A pandémia alatt meglehetősen sok karanténlemez készült: zenészek magányukban egy hangszerrel, laptoppal vettek fel szomorú dalokat a koronavírus előtti világról, a magányról és a hiányról. Ebben az értelemben a Mindenki! című könyvet vehetjük karanténkönyvnek is: a szerkesztő, Vass Norbert, aki pár évvel ezelőtt jelentkezett első novelláskötetével, az Indiáncseresznyével, azt írja az előszóban, hogy a koncertek nélküli világ hozta az ötletet, hogy jó lenne összegyűjteni a Kádár-kor rockzenéjének személyes történeteit.
Az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak blog tett közzé egy felhívást: „Tárcákat, egyperceseket vártunk. Történeteket, amelyek abból mutatnak meg valamit, amikor egy bő órán át együtt lehetünk a lelkünk albérlőtársaival. Az élőzene erejéről, a rajongás természetrajzáról, az erősítők közvetítette karneválról vártunk emléktöredékeket. De, amit kaptunk, az jócskán túltett ezen. Olyan volt minden beérkezett szöveg, mint az adventi kalendárium ablakai mögött a jutalom. Ajándék, amire esős novemberi délutánokon sokszor gondol minden gyerek. A zene elvégre ünnep bármikor.” (6. oldal)
A fotókkal gazdagon illusztrált kötetbe végül 34 történet került be, amelyek mellett vannak interjúrészletek, kommentárok az érintett zenészektől és szervezőktől, és ettől kicsit erősödik a könyv oral history jellege. Időnként némi történelmi-kulturális adalékot is kapunk a szóba kerülő helyszínekről, intézményekről, ezeknek a többségét a szerkesztő Vass Norbert, illetve Fábián Titusz írta. Ezek azért is különösen hasznosak, mert bizonyos épületek már egyáltalán nincsenek meg, vagy teljesen más funkcióval bírnak azóta.
A bekerült szövegek szerzői között találunk ismert neveket is:
így például olvashatunk történetet Vörös Andrástól, az Ørdøg és a Superbutt frontemberétől, Rozsonits Tamástól, a Moby Dick volt dobosától, az ős-Omega zenekarvezetőjétől, Kovacsics Andrástól, a nemrég első regényét (Leningrád) publikáló Gazda Alberttől, valamint Jávorszky Béla Szilárdtól és Csatári Bencétől is, de azért többségben vannak a rajongók, koncertrejárók szövegei.
A fejezetek egyenletes színvonalúak,
mindössze egy-két szöveg lóg ki, de a többségük olvasmányos, érdekes, jól felépített. A Mindenki! legjobb történeteiből kitűnik, hogy a szerző éppen milyen élethelyzetben volt, hogyan kellett kijátszania a szüleit ahhoz, hogy eljusson egy koncertre – és így tovább. Emiatt egy kicsit kihagyott ziccernek tűnik, hogy a könyv végén nincs egy rövid összefoglaló a szerzőkről, mert érdekes lett volna megtudni, hogy kinek hogyan alakult az élete a rockrajongás után.
Ahogyan a kötet koncepciójából is kitűnik,
a Mindenki! nem a magyar rocktörténetet kívánja a teljesség igényével újramesélni,
hanem sokkal inkább a személyes történeteken és élményeken van a hangsúly, ugyanakkor van néhány olyan fordulópont, amely nem maradhatott ki, így például előkerül az Ezek a fiatalok film és a lemez története, az LGT megalakulása, az 1973-as diósgyőri popfesztivál, az 1980-as Fekete Bárányok-koncert vagy az ugyanabban az évben lebonyolított Omega-LGT-Beatrice-turné.
A történetek nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek között. A legelső szöveg az Omega-alapító Kovacsics Andrásé, aki az együttes korai éveit és egyáltalán a magyar beat kezdeteit idézi meg, az utolsó fejezet pedig az LGT legendás búcsúkoncertjéhez kapcsolódik, amely ugyan már a rendszerváltás után volt, de szimbolikus lezárásként jól passzol a könyvhöz.
A rajongás természete és a zenészek emberi oldala többször is téma, különösen kedves az a történet, amelyben Benkő Laci becsempészi az ácsorgó, tagsági igazolvány nélkül maradt srácokat a koncertjükre, vagy amikor a tinédzser Vörös András azon morfondírozik, hogy letegezheti-e aláíráskérés közben Hobót. Vannak persze féktelen bulik is a könyvben, ezek közül a legemlékezetesebb a Fórum együttes sztorija, akiket a pécsi Balokány-liget vízi színpadán egy kaotikus koncert közepén megostromolt a közönség.
A Mindenki! tényleg vissza tud adni valamit abból az érzésből, amelyet az ember egy koncerten, fesztiválon átélhet. Kortörténeti dokumentumnak sem utolsó, hiszen sajnos azok a zenészek és azok a rajongók is egyre kevesebben vannak, akik még emlékeznek, milyen volt tagsági igazolványért kuncsorogni, kötelező módon öltönyt húzni koncertekre, vagy hogy milyen volt az, amikor még csak szökőévente egyszer rendeztek fesztivált Magyarországon.
Vass Norbert: Mindenki! Koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából, Cser Kiadó, 2022.
A borítóképen a Beatrice látható az 1980-as Fekete Bárányok koncerten (fotó: Urbán Tamás/Fortepan).
