Kalapos Éva Veronika válást tematizáló kötete nemcsak traumákról és krízishelyzetekről beszél látszólagos könnyedséggel, humoros és megmosolyogtató szövegrészekbe csomagolva, hanem sztereotípiákat működtető témákat, a szexuális orientáció, a rasszizmus kérdéskörét is regénybe emeli, anélkül, hogy túlzottan szerteágazónak éreznénk érdeklődését.
Kalapos Éva Veronika 2021-ben megjelent regénye az Ezek voltak az apák címet kapta. Ha kézbe vesszük a kötetet, egy szépen kidolgozott borítót látunk, rajta egy őzgidát és egy felnőtt, nőstény őzet, akik feszült figyelemmel a távolba néznek.
A borító és a cím ötletét Felix Salten Bambi című ifjúsági regényének rádiójáték-változata adta,
amelyben az őzgida rácsodálkozik a távolban összegyűlő őzbakok csapatára, majd nagynénjét kérdezi: „Kik voltak ezek?” A válasz: „Ezek voltak az apák.” A könyvet fellapozva az első fejezetig több figyelemfelkeltő idézet után jutunk el, melyek sejtetik ugyan a regény történetének tragikumát, ám valódi funkciójukra csak fokozatosan ébredünk rá. Ilyen erős jelentésorientáló/létesítő szereppel bírnak például Nádasdy Ádám verssorai: „Átzuhanni: az fáj. A változás / szűk száján átcsúszni, az horzsolás.” (Maradni, maradni). Nádasdy mondata rámutat arra a megrendítő változásra, melyet a(z el)válás jelent a család életében, s mely alapjaiban rázza meg a regényben szereplő apát és lányát. A változás „szűk szája” a visszafordíthatatlan és kényszerű szeparáció, melynek során mindannyian maradandó sérüléseket szereznek.
A regény alapszituációját egy budapesti házaspár válása adja, amelynek apró részleteibe nyerhetünk betekintést. 2009 júniusától indul a cselekmény, de párhuzamosan futó időkezelés jellemzi a regényt. Az egyik idősíkon, 2009-ben Bitter Bálint, az apa szemszögéből kezdjük követni a történetet, a felesége és lánya elköltözésétől számított napokat, hónapokat. Majd ugrunk kerek tíz évet, és már 2019-ben járunk, amikor az apa felnőtt lányának, Bitter Alexának a perspektívája tárul az olvasó elé.
A dátummal ellátott fejezetek miatt elsőre azt gondolhatnánk, hogy naplószerű a szöveg, ám nem erről van szó.
A két idősík fejezetenként, jól követhetően váltja egymást, amely az olvasó számára izgalmas megoldást jelenthet, mert képes fenntartani a figyelmet a folyamatosan csepegtetett újabb részleteknek és feltáruló nézőpontoknak köszönhetően. A fejezetek egymásra épülése nem kimódolt, hanem finoman, logikusan egymásba szövődve érnek meg és bomlanak ki az összefüggések. A történetvezetés mindkét síkján döntően jelen időben narrál az elbeszélő: ő tárja fel az eseményeket és a cselekménymozgató rugókat, melyeket az egyes szereplők belső monológjai és/vagy dialógusai részleteznek.
Az apa 2009-es történetszálának előrehaladását nehézkesnek, merevnek érzékelhetjük, azonban Alexa 2019-es síkján dinamikusnak, lendületesnek, feszesnek érződik a narráció. Ennek oka abban is kereshető, hogy a lány kortárs táncos, aki tele van indulattal, gyerekkortól hordozott feszültségekkel.
