Zászlók vagyunk, szélbe költözünk

Dermedő tűz, olvadó ezüst. Füstkvarc és vacogó grafit. Magyar Ádám Blown – There is No Revolution című videójának klímája gejzírforró és kőhideg. Az éjszínű színpadi térbe rendezett, szélgépek tépte, harci ambientre hullámzó zászlóerdő szorongásainkkal szembesít és meditációs tárgyként működik. Amennyire felkavaró, éppolyan felszabadító ez a lírai árapály-allegória.

Magyar Ádám legnagyobb témája az úton levés. A Berlinben élő, a Himalája hágóit járó, legutóbb New Yorkban és Mexikóban kiállító debreceni fotós munkái bölcs figyelemmel fordulnak a metropoliszok méhkasszerű bolygása felé. Képfilozófiájának kezdettől központi kérdése, hogy mi dolgunk a nagyvárosok csomópontjain.

Újból és újból arról elmélkedik, vajon a szüntelen zajlás merre sodor, és hogy megérkezhetünk-e egyáltalán.

Miközben ő is rengeteget utazik, ránk, útitársaira összpontosít, olyan pillanatokat ragad ki sűrű napjainkból, amelyekre máskülönben aligha emlékeznénk. Megállítja a rohanást, az átmenetet örökíti meg. Száz meg száz szereplőjének ezernyi történetében a transzfer a kapocs. Együtt utazunk és külön.

Hova tartunk, meddig szól az átszállójegyünk, merre visz az utunk?

Magyar Ádám gondosan koreografált, bátran kísérletező beállításai minden alkalommal ezzel szembesítenek.

Erről töprengünk az Array szűk kivágatú, szuperlassan hömpölygő emberáradata láttán, ezt stilizálja a Squares absztrakt pointillizmusa. Ebben a szünet nélkül forgó filmben statiszták a Stainless ezüstkapszulákba zárt földalatti peregrinusai, az Urban Flow nagyvárosi nomádjai és a Matter rozsdás agorákon átlebegő koszszürke lelkei.

A korábbi szériák szerves folytatásaként tételeződő Blown a vonalkódra hasonlító háttértextúrák, zajtalan futószalagok, posztapokaliptikus pusztaságok után még tovább absztrahál ‒ felirat nélküli, egyszínű zászlókat mutat. Ez alkalommal azonban Magyar Ádám máshonnan közelít. A túlzsúfolt településeket eddig tájképszerűen elszemélytelenítve jelenítette meg,

legújabb munkáján viszont antropomorf jegyekkel ruházza fel a szélfútta lobogók ligetét.

Ahogy selyemködként gomolyog előttünk ez a jeltelen zászlórengeteg, csatába induló janicsárcsapatot láthatunk bele. Esetleg világvégi lovasokat, Ku-Klux-Klan-felvonulást, sötét mágusok gyülekezését a boszorkányszombaton, arctalan alkimisták zsinatát.

Hiba volna persze kizárólag embercsoportokkal összekapcsolni a feszült snitteket. Korallszirtet is kirajzolhatnak, netán eleven fosszíliatelepet. Cintányérok csilloghatnak így az üres koncertterem reflektorai alatt.

A ritmus Magyar Ádám mindahány művének fontos építőeleme, és ezúttal a hangkulissza is különösen lényeges.

Hatást gyakorol az észlelésünkre a vadászkürtöt, légoltalmi szirénát és harci dobot megidéző zene. És azon kapjuk magunk, hogy a percepciónkba beépült a 2020 tavasza óta tartó hosszú másfél év is. Így előfordulhat, hogy a képsorok láttán reszkető denevérkolóniákra, karanténba zárt hullócsillagokra asszociálunk. Rosszabb napokon meg vírustörzsek mikroszkóp alatti táncának tetszenek a Blown jelenetei.

Azt hiszem, nem független a Covidtól, hogy ezen a videón nincsenek – pontosabban Magyar Ádám korábbi projektjeihez képest másként vannak – emberek. A művész mintha algoritmusok szemével láttatná ezúttal az irányvesztetten tébláboló tömeget.

Mintha úgy ábrázolna minket, ahogy a mesterséges intelligencia érzékel,

amely a GPS-koordinátáinkkal tisztában van ugyan, hallgatja a szívverésünket, a testhőmérsékletünket is ismeri, de a valódi érzéseinkről fogalma sem lehet. Ahogy a közösségi média, adatvázként vizualizál élőlény helyett.

Első blikkre az alkonyvilág szelíd képeslapjait kínáló Stainlessnél, a lyukkamerák narrálta Armageddont vizionáló Urban Flownál vagy a bábeli zűrzavart a térfigyelők szemszögéből dokumentáló Squaresnél is sötétebbnek hat ez a látlelet. Csakhogy van itt egy csavar: a Blown Magyar Ádám minden korábbi kompozíciójánál személyesebb.

Az alkotó ezúttal nem marad a kamera mögött, ő is szélbe áll velünk.

És ez a megpróbáltatásokat képbe fogalmazó, zaklatott szekvencia ettől valahogy megnyugtató, Sziszüphosz mítoszát felülíró tanmesévé változik. A megtett útról tanakodó sztoikus dialóg lesz belőle, a közös magányról tanító kóan.

A mozgóképes Rorschach-tesztnek, mentálhigiénés állapotfelmérőnek beillő alkotás nem ígér megérkezést. Abban viszont megerősít, hogy ha már traumatelevényeken keresztül vezet az út, jobban tesszük, ha összekapaszkodunk. Magyar Ádám biztos kézzel vezet. A Blown épp attól szép és szabad, hogy – amint az alcíméből is kiderül ‒ nincs benne forradalmi állítás.

Pár illékony, meggyűrt forma csak. Amelyek a fejünkben éles hegygerincek, iramló halrajok.

Lidércek sátortábora, esetleg isteneknek szánt morzejelek.

Elhaló hullámok vagy vágtató lavinák görgetege. A zászlók többfélék és egyszínűek. Négyszögletű, néma szótagok. Az égből nézve egy megtelt menekülttábor bolygónyi, nyüzsgő szünetjelének látszanak. Végül megint csak szélbe költözött lobogók, szélnek kitett zászlórudak.

Helyben járunk, mint a tengerek. Ijedt mantrákat mormolunk, vad szelek játszanak velünk. Adjuk át nekik magunk. Megtisztítanak.

Magyar Ádám Blown ‒ There is No Revolution című videoinstallációja a Preparing for Darkness című csoportos kiállításon lesz megtekinthető a Collegium Hungaricumban, Berlinben 2022. április 14. és július 3. között.