A fiatal művészgenerációhoz tartozó festő, Schwéger Zsófia legújabb munkáit, köztük blokkfestményeit, kollázsait, nagyobb méretű vásznait állítja ki az INDA Galéria. Képein olyan belső, otthoni tereket látunk, amelyek a berendezésüktől eltekintve mind-mind üresek, „embertelen” terükben mintha megállt volna az idő.
A szegedi születésű alkotó mindössze tizenhat évesen hagyta hátra Magyarországot, hogy külföldön tanulhasson. Útja előbb New Yorkba (egy bentlakásos magániskolába), majd Bostonba vezetett, ahol a külvárosi Wellesley College-ban végezte el felsőfokú művészeti stúdiumait. 2013-ban az Államokat maga mögött hagyta, hogy Londonban, a főváros leghíresebb képzőművészeti főiskoláján, a Slade School of Fine Arton fejezhesse be a mesterképzést. Azóta él és dolgozik a brit fővárosban.
Alkotásaira fiatalon tett utazási tapasztalatai nagy mértékben hatottak,
festményein évek óta foglalkozik az otthon és a hovatartozás témakörével.
Példaként említi a magyar származású Sylvia Planchy fotográfust, aki az 1956-os forradalom után még gyermekként menekülni kényszerült Magyarországról, hogy aztán az Egyesült Államokban telepedjen le, majd félig kívülállóként fotókat közöljön hazalátogatásáról. Planchyhoz hasonlóan Schwéger is – habár nem túl gyakran, de – hazalátogat Magyarországra, hiszen számos gyermekkori emlék fűzi ide. Az egyik fontos helyszín, amelyet megfestett (Sándorfalva, Hungary sorozat), az a ház, ahol családja húsz évig élt, mielőtt ők is az Egyesült Királyságba költöztek. „Az identitás és az emlékezet kérdései számomra kulcsfontosságúak, ezek már régóta meghatározzák a munkáimat” – mondja Schwéger, akinek puritán egyszerűségű festményei mögött a hovatartozás, az emlékezet és az identitás narratívája húzódik.
A pasztellszínű terekben mintha valóban megállt volna az idő, a régi otthon szobái kihaltak.
Új képein is lakók nélküli enteriőröket: hálószobákat, nappalikat, konyhákat látunk, amelyek ugyan bútorozottak (jobbára kanapékkal, fotelekkel, székekkel), mégis – az emberek ábrázolásának hiányából adódóan – „üresek”. Ezek a statikus, egy nézőpontból festett vásznak harsány színű foltokból épülnek fel.
Különböző színekben ismétlődő motívumai konstruktív kompozícióba rendezettek. „Képeimen vonzó színeket használok, mivel azt szeretném elérni, hogy az alkotásaim hívogatóak legyenek. Ugyanakkor a festéket reduktív módon viszem fel a vásznaimra, utalva az idegenség érzésére” –mondja Schwéger, akinek kiállított művei magukon viselik a ’60-as évek amerikai pop art stílusának jegyeit, legfőképpen David Hockney-ét, de kísértetiesen emlékeztetnek Michael Craig Martin konceptualista művész alkotásaira is. Az állandósulni látszó téma is ismerős, leginkább Czimra Gyula képeiről, bár Schwéger modernebb elemekkel és eltérő gondolati háttérrel dolgozik. A dekorativitás nagyobb hangsúlyt kap, a képek tere egysíkúbb.
Az alkotó korábbi munkáiban a lakók nélküli szobákat az emlékezet, a hiány által megmutatott valamikori élet helyszíneiként lehetett értelmezni. Ezúttal viszont a járvány miatti kényszerű helyhez kötöttségből, a napi cselekvések folytonos ismétlődéséből és a látvány változatlanságából fakadó unalom fordul át az azt elűző, feloldó játékba.
De a folyton ismételt játék megunható.
A kollázsok végtelennek tűnő sorozata sietésre készteti a látogatót. A képeslap méretű ragasztott kompozíciókon ugyanaz a kanapé, fotel vagy ágy jelenik meg, amelyek reprodukálása csupán az alkotó számára lehetett érdekes, mint színekkel és geometrikus formákkal való kísérletezés. Sokkal figyelemre méltóbbak Schwéger blokkfestményei, amelyeket csupán a keretük tart össze, bármikor széteshetnek. A különálló faalakzatokból összeillesztett alkotások, akár az építőkocka elemei, kiemelhetők és kiemelkednek, az alkotó pedig úgy játszik ezekkel az elemekkel, mint egy kisgyermek: egymásra helyezi, ide-oda teszi őket, tornyot épít belőlük, amely könnyedén lerombolható.
Schwéger Zsófia festményei igencsak kelendők. Mi a siker titka? Egyszerű formákból megkomponált, letisztult alkotások, amelyek gazdag színvilága derűt, harmóniát sugároz. Hétköznapi világunk ismerős helyszínei, amelyek ugyan emberektől „üresek”, de így is szemet gyönyörködtetők.
Alkotói metódusa szerint először a helyszíneken készít rajzokat, majd a műtermébe visszatérve kisebb festészeti tanulmányokba kezd.
Ekkor találja ki a kompozíciót, valamint a színkombinációkat. Színeit előkeveri – időtálló és minőségi anyagokkal dolgozik –, és mire eljut a végső fázisig, már csak azt kell egy rétegben a vászonra felvinnie, akár a kifestőkönyveknél. Mégis mi teszi Schwéger képeit műalkotássá? A festés fizikai természete már magában érték, nem beszélve a gondosan tervezett kompozíciókról, a foltok, színek harmóniájáról, a képeken szereplő hétköznapi tárgyak átlényegüléséről. Hogy az esztétikummá emelt terekből lehet-e otthon, az a lakókon múlik.
Schwéger Zsófia LIMIT című kiállítása az INDA Galériában tekinthető meg 2021. december 1. és 2022. február 11. között.
Borítókép: kiállításdokumentáció: #digitaliskepmuhely