Érdekes motívum az első három részben felvillanó „üvegszobor, üvegdoboz, tükör,”
ugyanis közös vonásuk a merevség, a mozdulatlanság. Fénylenek, csillognak és keménynek tűnnek kívülről, ám az áttetszőségük miatt képesek érzékeltetni, hogy egyre inkább belelátunk a szereplők mélyebb gondolataiba, érzésvilágába, emlékeibe. Kalapos tehát elég időt ad számunkra, hogy lassan, nagyon közelről szemlélve kezdjük megérteni a regény alapkonfliktusát és legfőbb karaktereinek motivációit.
A regényben a három központi karakter a Bitter család tagja. Bálint, az apa és férj, Alexandra, a kislány és felnőtt nő, illetve Barbara, az anya és feleség. Az apa építőmunkás, meghatározó jellemzője beszédhibája, raccsol, emiatt gátlásos, a beszélgetéseket nem szereti. Az anya kereskedelmi szakon diplomázott, nagyon esztétikus nőként ábrázolt szereplő („A világszép anyja. Széles arccsontok, előreugró áll, vékony ajak.” [105.]), aki viszont nagyon fontosnak tartja a verbalitást. Megtudhatjuk róluk, hogy képzettségi szintjük, otthonról hozott gyerekkori mintáik teljesen eltérőek, de szeretetnyelvük, házasságról alkotott képük, illetve vágyaik sem találnak közös nevezőre. Kizárólag a szexualitás az, amiben azonos hullámhosszon vannak. Számos konfliktus képződik közöttük, a válási szándékot a feleség, Bara közli férjével. Bálint nehezen beszél, nem ért az apró jelekből, nem lehet jól kommunikálni vele a házasság keretei között sem. Úgy tűnhet viszont, hogy Barában nem volt kellő empátia jobban megismerni férje belső világát.
A regény olvasása során a szereplőkről alkotott kép módosul,
árnyaltabbá válik más-más perspektívák megismerésének köszönhetően. Bálint nem tudott megfelelni az apaszerepnek, félt kézbe venni újszülött gyermekét, nehogy kárt tegyen benne érdes „munkáskezével”. Tartott attól is, ha Alexa beteg volt. Ez kiderül egy későbbi párbeszédből, mely Bara és Alexa között zajlott: „− Nem is tudott mit kezdeni velem. Ha nála voltam és mondjuk megfájdult a fejem, csak a kezembe nyomott egy fájdalomcsillapítót. − Jellemző… Amikor még nem is kaphattál volna egy egészet…” (101.)
Bara rosszul viselte a várandóssággal és a szüléssel járó testváltozásokat, de feszültsége és elégedetlensége alapvetően abból táplálkozik, hogy nem tudott a karrierjében kiteljesedni. Egyes mondataiból felsejlik, hogy a válás számára nem csupán a házassága kudarcát, hanem a karrierje megtörését, valamint életcéljainak meghiúsulását is jelenti. A család széthullását követően az Alexával való közös élet megszilárdítására tesz fel mindent: „Csak mi ketten voltunk egymásnak. Miattad végeztem el a szállodai továbbképzést, meg gépeltem a szakdolgozatokat éjszaka, hogy ki tudjuk fizetni, ami az iskolához kellett. De ez természetes. Most meg csak vasárnaponként jössz át, éled az életed, nincs szükséged rám.” (104.)
A történetvezetés egyik síkján Alexa még nagyon fiatal: mozgékony, érzékeny kislánynak láttatja őt az elbeszélő, aki apjához hasonlóan nehezen fejezi ki az érzéseit. Keveset sír, elbújik a takaró alá, ha megijed, ahogy a kötelező disznóvágások elől menekülve tette egykor Bálint is (akiben szigorú, rideg apakép alakult ki gyerekkorában). Alexa apja munkáját imitálva kockákból kicsi házakat épít azzal a magyarázattal, hogy a kicsi házban kevesebb ember fér el, akik biztosan jobban szeretik egymást, mint az a sok ember, akik nagy házban laknak.
