Bűncselekmény történt, láthatatlan az elkövető – elfoghatatlan, megvádolhatatlan. A vádlott, a vád, az ítéletalkotó egyazon személyt takarja. Nincs itt semmi látnivaló – a helyszínelő hatóság szólal meg Nyerges Gábor Ádám új kötetének címében, és egyúttal próbál kíváncsiságot ébreszteni, hogy van-e mégis látnivaló? Előre is utal a kötet egyes szövegeire, amelyekben az objektumok reprezentációi hiányukra utaló képek segítségével válnak hozzáférhetővé.
A kötet versei egy szubjektum belső vizsgálódásának leírásai – látleletei, a szó legszorosabb értelmében, hiszen e vizsgálódást több helyen szaknyelvi kifejezések, orvosi, hivatali vagy a kötet címében is hangsúlyozott kriminalisztikai terminusok révén végzi el. Ez a poétikai eljárás már önmagában egy sajátos, a kötet egészére jellemző irónia kifejezőeszközévé válik, hiszen hétköznapi emberi tapasztalatokat ír le a büntetőjog vagy egy orvosi anamnézis szóhasználatával, egy emelkedettebb, hivatalosabb regisztert működtetve.
Az irónia, a szellemesség a legtöbb helyen ellensúlyozza a formalitást,
és egyúttal frissíti a szövegek ritmusát a köteten belül. Például az Ezen a képen egy lezárt párkapcsolat emlékeiről szól, hangvétele komolyabb, mint a rögtön utána következő Egy ember konzerválása című szövegé, ami humorával ellenpontozza az előző darabot: „A volt szeretők múzeuma […] várja (haza) egyszem látogatóját”, benne „emlékképek, / de akár le nem élt idők részletgazdag / forgatókönyv-változatai is előfordulnak.”
A könyv öt ciklusa szintén a bűnügyi nyelvezetből kölcsönözte a címét,
mintha egy elképzelt nyomozati anyagba pillanthatnánk bele,
amelynek fiktív voltát a cikluscímek sorrendjéből adódó ellentmondások is kiemelik: a Helyszíni vizsgálat című első szakasz nyitóverse rögtön az Ártatlan címet viseli, mintegy végrehajtva az azonnali felmentés aktusát. Az utolsó két cikluscím pedig (ebben a sorrendben) a Bizonyíték hiányában (felmentenek valakit) és a Szembesítés, utóbbi jelentése így mintha inkább egy tapasztalattal való szembenézésre utalna.
„Merengés tárgya lehet közben / az is, hogy a visszatérés elkövetők vagy / áldozatok sajátja-e inkább, s hogy mikor valaki / másfelé nem kerülhet, az akkor épp mit jelent.” (Ártatlan) A lírai szubjektum ismeri az elkövető és az áldozat perspektíváját is, már a kötet nyitóversében egyértelműen megjelenik, hogy a nyomozás az önvizsgálat allegóriája.
A bűnüldözési retorika minden ciklusban csak néhány versben bukkan fel,
az egyes tudományterületek szókészlete váltakozik. A második, Kísérlet című egységben találkozunk legközelebb bűnelkövetéssel kapcsolatban álló kifejezésekkel, frázisokkal, mint az „enyhítő körülmények”, a „rosszkor van rossz helyen”, illetve a versszubjektum neurotikus hajlamára értendő öniróniával: „A hirtelen felindulás előre eltervezett volt” (Kísérlet). Utóbbi sor a túlgondolást, a túltervezést helyezi egy nyomozati anyag kontextusába. A ciklus következő versei, az Egy ember eltüntetése és a Beismeréssel felérő már címadásukkal is csatlakoznak ehhez a megszólalásmódhoz.
A szubjektum nem csak az elkövető-áldozat paradigmáján belül osztódik több alanyra, a Mind nyomorultak vagyunk című versben egy állami szerv alkalmazottjaiként találkozunk egyes változataival, ahol „Az államtitkár úrnak minden bizonnyal szerelmi bánata van”, „Lehajtott fővel jár-kel a / takarítószemélyzet” és „A vendégek részvéte, / reszkető csészéjük savanyú-kesernyés kávéja, nyirkos ruhájuk / maga a cseppfolyós gyász”.
Az Egészséges önzésben egy vizsgálat alanya és végrehajtója „pszichés jellegű kísérlet”-et működtetnek,
mintha a szubjektum pszichéjének két aspektusa (akár egy freudi én és felettes én) kerülne egymással kölcsönhatásba. „Az alany, miközben személyiségét, szabad / akaratát, integritását és önbecsülését fokról / fokra elveszíti, gombokat nyomkodhat” (azaz döntéseket hozhat). „A pszichés jellegű kísérlet lényege, hogy / mennyiért s mennyit hajlandó feladni az / alany saját személyiségéből.” A kísérlet végrehajtója szerint pedig „a részvét, empátia és szeretet teljes hiánya” mozgatja az evolúciót − „Nehogy már a cápát egyék meg”. A két egymásnak feszülő akarat találkozásából „csak és kizárólag kísérlet jöhet létre” – tehát az én tehetetlen e belső dinamikával szemben, kiszolgáltatottságát a kamion elé lépés hasonlata teszi még hangsúlyosabbá.
Az Egészséges önzés a pszichés aspektusok mellett felveti a szubjektum túlérzékenységét, hiszen a „kísérlet végrehajtója”, mintegy „a vád” hivatkozik „az úgy nevezett egészséges önzésre”, de „a védelem” is megjelenik az „enyhítő körülmények” és a „rosszkor van rossz helyen” nyelvi fordulataiban.
