Trónfosztott Károly
Unatkozom.
Hébe-hóba megkergetnek
szórakozott méhrajok,
különben meg üldögélek,
halkan csárdást dúdolok.
Mert él még, igenis él még
a legesleggyönyörűbb csárdás a szívemben,
s pörköltet is ennék még.
Nem jó ez így, így kirakva,
mást terveztem királyként.
–
Bár látnál most, fehérlovas!
Taknyom lifeg szembeszélben,
sziget réme,
az vagyok.
De egyél csak tovább,
növésben vagy,
nem kell ide hajcihő.
Tudom én,
hogy kormányzóként a nátháknak
nincs beosztva plusz idő.
–
S ha mégis meg találok halni?
Nem lesz bajom,
ne aggódj,
hisz’ a Szűzanya felemel,
gyúr lelkemből szellemet,
s ajtód elé kísérteni,
szépen, puhán majd letesz.
A jövő csótányai
999
gombostűre tűzött múltdarab,
belőlem, polcomon,
999 potrohom.
Gyűjtöm őket,
rájuk vésem az életem.
Adatok, évszámok,
szerelmes levelek L. H.-tól,
úgy 14–66 milliméteren.
—
Amikor mindennek vége,
mert megunják ténykedésünk az ufók,
és kiirtanak minket egytől-egyig,
amikor mindennek vége,
csak a csótányaim maradnak,
999 kis darab
belőlem is megmarad.
Az autómosó
A parkolóház falán lógó képre
rajta kívül
még nem nézett rá senki.
A képen hegy, a hegyen bárányok,
fejüket kapkodják, nyugtalanok.
Oda kéne menni,
fülükbe suttognám: minden rendben,
fülükbe suttognám: értelek titeket.
Oda kéne menni,
gondolja az autómosó,
majd beleszippant a zsíroldóba,
megfogja a gőzborotvát,
mint egy kétkezes kardot,
és a liftből érkező tulajdonosra szegezi.
Félreértett szellemek
A szellemek viskójában
egyre rosszabb a hangulat.
Néha még kimennek, portyázni egyet,
de az igazság az,
hogy huhogásuk sem a régi,
és kosztümükre is ráunt a nép.
Új szörnyűségek jöttek.
Elvétve akad pár nosztalgiás,
aki jóindulatból még megijed néha,
de ez minden.
Ezért van a szellemek viskójában
olyan nyomott hangulat.
Ennyi volt, hagyni kéne ezt már,
és méltósággal felszívódni
a legeslegutolsó portyán.
Borítókép: Piqsels
