Petőfi töredékben maradt drámáján alapuló pályázatot írt ki a Pannon Várszínház, melynek első három helyezettje a zsűri döntése alapján Márton László, Szálinger Balázs és Fabacsovics Lili lett.
2023-ban Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz. Ez az év Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója is. Az alkalomból a Pannon Várszínház meghívásos drámapályázatot hirdetett Petőfi Sándor Karaffa című drámatöredékének befejezésére.
A mindössze tizenöt gépelt oldalnyi töredéket a pályázók szabadon kezelhették, számukra sem műfaji, sem terjedelmi kötöttséget nem írtak elő.
A pályaműveket 2022. február 15-ig nyújthatták be a pályázók. A beérkezett anyagokat négyfős zsűri bírálta el, melynek tagjai Dobák Lívia dramaturg, Nánay István színikritikus, Géczi János költő, valamint Vándorfi László rendező voltak. A Színházi Világnapon, március 27-én 14 órakor tartották a drámapályázat értékelését és eredményhirdetését egy sajtótájékoztató keretében, melyen a szerzőkkel is rendeztek beszélgetést.
A pályázat díjazottjai közül Márton Lászlót (Caraffa) és Szálinger Balázst (Karaffa) fejenként 1.200.000 forintos pénzjutalommal,
Fabacsovics Lilit 600.000 forinttal ismerték el a szintén az eredeti címet megtartott pályamunkáért.
A Pannon Várszínház úgy döntött, hogy valamennyi művet bemutatja. 2023. február 18-án Szálinger Balázs drámáját nagyszínházi formátumban, 19-én Háy János Én vagyok én című művét stúdiószínházi bemutatón. A jövő évi Tavaszi Fesztiválon a többi nyolc pályamű felolvasószínházi vagy egyéb formában kerül közönség elé:
- ·Fabacsovics Lili: Karaffa
- Darvasi László – Darvasi Áron (2Darvasi): Petőfi 2022
- Dézsi Fruzsina: A Körös-parton ül egy indián és nézi az úszó dögöket
- Kovács Dominik – Kovács Viktor: A hiéna·
- O. Horváth Sári: Egy boldog isten éltessen
- Petőfi Sándor – Terék Anna: Karaffa
- Petőfi Sándor – Zalán Tibor: Karaffa
A zsűri döntése nyomán mind a tíz pályamű megjelenik kötet formájában, Géczi János szerkesztésében a Kalligram kiadónál. 2023. február 18-ig a színház szeretne élni valamennyi pályamű első bemutatójának jogával. Ezután erről a jogról lemond, szorgalmazza a pályaművek színpadra kerülését, nyilvánosságát.
Így esély van arra, hogy az évfordulós 2022/2023-as vagy a 2023/2024-es szezonban színpadra állíthassák valamelyik darabot.
A szerkesztett változat elkészüléséig szeretne lehetőséget adni a magyar nyelven játszó színházaknak, hogy hozzáférhessenek az egyes darabokhoz, ennek érdekében a még szerkesztetlen formájú pályaművek rajta keresztül a szerzőktől igényelhetők.
Képek: Pannon Várszínház