A regény másik síkján, 2019-ben Alexa már felnőtt nő, egy Benesha nevű afrikai származású (joruba) lánnyal él együtt, aki hozzá hasonlóan táncos. A Bara és Bálint közötti értékrendbeli különbség akkor igazán szembetűnő, amikor kiderül, anyja és nagyanyja elfogadó Alexa szexuális orientációját illetően, míg Bálint (és Bitter nagymama) előtt ez rejtve marad. A történet jelenében Alexa éppen egy bécsi versenyre készül, koreográfiájának témája az apja iránt érzett emóciók (düh, harag, értetlenség, hiány, ragaszkodás).
Művészete egy fontos eszköz szülei válásának feldolgozásához,
melynek nehézségeit a könyv hosszasan, a táncos szakzsargon elemeinek használatával taglalja. A további szereplők többségét Alexa felnőttkori élettörténetéből ismerjük meg: anyai és apai ágról a nagymamákat, már fentebb említett párját, illetve Katit, a táncmesterét, oktatóját és bizalmasát. Bálint napi szinten csak az édesanyjával, a barátjával, Gabival, valamint a munkahelyi kollégákkal tart kapcsolatot, illetve rendszeresen kell járnia pszichológushoz, az elköltözést, illetve a válást követően kialakult pánikrohamai miatt.
A két idősík között a Bálint által magnóra rögzített hangfelvételek létesítenek összeköttetést,
melyeket a pszichológusa tanácsára készített a férfi. Bálint egyes szám harmadik személyben beszél, hogy külső nézőpontból reflektálhasson válására és életkrízisére, a benne feltorlódó érzelmekre. A felvételeket később elküldi Alexának, aki csak bele-belehallgat, mindez azonban újra elkezdi egymás felé terelni őket: felmerül sok közös emlék, az apjára való várakozás élménye, a ragaszkodásuk egymáshoz. A könyvben Bálinttól idézett mondatok, helyenként kiválthatnak sajnálatot, együttérzést, de nevetést is, megmutatják sérülékeny belső világát, Alexa iránti szeretetét. „Meg akaltam simogatni a fejét, el akaltam mondani, hogy ezt a felnőttek döntik el, de hogy én tudom, hogy ööö, a felnőttek nem döntenek mindig jól. Meg, hogy hoadjon meg az egész kibaszott kuuuva élet, hogy nekem őt bántani kell.” (126.)
A szereplők többsége nő, akik perspektívája megmutatja az apa, Bálint karakterét. Alexa felnőttként így mesél róla: „Tízéves koromban lelépett. Vagyis ott maradt a kétszintes, panorámás házban a Dunánál, minket meg elpaterolt egy nyomi kis albérletbe. Azóta havonta egyszer találkozunk. Nem szerepelt valami jól a válás óta, szóval nem vagyok kíváncsi rá. A saját érzéseim érdekelnek, nem az övéi, azokból akarok dolgozni.” (34.) Bitter mama, Bálint édesanyja egy Alexával folytatott párbeszéd során osztja meg gondolatait: „Anyád egy kelekótya. Nem szidom, na, hát, így van. Annak idején is fogott téged, ott hagyta apádat, de egy mukkot se szólt előtte, nem mondta, mi baja van. […] Anyád meg jött azzal, hogy ő mennyit van egyedül, csak ő foglalkozik veled, ezt ő nem bírja. Hát mindig az asszonyok foglalkoznak a gyerekkel, anyám is mondta, magadnak szülsz, fiam.” (145.)
Mindegyiküknek megvan Bálintról és a válásról is a véleménye, az olvasó számos érv ütközését láthatja.
