Nedvesen csillog
Ma este beszélgessünk arról, mit vesztettünk el a drogozás során. Körben ülünk a teremben, kezdődik a csoportterápia. A mai estét Zsolt vezeti, fiatal, ránézésre meg sem lehetne különböztetni tőlünk. Ugyanaz a ruha, hasonló laza viselkedés, a beszéde alapján simán drogosnak nézné az ember. Nálunk nem ápolók vannak, hanem a felépülésben támogatást nyújtó úgynevezett segítők. Ez lesz hát akkor a téma. Óvatosan szétnézek, csönd következik, idegesítő hallgatás. Zsolt segíteni próbál, milyen kárt okozott a szerhasználat, megbántátok-e, éreztek-e bűntudatot, ki jut eszetekbe, ha visszaemlékeztek? Ha találkoznátok vele, mit szeretnétek mondani neki? Bocsánatot kérnétek? A társaság a földet bámulja, tudom jól, ha senki se kezdi el, valakit meg fog szólítani, és onnantól muszáj lesz. Nézem szemközt a kandalló párkányát. Azt a piros gyertyát a télen öntöttük, vajon miért ég most. Sok értelme nincs, kint még világos van, már későn megy le a nap. A faggyú kövéren, lassan csorog az oldalán.
Fekszem az ágyon, rajtam ül. Figyelj, holnap megyek rehabra, azt hiszem, egy jó darabig ez lesz az utolsó, ugye tudod. A lány bólint, hogy szeretnéd, nevet. Kék szemébe nézek, szőke fodrai közt egy tincs, színes szalaggal befonva. A szája elé lóg, fúj egyet, de az folyton visszaesik. Csináld, ahogy múltkor, amikor az utolsó cseppig lenyaltad, az nagyon jó volt, meg a hasamról is utána. Majd erre fogok gondolni ott. Akkor helyezd kényelembe magad, itt a párna, hogy jobban láss. Kacsint, rámborul a puha hajzuhatag. Nyelve hegyén tajtékot verő hullám. A dagály kicsap a partra, szétterül a fövenyen. Megmarkolom az ágy szélét, mély levegőt veszek. Tudom, utánam akar majd jönni, és azt is, nem lehet. Ha pedig mégis, az már nem lesz ugyanaz. Most végleg elmegyek. Köldökömnek nyomva száját, lassan halad felfelé. Már nem mosolyog. Ő is sejti, mi kezdődik holnaptól.
A szék nagyot reccsen, hirtelen minden szem rám néz. Gyorsan keresztbe teszem a lábam, érzem, felállt a farkam. Zsolt megkönnyebbül, a többiek fészkelődni kezdenek, látom meg akarsz valamit osztani a csoporttal. Igen, hát, hogy is mondjam, a leégő gyertyát mereven bámulva: tudjátok, rengeteg dolgot elvesztettem, mindent, ami fontos, és azóta hiányzik, amikor elhagyott a barátnőm, pedig szeretett, megloptam a szüleim, nem érdekelt semmi, csak a cuccozás, hazudtam éjjel-nappal, egy idő után elvesztettem a reményt, hogy jól elsülhet bármi. Szeretném, ha újra normális életem lenne, munkám, valaki, aki fontos, és akinek én is az vagyok. Olyan lenni, mint mindenki más, nem különbözni, egy kavics a sok közül, csak hagyni, hadd jöjjön a víz, sodorjon magával. Azt hiszem ez a legfontosabb. Felnézek, elismerő bólogatás, valaki férfiasan megveregeti a hátam. Mintha az egyik csaj a szemét törölgetné. Mindenki bevette. Közben a kanóc a végéhez ért, hosszú vörös csíkok lógnak róla lefelé, lassan szilárdulni kezd az anyag. Kívül még nedvesen csillog, a láng megremeg.
Kaszkadőr
És amikor a Géza féltéglával a kezében rohan le a lépcsőn, hogy bekúrja a kocsi szélvédőjét, ugye, annál te ott voltál? Én már végeztem akkor, de a mieink közül mindenki ezt emlegeti a Józanság Megtartó Gyűléseken. Remélem, nem kell a kajára sokat várni, mert mióta kijöttem a rehabról, folyton eszem. Majd te is meglátod!
Emlékszem persze, az nagyon súlyos sztori. Egy hete lehetett a rehabon, de rögtön elkötötte a szegény Zolibá’ autóját, amit az igazából a lábának használt. Mert hát sántikált valami születési izé miatt, egyik cipője ilyen magas talpú, tudod mint a diszkós cipők. De azért kedveltük a csávót, korrekt arc volt. Szóval, alig voltak a Telepen, én otthon maradtam, frissen műtötték a gyomrom. A többiek meg azt a nagyon beteg színdarabot próbálták lent a városi templomban. Azzal a színházterápiás francia-magyar csávóval, aki ilyen avantgárd arc, meg kiderült, hogy homár is. De korrekten felállt csoporton, igen, a fiúkat szeretem, de ez itt nem fog semmibe bezavarni. Kész, mindenki értette, mert azért voltak merevebb arcok is, tudod kikre gondolok. Te mióta iszol?
Ja, ez semmi, ez nem visszaesés, csak egy fehér kisfröccs, egyszerűen szeretem az ízét, amúgy meg nem is alkoholista voltam, pláne nem csóró mákteás, mint te. Geci, azt a pincércsajt nézd, hú faszom, az a tejcsárda. Két éve nem voltam nővel, na, rájössz-e mi a legnehezebb abban, amikor kijössz a rehabról?
