Aki Lee Olivér tevékenységét szeretné néhány mondatban summázni, annak igen nehéz dolga van. Miközben szólókoncerteket ad, olyan nagyszerű projektek színpadra vitelében segédkezik, mint a Mmamt, anyazenekarával, az ékkel pedig tavaly ősszel dobták piacra eddigi legfontosabb albumukat. És azt említettük, hogy a Trillion szupergrupjával épp a harmadik lemezét készíti? Minderről és persze sok másról is kifaggattuk Olivért.
KULTer.hu: Volt szerencsém végigkövetni a háromrészes „karanténnaplódat”, amelynek felvételein nemes egyszerűséggel egy szál gitáron játszol a nappaliban, ének nélkül. Terápiás jelleggel működik nálad a zene?
Ebben az esetben igen, úgy működött, de nem az az elsődleges funkciója az életemben. Az alkotás élményén keresztül hat rám leginkább a zene, így inkább úgy fogalmaznék, hogy a kreativitás zenélés által való megélése hozza magával azt a pozitív töltetet, ami miatt sokszor a nehezebb napokat is hangszerrel a kezemben vészelem át. Na és persze a gyakorlást se felejtsük el!
KULTer.hu: A kényszerotthonlét miatt az idei első ék-koncertet is át kellett tolnotok néhány héttel későbbre. Csorbít ez ilyenkor a színpadi jelenléten, vagy annál jobb kiadni a szuszt?
Egyértelműen az utóbbi állt fenn nálam. Még jobban vártam azt az estét, és sokkal jobban fel tudtam készülni rá szellemileg. Nem mindig adatik meg, hogy ilyen koncentrált lenyugvás előzze meg a koncertünket, és ezt ki is használtam, amennyire csak bírtam. Részemről ezáltal
sokkal jobban is sikerült a februári düreres koncert, mint ahogyan elsőre ment volna.
KULTer.hu: A legutóbbi, Out Of The Cave című lemezeteknek kétszer ugrottatok neki: a 2020 elején elkészült felvételeket végül nem adtátok ki, hanem tavaly újra nekiveselkedtetek, és végül 2021 őszére érkezett meg az új anyag. Arra is igaz volt, hogy jobban ment második nekifutásra?
Nagyon is! Habár annak az újrakezdésnek kevésbé a pandémia volt az oka. Az történt, hogy olyan dalokat írtunk, amelyekhez – utólag visszanézve – még nem nőttünk fel az első stúdiózáskor. Szó se róla, nagyon jó minőségűek lettek azok a felvételek, szerintem jól játszottunk rajtuk, csak hát nem a megfelelő tempóban. Nem feküdtek úgy, ahogyan szerettük volna, nem volt jó érzés rájuk énekelni, és a szövegeken is igazítanom kellett sok helyen. Plusz az első nagy leállás alatt megszületett még két dal, amelyek nagyon hiányoztak volna a lemezről:
igazából elképzelhetetlen lenne nélkülük az Out Of The Cave.
Szóval mondhatjuk úgy, hogy stúdió tekintetében a maximalizmusunk dobott vissza a kezdővonalhoz, a pandémia pedig tovább érlelt minket.
KULTer.hu: Pedig más zenekar lehet, hogy már rég kukázta volna az albumot ezek után.
Ezt szakmán belül sokaktól megkaptuk, a legtöbben értetlenül álltak a döntésünk előtt. Valóban szokatlan húzás volt ez a részünkről, főleg ha számba vesszük, hogy Magyarországon és úgy egyáltalán a világban nincsenek annyira eleresztve pénzügyileg a zenekarok, hogy ezt megtehessék. Ez alól az ék sem kivétel. Viszont az Out Of The Cave megírásának nulladik percétől kezdve egyértelmű volt, hogy
ez lesz az eddigi legfontosabb lemezünk.
És kimondott tény volt a zenekaron belül, hogy nem fogunk semmiféle kompromisszumot kötni, sem pénzben, sem időben, sem művészeti szempontból. Emiatt vállaltuk be az újbóli stúdiózást, és persze, lehet erre úgy tekinteni, hogy kidobtuk az első felvételre szánt pénzt az ablakon, de mi inkább úgy fogtuk fel, hogy végül is lett egy rohadt jó demóanyagunk.
KULTer.hu: A lemez címe már adott volt az első felvételnél is?
Az már megvolt akkor, ahogyan a teljes alapkoncepció is. Az mondjuk érdekes volt, hogy éppen a címadó dalnál akadtam el. Tudtam, hogy miről fog szólni a szöveg, de nem sikerült jól megfogalmaznom, így Julia Verheyden, a menedzserünk felesége segített ebben, aki íróként tevékenykedik. Vele sokat beszélgettünk a témáról, közösen reflektáltunk az ötletekre, és az ő útmutatásával sikerült végül azt a dalt és az egész lemez ívét letisztázni.