Könnyű megérteni Alexa indulatait és zaklatottságát, hiszen egymásnak ellentmondó meglátásokból igyekszik összeilleszteni gyermekkora részleteit, megérteni és formálni édesapjához való viszonyulását. A kötet címe (és borítója) ezen a ponton hasonló értelemben vonatkoztatható Bálintra és Alexára. Bálint saját apjától távolságtartó, rideg apamintát kapott, mely meghatározza férfiképét és az érzelemkifejezés mikéntjét. Emellett a szöveg sejteti, hogy beszédhibájának hátterében is ez állhat. Másfelől pedig Alexa feleltethető meg a távolból az apákat figyelő őzgidának, a nőstényeket Bara, a nagymamák, valamint kedvese, Benesha és mestere, Kati szimbolizálhatják. Akik Alexához képest hol több, hol pedig kevesebb ismerettel rendelkeznek Bálintról.
A párbeszédek rendkívül érzékletesek, életszerűek, olykor mulatságosak vagy keserédesek, amit egy-egy szófordulat, jellegzetes karakterjegy felvillantásával ér el az elbeszélő (Bitter mama: „Az apák a lányukba vannak gárgyulva, az anyák meg a fiukba. Ez ilyen.” [146.]). Vélhetően ennek is köszönhetően könnyű belehelyezkedni a szereplők pozíciójába.
Az egyes fejezetek következetesen építkeznek,
ami azért bravúros Kalapos részéről, mert az olvasmányossághoz hozzájáruló érzékletes képek („Ült a tányér fölött, a savanykás gőz felcsapott az orrába, a petrezselyemlevelek úgy úsztak a tányérban, mint a döglött, sötétzöld poloskák.” [159.]), a jól célzott dialógusok és a megfelelő arányban adagolt információk mellett nagyon érzékeny témákat vonultat fel. Milyen egy válás a szétszakadó család tagjai számára? Milyen ezt megélni gyerekként, apaként, férjként? Van-e visszaút ahhoz a szülőhöz, akitől távolabb kerültünk? Hogyan rendezzük ezt saját magunkban, ha tele vagyunk fájdalommal és bizonytalansággal? Ezen komplex kérdéseken túl előtérbe kerülnek az egyazon családban fellelhető különböző emberi értékrendek, szocializációs és társadalmi minták, transzgenerációs problémák, de felmerülnek olyan témakörök is, mint a rasszizmus és a szexualitás.
A válás mindenki számára megterhelő folyamatát pszichoszomatikus betegségek vagy más fizikai tünetek kísérik és követik:
Bálint pánikrohamai, a kicsi Alexa fej és hasfájása a stressztől, Bara migrénje, a felnőtt Alexa nőgyógyászati problémája (PCOS). De megemlíthetőek még az érzelmek kifejezésének akadályai, a düh és az agresszió kirobbanása a különböző helyzetekben. A testi és lelki tünetegyüttesek szimbolizálják a főszereplők kimondatlan, feldolgozatlan érzéseit, reakciók az őket ért megrázó változásokra. A tisztázatlan körülmények és cselekedetek, a kimondatlan érzések nem hagyják nyugodni a szereplőket, tünetek formájában keresnek kitörési lehetőséget. Bálint pszichológusa ezt felismerve tanácsolja a hangfelvételek készítését, hogy ezáltal a férfi megtanuljon önmagára reflektálni.
Kalapos számos rendkívül nehéz témát tud nagyfokú érzékenységgel leírni, olykor humort vinni a feszültségekkel teli párbeszédekbe. Elképesztően közel enged minket Bitterékhez: láthatjuk legbelsőbb gondolataikat, legfelkavaróbb érzéseiket. Eközben azon gondolkodunk, hogyan lehet elfogadni a számos, egymástól eltérő álláspontot, hogyan lehet élhető a kapcsolatuk, és lehetséges-e a megoldás. A szerző nem azt kéri tőlünk, hogy állást foglaljunk egyik vagy másik szereplő mellett, hiszen a regény maga is kerüli a moralizálást. Éppen az élethelyzet komplexitására irányítja a figyelmünket.
Kalapos Éva Veronika: Ezek voltak az apák, Athenaeum, Budapest, 2021.
A borítófotót Szöllősi Mátyás készítette.