Ne paráztass már, egy hete vagyok csak Pesten, te meg itt élsz már hat hónapja, nem azért, félre ne érts, csak magam miatt félek.
Figyelj, azért próbálkozom serényen, de hát arról nincs semmi tapasztalatom, milyen józanul odamenni egy csajhoz, érted, hogyan kell csinálni, betépve meg nem emlékszem. Ne nevess, annyira nem vicces, az isten faszát, de flamós vagyok, mikor hozzák már azt a szájbakúrt pizzát. Hívjuk ide azt a bringát, kérdezzük meg, vajon most aratják a búzát a tésztához, és közben ahogy behajol megnézem a mellét. Na, de mondjad, hogy volt az új sráccal, te persze otthon maradtál.
Jaja, még benne volt a varrat a gyomromban. Szóval ülök kint a fák alatt, laza cigi, madárcsicsergés. Arra kapom fel a fejem, haver rohan, mint mérgezett egér, beugrik a roncsba. Gondolom magamba’ na, ennek is elég volt a józan élet. A csávó kilő farolva, de tényleg, mint a filmekben, ilyen frankón durva porfelhő megy az Opel után. Csikorog a kavics a kerekek alatt, megszórja a fabarakk oldalát, a nyitott ablakon át a hatágyas fiúszobába is jut. Tudtam, a verdát tutira eladja az első helyen, vajon mennyi heroin jöhet ki belőle? Zolibá’ meg ott tátog az ajtóban, mint a ponty, ő volt az ügyeletes segítő. A Géza meg szalad a másik oldalon, göndör haja lobog a szélben, ismered, a metál király. Ő meg azért nem ment drámázni a többiekkel, mert kellett, hogy idősebb terápiás is legyen a frissekkel. Közben ordít, látom, tart valami súlyosat a kezében. Levágtat a falépcsőn, de eltelik egy perc, lihegve jön is vissza, megtámasztja a korlátot. Tudod elég meredek az a hosszú alkotmány, istenem, hányszor meg kellett mászni, ha valami kellett a boltból. Izzadva kiabál, magyaráz, nem állt meg a marhája, pedig nekidobtam csumára a téglát az üvegnek. Az meg betörik, ilyen kicsi darabokra repedt, erre a muksó satuféket nyom, kirúgja a lábával, kajakból megküldi, a motorháztetőre esnek a cserepek, a pofámba vigyorog, gázt ad, bemutatja az ujját, a fene esne belé. Ismerted te is Gézát, amúgy jól van, nem esett vissza. Ha lejössz este a budai csoportunkra, láthatod élőben. Nem fogod elhinni, de egyetemre jár. És a legjobb, van tüzed, kösz, tudod hogy hívták azt a fiút? Mert ismertem régről, nyomtunk együtt morfint, akkor még egészen normális volt. Nem ám véletlenül volt Kaszkadőr a neve, filmekben is szerepelt, szóval neki ez a műsor rutinból ment.
Aztakurva bazmeg, azért basszus, elég menő, amit csinált az a gyerek, te nem kérsz valamit, mert én iszok még egyet, hálisten’ nem Anonim Alkoholista helyen voltunk, mert hallom, ott mindenről le vagy tiltva, és onnantól szophatsz egész életedben. Figyeld, itt jön a bringa, szia, drága, szóval azt szeretnénk a haverommal kérdezni, meddig dolgozol, ja meg, hogy mikor jön végre a kajánk. Hé’ ne menj el. Hát ez nem volt egy kedves jószág, a tetves ribanca, de azért szívesen megbasznám itt az asztalon. Elfelejtettem bort rendelni, és most direkt nem akar észrevenni, vajon mi lehet azóta azzal az arccal?
Hát passz, az Alapítványnál már nem tudtam jól kijönni vele, pedig régebben haverok voltunk. Aztán a rehabon vagy én változtam meg, vagy ő maradt a régi. Tudod, hogy megy ez. És az egészben nem az volt a legdurvább, hogy ellopja a slusszkulcsot, kifigyeli, mikor nincs ott senki, elhúz, meg a rodeós balhé, nem. Az se, hogy pár hétre rá persze visszajött, és képzeld a kocsit a vasútállomáson hagyta. Ott sírt az egész csoport előtt, jaj, vegyük vissza. Persze, hogy vinnyogott, mert elterelésen volt, ha lelép a rehabból, mehet a sittre. Jól van, na a Hawaii a tiéd, ez a Húsimádó, ez pedig én volnék. Figyelted, nem is ő hozta ki, hanem egy másik. Szerintem megsértődött. Szóval ez még mind semmi, hanem, néhány hétre rá újra dobbantott, szerencsére ezúttal gyalog. Egyeljük nagyban a kukoricát, lerakja a gereblyét, olyat szól, kuláznom kell, bemegy. Öt percre rá, jön kifelé, hátizsák, kabát, nem néz semerre, megindul lefelé, mondom na ennek reszeltek. Hát, ha ennyire be van sózva, hiába papolunk neki órák hosszat józanságról. Tudod kinek volt kedve szaladgálni utána a melegben. De te is tudod, milyen az, ha a sejtjeid elkezdik eszeveszetten kívánni az anyagot. Szóval valahol meg tudom érteni. De jó, hogy mi már túl vagyunk ezen.
Borítókép: Piqsels