KULTer.hu: Ez leginkább azért volt kérdés számomra, mert a filozófiai vonatkozásokon túl a pandémiával is rezonál némileg a címezés.
Ez bennünk csak jóval később, a lemez tényleges megjelenése előtt merült fel, de tekinthetjük ezt szerencsés egybeesésnek. Mikor először belegondoltam ebbe, kicsit sajnáltam, mert tartottam tőle, hogy a fennálló körülmények között túlságosan is adja magát a cím, de aztán rájöttem, hogy rendben lesz ez így. Meg hát még mindig tart a vírushelyzet, szóval
a „nagy szabadulás” végül nem zavarta meg különösebben a dalok értelmezését.
KULTer.hu: A barlanghasonlat hogyan kapcsolódik a lemezhez?
Mikor elkezdtük megírni a dalokat, épp egy olyan korszakomat éltem, amelyben rengeteget olvastam Platóntól. Az ő barlanghasonlatában elmélyedve találtam rá erre a témára, ezen keresztül tudtam jól megközelíteni a saját fejlődésemet. A lemez tehát az egyéni személyiségfejlődés különböző stádiumain való elmélkedés lenyomata. De ez a koncepció megengedte azt is, hogy a körülöttünk lévő világra reflektáljak. Ilyen pandémia szülte dal a Rain, az egyetlen olyan szerzemény az albumon, ami
ezt a furcsa helyzetet hivatott megörökíteni.
Egy olyan napról szól, amikor idegileg teljesen összeomlottam, kontrollálhatatlan düh volt bennem, ennek oldására pedig felsétáltam egy hegyre, hogy onnan, a magasból gyűlöljem a világot. A feszítő érzés pusztán ettől még nem múlt el – a fordulópont egy elég giccses pillanattal érkezett meg, mikor a fekete esőfelhők mögül felcsillant a nap. Akkor jöttem rá, hogy egészen apró dolgok is elegendők a nevetséges és csodálatos kis agyunknak, hogy megnyugodjon.
KULTer.hu: Ezzel a gondolati maggal már-már a spiritualitás mezején is járhatnál.
Az én spirituálisnak mondható élményeim minden esetben a zenéléshez kötődnek. Amikor például olyan flow-élményben vagyunk együtt a zenekarral, amelynek folyamán megszületik egy dal a semmiből, pár perc alatt. Ez számomra mindig egy szakrális élmény, ebben van hitem, és ebben nyilvánul meg az, hogy van nálunk valami nagyobb szervezőerő, nevezzük azt bárminek. Az pedig, hogy esetenként a bibliai történetmesélés eszközeivel élek, a vallásos neveltetésemből adódik. Ez persze nem jelenti azt, hogy gyakorló hívő lennék, de mindenképpen
nagy erővel hatnak rám a vallási motívumok, amiken keresztül én is sokszor megnyilvánulok a dalaimban.
Ez nekem leginkább egy kulturális referenciapont.
KULTer.hu: A zenészkarriered szólóban indult, és a mai napig tartasz önálló egyszálgitáros koncerteket. Gondolkoztál már azon, hogy legyen egy szólólemezed?
Nagyjából hat éve ezen gondolkozom. Az, hogy a zenekarok mellett szólóban is adok még mindig koncerteket, amolyan terápiás hóbortként, hobbiként indult, de aztán elkezdte kinőni magát, és én is egyre jobban élveztem. Fel kellett ismernem, hogy ez bizony ugyanolyan fontos részem, mint az, ami az ék vagy a Trillion srácai között áll.
A szólólemez útját egyelőre keresem,
születőben vannak már a dalok – azt nem tudom még, mikor fogom kiadni, az viszont biztos, hogy nem szeretnék az akusztikus gitár és az ének kettősében ragadni.
KULTer.hu: Tehát egész zenekari felállást képzelsz el ehhez a projekthez?
Is-is. Úgy vagyok vele, hogy meghagyom magamnak a tágabb kereteket, hogy semmilyen akadály ne érjen a kreatív kibontakozásban. Például jó megtartani annak a lehetőségét, hogy megszólaljon az albumon egy vonósnégyes, vagy hogy akár elektronika is kerüljön a dalokba. De nyilvánvalóan az akusztikus gitáros énemet sem tagadom meg, az ehhez több szálon fűződő kelta folk dallam- és hangzásvilág nagyon közel áll a szívemhez.
KULTer.hu: Az ékkel már kísérleteztetek magyar nyelvű dallal. A szólólemezeden kipróbálod magad újra az anyanyelvi szövegszerzésben?
