nem látható oldala, azonban valahol mégiscsak két kép keletkezik, és talán nem is lehet benne biztos az ember, hogy a kettő között van-e egyáltalán fontossági sorrend.
István Geri Fontos Melók című kiállítása a RE-SET Művészeti Galériában (Budapest, Homok utca 3.) tekinthető meg 2022. február 10. és március 4. között.
Fotók: RE-SET Art Space