Így az egyén önmaga érdekében való cselekvése olyasmivé válik, ami csak az önzés egy fajtájaként értelmezhető.
Hasonló élményt ír le Nyerges szubjektuma az Egy hazaérés következményeiben, amelyben a magányosok „elemzik / a magabiztosok életét, megpróbálva / elképzelni, mégis milyen lehet […] sosem törődni egy hazaérés / következményeivel, milyen lehet egy hátranézés, / egy aggodalom és félelem, gátlás és szemérem / nélkül élt élet”. A beszélő neurotikus hajlama megjelenik a kötet Komolytalan vendég/Ne éld túl című darabjában („Nem eldönthető, hogy a levegőben lóg / vagy csak komolytalan vendég a szorongás, / jelzi közeledtét, szervezkedik-készülődik, / aztán mégis visszafordul az ajtóból”), de az Egy ember eszmei értékének reménykedő kérdésfelvetésében is („Mégis hány és hány álmatlan / éjszakába telik azon merengeni, / hogy hátha téved a korszellem, és mégsem minden, talán mégsem / teljesen relatív?”).
A szorongással, lemondással és beletörődéssel kapcsolatos verseket azonban ellenpontozzák a jó érzékkel elhelyezett, humoros szövegek vagy épp az egyes szövegeken belüli sorok. A Lassított felvételben, amely szerint „félelmeink, szorongásaink nem banálisak”, az empátiát a szöveg egésze tükrözi, életigazságainkat például „egy vagy két évtized / elteltével, lassított felvételen (»ha megérjük«), / szakértői kommentárunkkal” nézhetjük majd vissza.
„A közvilágítás ilyentájt úgy csillan föl, / mintha egy szabadosabb felfogású / hitközség leányneveldéjének lenne / eminens növendéke, akinek véletlenül / kifizették egy italát a pultnál, mire / zavarba jönne, hiszen nem tudható, / mi ilyenkor a zavar elvárható, de még / nem túlzásba vitt, illendő mértéke”. (Elképzelhető)
Az ilyen összetett hasonlatok épp a túlzó mivoltuk révén válnak szellemessé,
egyes szövegek pedig egyenesen viccesek. A Ne hozzanak tortát, ami a Szembesítés című ciklus lemondásról, beletörődésről szóló szövegei közé tartozik, ehhez hasonló sorokból építkezik: „A négyéves Pistikével szembeni harcban győzött a leukémia. / Az adományok visszaszolgáltatása sajnálatosan nem megoldható. / Az állatkertben született kis panda és édesanyja is elpusztult”. Az utóbb említett ciklusban megírt, „cowboylásban” csalódott Cowboy Joe (Az elátkozott tartomány), illetve Magányos Francis, a szárazföldi kapitány (Ezek maradtak) mind szimbolikus karakterek, a versbeszélő olyan alteregói, akik az önkifigurázás szándékával domborítják ki a szubjektum valamely negatív oldalát.
Néhol nem világos, hogy a sorokba tördelés mit ad hozzá egy-egy szöveghez,
igaz ez például Az elátkozott tartomány vagy a Tisztes távol esetében is. Tördelés nélküli, folytonos szövegként nem veszítenének ezek a versek, a verssorokra tagolás így feleslegesnek tűnik. Főként az olyan szakaszoknál feltűnő ez, ahol például kötőszavak maradnak egy-egy sor végén, többletjelentést nem adva a szöveg egészének: „Hát erre már tényleg / mindjárt ki fog köpni a Cowboy Joe, csak / megvárja, míg azok az elátkozott tartomány / hozzá közeli szegletében visongva játszó / gyerekek valamicskét arrébb foganatosítják / már tevékenységüket, mert hát mégiscsak” (Az elátkozott tartomány).
Felmerül az önparódiának, vagy magának a versszerűség kifigurázásának lehetősége is,
egyes sorok viszont túlírtak, terjengőssé teszik a szöveget. A tördelés az Együtt című szövegben − mely vers a kötet hazai közéletre és kelet-európaiságra reflektáló szövegei közé tartozik, tétje pedig a megnyugvás és a belenyugvás állapotainak ütköztetéséből származó feszültség érzékeltetése – olyan különös sorokat eredményez, mint például „a nemzőszervekben, tapintat a”, ahol a sorvégi névelő elhagyásával szintén nem veszített volna a szöveg ezen szakasza, sőt. („Minden rendben a / statisztikákban, kellő potenciál / a nemzőszervekben, tapintat a / tekintetek elfordulásában”).
Kevésbé jól sikerültek a formában írott darabok, a Szürkület lüktetésének, dalszerűségének például jót tett volna, ha Nyerges következetes marad a szerkezetet tekintve, a Lesz baj gördülékenysége, beszédszerűsége miatt viszont szabadon kezelt formában is jól működik.
A Nincs itt semmi látnivaló bűntényének megoldását a versszubjektum érzékenysége rejti:
Nyerges legújabb verseskötetét a humánum jellemzi, (ön)ironikus hangvétele és szellemessége nem engedi keserűvé válni akkor sem, amikor a szubjektum beletörődését, bizalmatlanságát vagy szorongásait fogalmazza meg. Akár egy jó rendező a megfelelő pacinggel, humorral oldja a versek néhol feszélyező légkörét, ám a hangsúly mégis az empátiára kerül. Így válik a könyv végül is megértővé mindnyájunk esendőségeivel szemben, és hoz fel számunkra enyhítő körülményeket az eljárás során.
Nyerges Gábor Ádám: Nincs itt semmi látnivaló, Budapest, Prae, 2022.
A borítófotót Bach Máté készítette.