Régóta szeretnék már magyarul írni dalokat,
csak sosem szerettem volna, hogy ez bármilyen tekintetben nyomást helyezzen rám. Annál rosszabbat el sem tudok képzelni, mint hogy csak azért írjak magyar szöveget, hogy ki legyen pipálva, mint egy kötelező feladat. De mostanra megérett bennem a belső igény erre, aminek nagyon örülök. Egyelőre eléggé új a terep, még csak a fióknak készülnek ezek a szövegek, de szeretném, ha teret kapna ez is a szólóprojektben.
KULTer.hu: Ennek a fejlesztésére van valamilyen módszered? Trenírozod magad magyar zenékkel?
Az biztos, hogy bizonyos tekintetben hátrányból indulok, mert tinikoromban – meg úgy egész életemben – kevés magyar nyelvű zenét hallgattam. 25 éves korom előtt nagyjából a legismertebb Tankcsapda-számokig, és néhány Kispál– és Quimby-dalig ért a magyar könnyűzenei műveltségem, na meg Tátrai Tiborig. Emiatt zeneileg kevesebb mintám van magyar vonalról, de lehet, hogy pont ez teszi majd érdekessé, újszerűvé a dalaimat. A tudatos trenírozást inkább az olvasással hozom össze, sokat tanulok például József Attila és Tóth Árpád szövegeiből. Abból, ahogyan ők bántak a nyelvünkkel, rengeteget tudok meríteni.
KULTer.hu: Mindeközben azért elég elfoglalt vagy, készül a Trillionnal az új lemez, az ékkel folyamatosan koncerteztek, Egyedi Peti Mmamt-projektjének élőzenei felállásában is aktívan tevékenykedsz. Mik a tervek erre az évre, hová kerülnek a hangsúlyok?
A Trillionnal egészen máshogyan működik az alkotófolyamat, mint az ékkel. Szétszórva élünk az országban, mindenkinek van csomó más zenekara, így a szabad hétvégéinken való közös elvonulások alatt írjuk a dalokat, a magunk tempójában. Jól áll a lemez egyébként, a számok nagy részét már talpra állítottuk, szeretnénk, ha idén ősszel megjelenne az anyag. Az ékkel pedig szeretnénk még néhány nagyobb, a dürereshez hasonló budapesti koncertet adni – a legközelebbi április 29-én lesz az Instantban. Valamint tervezünk egy új kiadást az első lemezünkből. Ennek az az oka, hogy
rengeteget fejlődtek, változtak a dalok,
és szeretnénk megörökíteni a jelenlegi, sokkal élőbb formájukban őket. Nem akarjuk megtagadni a múltat, az eredeti lemez is elérhető marad minden platformon. De túlságosan szeretjük a Februaryt ahhoz, hogy úgy hagyjuk, ahogyan annak idején felvettük, miközben már rég nem úgy játsszuk a rajta szereplő számokat a színpadon.
KULTer.hu: Ezek szerint a kiadott dalokat sem egy statikus alkotásként kezelitek, folyamatosan dolgoztok rajtuk.
Persze! Alapból elég kevés dolog van a világban, amely változatlanul merevnek mondható, és ha valami, hát a zene az én életemben biztosan nem az. Koncertről koncertre változunk, nem is tudnám elképzelni ezt másképpen – ha mindig ugyanazt a szintet hoznánk, már nem létezne ez a zenekar. És ez a folyamatos alakulás, az improvizáció,
a pillanat ereje formálja állandóan a régi dalainkat is.
A közönségünk leginkább ezt szereti bennünk, és ennek a szüntelen egymásra hatásnak a jegyében szeretnénk, ha nyoma maradna a fejlődésünknek.
KULTer.hu: Terveztek külföldi turnét a közeljövőben?
Egy európai körutat nagyon szívesen bevállalnánk. A legutóbbi is nagyon jól sikerült. Sosem fogom elfelejteni, mikor
a legelső külföldi koncertünkön Pilsenben cseh emberek énekelték a szövegeinket.
Ott még él az a fajta klubkultúra, hogy egy-egy helynek megvan a maga törzsközönsége, és ha egy ismeretlen zenekar képbe kerül, akkor annak utánanéznek, eljönnek, sőt felkészülnek a dalokból. Ez Magyarországon elég ritkán esik meg velünk. Mindenesetre ez is egy eléggé kiszámíthatatlan dolog, mint minden más mostanában, abban azonban egészen biztos vagyok, hogy rengeteget tud adni a zenekarnak egy ilyen turnéélmény. Valamennyit dob a hallgatottságon, a lényeg viszont az, hogy a morálunkon hatalmasat segít: az ilyenek után mindig még erősebb a hitünk abban, hogy van helyünk a világban.
A borítófotót Göndör Dániel készítette.